Kategóriák
Életmód

Hogyan mondjam el neki, hogy cukorbeteg?

A cukorbeteg gyerekek szülei igen nehéz helyzetben vannak, amikor kénytelen beavatni beteg gyereküket abba, hogy mi is történik velük. Egyrészt lelkileg megterhelő, másrészt pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mit és hogyan mondunk el. Egy kis segítséget szeretnénk nyújtani, hogy mi lehet a követendő irány, amikor el kell mondani, hogy cukorbeteg.

Elmondjam, vagy tartsam titokban?

kep (348)

Mindenekelőtt azt a kérdést érdemes tisztázni, hogy elmondjuk-e beteg gyerekünknek, hogy cukorbetegségben szenved. Nagyobb gyerekek esetében nem igen szokott felmerülni ez a kérdés, hiszen akkor már van bőven annyi tapasztalata mindenkinek, hogy felismerje, valami nincs rendbe vele.

Kisgyerekeknél néhány esetben a szülők túlzottan óvni akarják a gyereket a tudattól, hogy valami nincs rendben vele. Ez nem túl szerencsés magatartás, hiszen előbb, vagy utóbb úgyis szint kell majd vallani. A gyermekpszichológusok, szakemberek is azt ajánlják, hogy mindenképpen tudassuk a gyerekünkkel, ha valamiért speciális bánásmódra van szüksége. Ez már csak a saját biztonsága érdekében is fontos.

Gondoljunk csak bele mennyi étel tartalmaz cukrot, amihez a gyerekek könnyen hozzájuthatnak. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos dolgok, például étkezés kihagyása, a vércukorszint ingadozásához vezetnek, ami szintén nem tesz jót.

Így egyöntetűen tudjuk javasolni, hogy kerítsünk sort, nem csak egy, hanem több beszélgetésre is, mely során a cukorbetegséggel járó életmódot tárgyaljuk ki.

A legfontosabb befolyásoló tényezők

kep (349)

Sok mindentől függ, hogy mennyit, hogyan és mikor áruljunk el a gyerekeknek. Most a legfontosabb tényezőket vesszük sorra:

Életkor

Az egyik legfontosabb tényező, hogy hány éves a cukorbeteg gyerek. Kamaszkorban nyíltan beszélhetünk a betegségről és a gyerekkel együtt utána olvashatunk a folyamatnak. Ők valószínűleg az interneten tájékozódni fognak a betegségükről és arról, hogy ez milyen változásokat hoz az életükbe.

Kisebb gyerekek esetén is fontos, hogy tisztán lásson a beteg gyerek. A hangsúlyt mindenképpen a veszélyekre és a tudatos táplálkozásra fordítsuk. Ilyenkor nem kell belemenni a miértekbe, sem a folyamatba. Bár ha kíváncsiak rá akkor egész nyugodtan elmagyarázhatjuk a folyamatot nekik is, még ha nem is értenek belőle sokat.

Cukorbetegség típusa

Az egyik legfontosabb dolog, hogy 1-es, vagy 2-es típusú cukorbetegségről van-e szó, mivel a két típus szinte teljesen különbözik egymástól. Az 1-es típusú cukorbetegség esetén a napi szintű kezelés sokkal nagyobb megterhelést jelent, így erre időben fel kell készíteni mindenkit. 2-es típusú cukorbetegség esetén kevésbé megterhelő a mindennapi élet, de ettől függetlenül itt is van bőven szabály, amit be kell tartani.

A beszélgetés

kep (350)

Először is meg kell nyugtatni minden gyereket, miután közöltük, hogy cukorbetegségben szenvednek. Bár súlyos szövődményekkel járó betegségről van szó, a cukorbetegség mellett lehet teljes életet élni. Fontos, hogy ne keltsünk nagy riadalmat, a sok esetleges következménnyel, mint a szív- és érrendszeri betegségek, vagy a vakság. Ezzel csak a lelki betegségek, sérülések, depresszió kialakulását erősítjük meg. Nem kell, hogy a gyereknek olyan képzetei alakuljanak ki, hogy ő teljesen más, mint a többiek.

A betegség enyhítésének körülményeire viszont felhívhatjuk a gyerekek figyelmét. A sport, és a mozgás az egyik leghatékonyabb módszer, ami segít a cukorbetegség ellen, és a gyerekeknek mégsem megerőltető. Nagyobb gyerekeket beírathatsz valamilyen sportfoglalkozásra. Olyan mozgásformát válasszatok, amit szívesen csinál a gyerek. Nem muszáj rögtön az első után megállni, próbáljon ki akár többet is. Kicsi gyerekek esetében pedig játékos formában gondoskodhat a szülő a mozgásról.

Próbáljuk meg nem túlságosan félteni, tehát ne legyünk még a szokottnál is sokkal jobban pátyolgatók. Különösen akkor fontos, ha nem egyedüli gyerekről van szó. A testvérek közötti esetleges rivalizálást, se erősítsük ezzel. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne ellenőrizzük, hogy mit eszik.

Forrás: macosz.hu