Receptek

Published on május 2nd, 2017 | by adminisztrator

0

Kelesztés nélküli  teljes kiőrlésű kalács (4 főre)

Bár az eredeti receptben finomliszt szerepel, én megpróbáltam  teljes kiőrlésű liszttel és  kevés finomliszttel, valamint eritrittel elkészíteni, s elmondhatom, hogy nagyon finom így is. Pláne, hogy elfogyasztásakor tudjuk azt, hogy így egészségesebb is! 
Hozzávalók:
  • 5 dkg eritrit + az élesztőhöz egy mokkáskanál cukor
  • 2,5 dl tej,
  • 2,5 dkg élesztő,
  • 40 dkg teljes kiőrlésű liszt,
  • 10 dkg finomliszt,
  • 1 dkg só,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 tojás
  • ízlés szerint mazsola
  • a nyújtáshoz: egy kevés liszt
  • a lekenéshez: 1 tojás.

  1. A cukrot egy kisebb lábasba szórjuk, a tejet ráöntjük és éppen csak kéz melegre – kb. 35 ºC -ra melegítjük. Félrehúzzuk, az élesztőt belemorzsoljuk, és 10-15 percre félretesszük, hadd kezdjen el dolgozni az élesztő.
  2. A lisztet egy tálba szitáljuk, a sóval összeforgatjuk majd a 2-3 darabra vágott hideg vajat teljesen elmorzsoljuk benne. Hozzáadjuk a tojást, a tejes élesztőt, az édesítőt, a mazsolát és sima, inkább kissé kemény, mint lágy tésztát dagasztunk belőle. Formázás után tojássárgával lekenjük, s már süthető is: előmelegített sütőben, 195 fokon, légkeveréses sütőben 180 fokon 25 percig sütjük.

Tipp: Ebből a tésztából túrós, almás, mákos, stb. táskát is lehet készíteni.

Beküldő: Fajcsák Sándorné

Kulcsszavak: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,


About the Author



Back to Top ↑
  • cukrom.hu_webshop
  • Facebook Cukrom.hu

  • Cukrom Instagram