Amikor csak teheted, ledőlsz pihizni ebéd után? Fél óránál viszont semmiképp ne szundizz többet, a legújabb kutatások szerinte ugyanis különben nő a cukorbetegség kialakulásának esélye!
Az már kiderült, hogy a túl sok alvás növeli a diabétesz kockázatát, azonban úgy tűnik, a délutáni pihi szünetekkel is jó, ha vigyázol! Az új kutatások szerint ugyanis az, ha fél óránál hosszabb ideig alszol ebéd vagy munka után, szintén elősegíti a cukorbetegség kialakulását.
A tokiói egyetem tudósai 261 ezer résztvevő alvási szokásait és egészségi állapotát vizsgálták. Arra jutottak, hogy azoknál, akik gyakran délután 30 percnél többet alszanak, 50%-kal nagyobb a cukorbetegség esélye. Azonban nem ez az egyetlen tényező, ami közre játszik a betegség kialakulásában. A kutatás vezetője, dr. Tomohide Yamada szerint ugyanis az állandó napközbeni fáradtság is növelheti a diabétesz kockázatát. „A túlzott és állandó nappali fáradtság és a hosszabb délutáni alvás növelik a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét, míg a rövidebb pihenők nem járnak ilyen következményekkel” – mondta a Mirrornak, és azt is hozzátette, hogy a legtöbben azért érzik szükségesnek a délutáni szundítást, mert nem alszanak jól éjszakánként. Azonban arra is rávilágított, hogy a 30 perces vagy rövidebb pihenő egyáltalán nem káros, sőt!
„Néhány kutatás azt is kimutatta, hogy a fél óránál rövidebb pihenőnek pozitív hatásai is vannak, például növeli az éberséget” – folytatta dr. Tomohide Yamada. A rövidebb szundítások ugyanis a hosszabbakkal ellentétben nem zavarják meg az alvási ciklust. A lényeg tehát, hogy nem kell lemondanod a délutáni pihidről, csak állítsd be a mobilod, hogy maximum fél óra múlva ébresszen fel!
Forrás: www.cosmopolitan.hu