Életmód

Published on augusztus 7th, 2018 | by adminisztrator

0

A cukorbaj és a magas vérnyomás összefügghet

A magasvérnyomás-betegség fokozottan érinti a cukorbetegeket.

Dr. Kapocsi Judit PhD, a Kardioközpont magas vérnyomás és érkockázat specialistája az összefüggésekre és a körültekintő kezelés döntő szerepére hívta fel a figyelmet.

Röviden a magas vérnyomásról
Normális vérnyomásnak tekinthető, ha az első (szisztolés) érték 120-129 Hgmm közt van, míg a második (diasztolés) érték 80-84 Hgmm; de mindenképpen az a jó, ha vérnyomásunk 140/90 Hgmm alatt marad. Amennyiben többszöri mérés alkalmával is 140/90 Hgmm-s vagy e feletti vérnyomásértéket rögzítünk, akkor már magas vérnyomásról beszélünk, és ilyen esetben mindenképpen szakorvoshoz kell fordulni a további vizsgálatok elvégzése és a súlyos szövődmények – például szívelégtelenség, szívinfarktus, stroke – megelőzése miatt.

Röviden a cukorbetegségről
Az 1-es típusú diabétesz a betegek 7-10 százalékát érinti, és a hiedelemmel ellentétben nem csak gyerekkorban alakulhat ki. A hasnyálmirigysejtek pusztulása miatt a szervezet nem képes inzulint termelni, amely szabályozza a sejtek cukorfelvételét. Ennek következtében a vérben megemelkedik a cukorszint egészen addig, amíg a sejtek cukorhoz nem jutnak. Az inzulintermelődés a korai fázisban fokozatosan csökken, először akkor, amikor étkezés után megemelkedik a vércukorszint. A folyamat egyre fokozódik, és lassan, akár évek alatt kialakulhat a teljes inzulinhiány. Kezelésének alapja a megfelelő inzulinterápia.

A jó életkörülmények terjedésével párhuzamosan szaporodik járványszerűen a 2-es típusú cukorbetegek száma már a gyermekek között is. Ebben az esetben relatív inzulinhiányról van szó, vagyis arról, hogy a szervezetnek annyi inzulinra lenne szüksége, amennyit már nem képes előállítani. Terápiájának sarokpontjai a megfelelő diéta és a testmozgás, amelyek célja a testsúly és az inzulinérzékenység normalizálása, súlyosabb esetben az inzulinkezelés.

Mi az összefüggés?
A cukorbetegség három ok miatt emeli meg a vérnyomást: csökkenti az erek rugalmasságát,
növeli a testben a folyadékmennyiséget, és megváltoztatja az inzulinháztartást. Amerikai adatok szerint háromból egy cukorbeteg küzd magas vérnyomással is, és amikor a két betegség együtt van jelen, súlyosbítják egymást. Kialakulásuk gyakran azért is jár együtt, mert ugyanazon rizikófaktorok segítik elő a megjelenést, mint például elhízás, mozgáshiány, egészségtelen szokások.

A két betegség együttes jelenléte ráadásul megsokszorozza olyan súlyos szövődmények kialakulásának esélyét, mint a vesebetegség, a szem ereinek károsodása, a szívinfarktus és a stroke. A diabétesz az arterioszklerózis kialakulását, fokozódását is elősegíti, kis- és nagyér-károsodást okoz, és ezzel a magas vérnyomás kialakulásának is rizikófaktora. A vese -, szív- és egyéb betegségek mint szövődmények mellett alsó végtagi szűkület kialakulására is nagyobb az esély, amely akár amputációhoz is vezethet.

Ha pedig a diabétesz és a magas vérnyomás mellé örökölt vagy életmódbeli tényezők is társulnak, akkor jelentősen megnő az akár végzetes kimenetelű szív-érrendszeri történések kockázata. Ezen tényezők a mozgásszegénység, az elhízás, a családban halmozódó szívbetegség-hajlam, a stressz, a túlzott zsír- és sóbevitel, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, illetve más, meglévő betegségek, mint például alvási apnoé, vesebetegség vagy gyulladásos ízületi betegség.

Mit tehet a beteg?
Az életmódbeli változtatások nemcsak a vérnyomás-értékeket vihetik lejjebb, hanem avércukorszintis közelebb kerülhet a normálishoz, így akár még a gyógyszer- és inzulinigény is csökkenhet a bevezetésük után.

Testsúly-rendezés: már 5 kiló leadása is csökkenti a vérnyomást.
Mozgás: legalább heti 5×30 perces fizikai aktivitás jelentősen javítja az értékeket.
Egészséges étrend: kevesebb só, vörös hús, zsír és alkohol, valamint több zöldség, gyümölcs, rost, fehér hús és omega-3 bevitel (optimális lehet a NASH-diéta) a vérnyomásra és a vércukorszintre is kedvezően hat.
Dohányzás elhagyása: a nikotin nemcsak az agyvérzés, a szívinfarktus és a retinopátia miatti vakság esélyét növeli, de a rossz vérellátás miatt akár végtag-amputációhoz is vezethet a betegeknél. Mielőbb ajánlott felhagyni ezzel az önpusztító szokással!
Mit tehet az orvos?
“A magas vérnyomást azért is nevezik néma gyilkosnak, mert gyakran nem jár látványos tünetekkel. Ezért aztán – bár esetleg már tudnak róla – sokan nem szednek gyógyszert, nem változtatnak az életformájukon” – hangsúlyozza Dr. Kapocsi Judit.

http://www.hazipatika.com

Kulcsszavak: , , , , ,


About the Author



Back to Top ↑
  • Facebook Cukrom.hu

  • Cukrom Instagram