Kategóriák
Életmód

Cukorbetegség esetén a diéta a lényeg

Egy friss tanulmány szerint, ha valakinél kettestípusú cukorbetegséget diagnosztizálnak, az első év során csupán az étrend megváltoztatásával ugyanazt a hatást érheti el az illető, mintha emellett a mozgás terén is változásokat eszközölne.
Angol kutatók megfigyelték, hogy azoknak a betegnek, akik egy dietetikus segítségével megváltoztatták étrendjüket, ugyanolyan mértékben javult a vércukruk, súlyuk, koleszterin- és trigliceridszintjük, mint azoknak, akik emellett még heti öt alkalommal egy harminc pereces, tempós sétát is bevezettek az életükbe. ”Az embereket rávenni a mozgásra nagyon nehéz és gyakran költséges” – fejtette ki Rob Andrews, a Bristol Egyetem kutatója. ”A vizsgálati eredmények azt mutatják, ha kevés összeg áll rendelkezésre, a diagnózis utáni első évben inkább a megfelelő diétára érdemes összpontosítani.”
popular-diet-plans
Ahhoz, hogy kiderüljön, az első évet követően vajon nagyobb különbség mutatkozik-e azok között, akik csak étrendjükön, és azok között, akik életmódjukon is változtatnak, további kutatásokra lesz szükség. A fenti vizsgálat eredményeit egy San Diegóban megrendezésre kerülő szimpóziumon tárták a nyilvánosság elé, ahol egy másik, hasonló kutatásról is beszámoltak. Ez utóbbiban majdnem félmillió dán, holland és angol emberen végeztek el diabétesz szűrést, akik közül azt a 3057 embert, akiknél diagnosztizálták a kettes típusú cukorbetegséget, két különféle módon kezdték el kezelni. Az első csoport intenzív kezelést kapott, míg a másik csoportba tartozóknak csupán annyit javasoltak, hogy tartsák be az egészségügyi javaslatokat az életmódjuk és gyógyszeres kezelésük kapcsán. Vérnyomás, koleszterinszint, súly és vércukor tekintetében az első csoport nagyobb javulást mutatott, ugyanakkor szívroham, stroke és kardiovaszkuláris megbetegedések terén nem mutatkoztak jelentős különbségek a két csoport között.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük