Kategóriák
Hírek

Ezek a gyerekek jobban vágynak a cukor után

Az elhízott gyerekek agya erőteljesebb választ ad a cukorra, mint normális testsúlyú társaiké – derül ki egy friss kutatásból.  Az eredmények alátámasztják a feltételezést, miszerint az elhízott csemetékből eltúlzott jutalomreakciót vált ki az étel, és hogy az agyuk behálózottsága fokozza a cukor iránti sóvárgást – állítják a szakértők. „A lényeg, hogy az elhízott gyerekek a […]

Kategóriák
Életmód

Előzzük meg az őszi megfázásokat!

Itt van az ősz, itt van újra, s bár napközben még meleg van, nem kell több könnyű nyári ruháknál, cipellőknél, reggel és este már hűvösebb van. Ha reggel túlságosan felöltözünk, akkor nappal lesz melegünk, ha pedig nem, akkor az első szellőnél könnyen megfázunk. Persze csak akkor, ha nincs rendben az immunrendszerünk. Szerencsére a nyár azért […]

Kategóriák
Életmód

Hogyan táplálkozzunk, hogy csökkentsük a depresszió kockázatát?

A depresszió a mai társadalmak egyik leggyakoribb betegsége. Nem csupán egy „hangulati rendellenességről” van szó, hiszen az élet minden területén hátráltathat bennünket, ráadásul olyan súlyos betegségek kockázatát is fokozza, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és az Alzheimer-kór. Sajnos, a betegségre szedhető gyógyszerek hosszú távon komoly mellékhatásokat okozhatnak, ezért egyre inkább előtérbe kerülnek […]

Kategóriák
Desszert Receptek

Hamis tejbegríz cukormentesen

Amióta cukorbeteg vagyok, nem ettem tejbegrízt. Ma reggel náthásan keltem, és nagyon vágytam egy szívet-lelket melengető, gyerekkori kajára. Ilyen a tejbegríz is. Amikor elgondolkodtam, hogyan kéne reformosítani, először a zabpehely jutott eszembe, de a zabkása ugyebár nem tejbegríz. A második ötlet a zabkorpa volt, de az sajnos nincs itthon. 🙁 Én pedig ma nem vagyok […]

Kategóriák
Életmód

Még egy ok, hogy ne üldögéljünk túl sokat

Rengeteg helyen olvasni az ülő életmód káros hatásairól – elhízás, diabétesz, szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet a túlzott inaktivitás. Ha ez nem lenne eléggé riasztó, most egy újabb káros hatásra derítettek fényt dél-koreai kutatók: az ülés növelheti a májbetegség kialakulásának kockázatát. A Journal of Hepatology folyóiratban megjelent tanulmány szerint azoknál, akik napi 10 órát vagy […]

Kategóriák
Életmód

Melyik rosszabb: a kukoricaszirup vagy a cukor?

A legtöbben messzire kerüljük a cukrot, miközben naponta többször is fogyasztunk magas fruktóztartalmú kukoricaszirup hozzáadásával készült termékeket. Nem meglepő, hiszen szinte minden feldolgozott ételben és italban megtalálható, mint a péksütemények, a salátaöntetek, a ketchup, az ízesített vizek és a fagylalt. A címkéken észrevétlenül megbújik az összetevők között, pedig ez az egyik legveszélyesebb választás, ha az […]

Kategóriák
Hírek

Ezt okozza a cukorbetegség a nőknél!

A cukorbeteg nőknek 40 százalékkal nagyobb esélye van a koszorúér-betegségre – állítják a Délkeleti Egyetem (Kína) munkatársai. A cukorbetegség ismert kockázati tényezője a szívbetegségnek, azonban idáig nem merült fel nemi különbség a témában. Most Dr. Xue Dong és munkatársainak felmérése arra a megállapításra jutott, hogy a vércukor-rendellenesség szívet érintő következményei súlyosabbak nőknél, mint férfiaknál. Eszerint […]

Kategóriák
Desszert Glutén- és laktózmentes Receptek

Glutén- és cukormentes vegán sajttorta

Hozzávalók: 3 bögre földimogyoró vagy makadámdió, 4-5 órán át áztatva 10 datolya, 4-5 órán át áztatva 1 ek. kókuszolaj 8 bögre kesudió, 4-5 órán át áztatva 2,5 ek. frissen facsart citromlé 1,5 dl agavészirup 1 dl kókuszolaj 1 dl víz 1 csipet só 2 vaníliarúd 2 ek. matcha tea Elkészítés: Mixeld össze a magvakat a […]

Kategóriák
Desszert Receptek

Sült gyümölcsös zabkása

Hozzávalók: 20 dkg zabpehely 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. őrölt fahéj 6 dl tej 4 ek. méz 1 tojás 20-25 dkg friss gyümölcs (nálam most eper, málna, szeder, áfonya vegyesen) 10 dkg dió 1. A zabpehelyben elkeverjük a fahéjat és a szódabikarbónát, a tejet összekeverjük a mézzel és a tojással. 2. A diót durvára vágjuk, a […]

Kategóriák
Hírek

Nem velünk van a baj! Ez az oka annak, hogy édesszájúak vagyunk

Három kanál cukor a teába vagy a kávéba, és máris kész van az ideális ízesítésű napindító ital. Minél édesebb, annál jobb, azonban egy új kutatás szerint a génjeink a felelősek azért, ha a leves előtt már inkább a desszertet fogyasztanánk el az esti vacsoránál.  A kutatók szerint az édességet kedvelő emberek gyengébb édesíz-érzékeléssel születnek, tehát […]

Kategóriák
Életmód

Úgy tűnik, tényleg lehetetlen lefogyni

A legújabb brit kutatás azt mutatja, hogy a felesleges kilókat felszedő emberek döntő többségének soha nem sikerült visszanyernie egészséges testsúlyát. Az egy évtizeden át tartó vizsgálat eredményeiből az derült ki, hogy csupán minden 210. elhízott férfinak és minden 124. elhízott nőnek sikerül újra elérnie a számára egészséges testsúlyt. Az American Journal of Public Health szakfolyóiratban […]

Kategóriák
Hírek

Lehet, hogy cukorbeteg, csak nem tud róla?

Óvatos becslések szerint a teljes lakosság fele inzulinrezisztens, vagyis akár minden második nő és férfi érintett lehet. Szakértők mesélnek az okokról, a tünetekről és ennek kezeléséről. Nagy Zsóka, diabetológus, belgyógyász, endokrinológus főorvos a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta, önmagában az éhgyomorra végzett vércukor teszt nem feltétlenül mér biztos eredményt. Ha valakinek az éhgyomori […]

Kategóriák
Desszert Receptek

Diós-csokis keksz cukor nélkül – Így is édes lesz!

A diós-csokis keksz sokáig puha marad, ha nem fogy el pillanatok alatt. Kortyolgass mellé egy csésze kávét vagy teát. Egy fárasztó hét után igazán megérdemled ezt a kényeztető diós-csokis kekszet. Ráadásul nem kell sok időt rászánni. Diós-csokis keksz Hozzávalók 16 darabhoz: 12 dkg darált mandula 10 dkg liszt 10 dkg cukormentes étcsokoládé 10 dkg vaj […]

Kategóriák
Életmód

Cukorbetegséget okozhat az alváshiány

A rendezett alvásritmus nemcsak abban segít, hogy napközben kiegyensúlyozottnak és kipihentnek érezzük magunkat – a legújabb kutatások szerint elhízott fiatalok esetében a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét is csökkentheti. A Philadelphiai Gyermekkórház kutatóinak vizsgálatai szerint napi 7 és fél – 8 és fél óra alvás elősegíti a vércukorszint szinten tartását. Ennél több, vagy kevesebb alvás […]

Kategóriák
Életmód

5 tévhit a cukorról

Nem csak a kalóriák miatt kell aggódnod! Tudtad például, hogy az ételekhez hozzáadott cukor öregíthet? Most leleplezzük a cukor-mítoszokat! A legtöbbcukor az édességfogyasztás során kerül a szervezetbe Ez valóban egy mítosz, hiszen a cukor leginkább a szénsavas üdítőkből és a cukrozott italokból jut a szervezetbe. Úgy hiszed, hogy alacsony cukortartamú étrendet folytatsz, de az igazság […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Juhtúrós-lilahagymás kuszkusszal töltött kápia paprika

Ezt az ételt fogyaszthatjuk önmagában, előételként, vagy akár köretnek is.   Hozzávalók 2 személyre: -15 dkg kuszkusz -300 ml zöldség alaplé -100 g juhtúró -120 g tejföl -10 dkg lilahagyma -3 db kápia paprika (25 dkg) -só, frissen őrölt színes bors -olíva olaj   Elkészítés: A kuszkuszt forrázzuk le a zöldség levessel, és fedjük le. […]

Kategóriák
Hírek

Ijesztő tanulmány tárta fel a cukros üdítők veszélyeit

Évente 184 ezer halálesetet okoznak világszerte a szénsavas és más cukros üdítők a Circulation című amerikai szakfolyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint. Ez volt az első részletes átfogó tanulmány, amely az ezen italok fogyasztásával kapcsolatos, a cukorbetegség kiváltotta halálozásra, illetve egészségkárosodásra – szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésekre – kifejtett hatást tanulmányozta. A tanulmány szerzői […]

Kategóriák
Desszert Receptek

Cukormentes császármorzsa szilvaszósszal

Hozzávalók (4 főre): – 50 g zabliszt – 120 g durumbúza dara – 250 ml rizstej – 1,5 evőkanál chia mag 1/dl rizstejbe áztatva és turmixolva vagy 1 dl almapüré – 150 g rizsszirup – fél citrom reszelt héja – 1 teáskanál vanília por – 10 dkg mazsola – 50 g növényi vaj vagy szezámolaj/olíva […]

Kategóriák
Hírek

Ez a cukormentes álomtorta nyerte a versenyt

A Magyarország Cukormentes Tortája Háziverseny győztes édességét egy tatabányai versenyző, Koller-Mihóczy Mária készítette. A tortában nincs fehér liszt és hozzáadott cukor, szénhidrát- és kalóriaszegény, így egy cukorbeteg étrendjébe is beilleszthető. A zsűri elnöke Mautner Zsófia, a Chili & Vanília blog szerzője, tagjai: Varga Margit cukrász, a Zazzi Cukrászda tulajdonosa, Gyurcsáné Kondrát Ilona, a Magyar Dietetikusok […]

Kategóriák
Életmód

Segít az elalvásban és meggátolja az elhízást – Ezt a tevékenységet gyakrabban kellene űznöd

A sétát sokan egy végtelenül egyszerű, mindennapi tevékenységnek gondolják, és nem is sejtik, mennyi jótékony hatása van, ha rendszeresen végezzük. Cikkünkben most utánajárunk, milyen egészségügyi problémák kerülhetők el a segítségével! 1. Meggátolja az elhízást Egy idei tanulmány szerint rendszeresen végezve mindössze napi 20 perc sétára van szükségünk és máris 30 százalékkal csökkenthetjük a korai halálozás […]

Kategóriák
Hírek

10+1 kérdés a már jól ismert „Mi volt ma az iskolában?” helyett

Hányszor hallottam én is ezt a kérdést gyerekkoromban és mennyire untam (már akkor is)… Sokszor azt éreztem, ez egy kötelező kör amit mindenáron le kell futni, így a legjobb amit tehetek, ha tartom magam a már jól bevált „semmi”, beszédesebb kedvemben a „semmi különös” verzióhoz, annál hamarabb szabadulok. Ugyanakkor felnőttként már sejteni vélem, hogy talán […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Gombakrokett

Hozzávalók (2 személyre) 250 g gomba fél fej vöröshagyma (50g) 150 g darált sertéshús 1 főtt tojás 1 nyers tojás 1 ek. búzakorpa (10g) 1 teáskanál mustár bors majoránna só petrezselyemzöld Elkészítés: A megtisztított vöröshagymát, gombát apróra vágjuk, teflonedényben megpároljuk, hozzáadjuk a darált húst és az összevágott petrezselyemzöldet. Ha kihűlt, belereszeljük a főtt tojást, összedolgozzuk […]

Kategóriák
Desszert Receptek

Almával töltött piskótatekercs

Hozzávalók a piskótához: 6 tojás 10 dkg glukonon ( vagy: fruktóz) 14 dkg liszt 1 citrom reszelt héja 5 g sütőpor Elkészítés: A tojások fehérjét felverjük,hozzáadjuk a glukonont, majd a tojássárgáját is. A sütőporral kevert, szitált lisztet is hozzáadjuk ,óvatosan, hogy ne essen össze a habos krém , és a reszelt citromhéjat is. Előmelegített sütőben, […]

Kategóriák
Hírek

A koffein összezavarja a biológiai órát

A korábban véltnél összetettebb módon gátolja meg az elalvást az éjszakai kávézás – a koffein nem csak ébren tart, de hatással van a szervezet belső órájára is, amely megmondja, mikor kell aludni és felkelni, írja egy új tanulmány. Az eredmények megmutatják, hogy a koffein olyan módon befolyásolja a testet élettanilag, amire korábban nem is gondoltunk […]

Kategóriák
Hírek

A túl sok zajtól is romlik az egészségünk

Egy újabb brit kutatás került a nyilvánosság elé: a rendszertelen étkezés, a mozgásszegény életmód és a káros szenvedélyek mellett a túlzott zaj is rombolhatja egészségünket! A kutatók 2003 és 2010 között vetették össze az utcai zajról szóló adatokat és a szív- és érrendszeri betegség miatt Londonban kórházba kerülők adatait. A kutatás során összevetették az összes […]

Kategóriák
Életmód

Diabétesz személyiségek – A cukorbetegség lelki okai

A cukorbetegség mára népbetegségnek számít, sőt egyes előrejelzések alapján az elkövetkezendő száz évben még többen fognak tőle szenvedni. Már a 17. században már komolyan vizsgálták a kialakulásának okait, a szakértők mostanra azonban már közelebb kerültek a megoldáshoz – sőt lelki okait is feltárták.   A cukorbetegség és a stressz kapcsolatát régóta gyanították, egészen pontosan 1675-ben írta le egy angol […]

Kategóriák
Hírek

Bebizonyították: Elhízott anyának a gyermeke is túlsúlyos lesz

Egy friss kutatás rávilágít, hogy az elhízott anyák gyermekei miért híznak el nagyobb eséllyel maguk is. Korábbi eredmények már rávilágítottak az összefüggés meglétére, az okára azonban nem. Most bebizonyosodott, hogy az elhízott kismamák utódai már az anyaméhben zsírfelesleg felhalmozására „programozódnak”. Anyagcseréjük így módosul a többiekéhez képest: kevésbé reagál majd a szervezetük az inzulinra, s a […]

Kategóriák
Hírek

Húsz emberből csak egy egészséges a világon

A világon húsz emberből csak egy egészséges, 95 százalék legalább egy betegségről panaszkodik, minden harmadik több mint öt bajjal küzd – derült ki egy hosszú távú, nagy léptékű amerikai kutatásból. A nyavalyák egy ideje állandók A Betegségek Globális Terhei (Global Burden of Disease Study, GBD) című tanulmány a témáról készült legátfogóbb, legrészletesebb munka, a Lancet […]

Kategóriák
Életmód Mondd meg Cukrom

Másnaposság ellen

Néha előfordulhat Veled, hogy buliban vagy, társasággal nyaralsz, egy kicsit több alkohol kerül a szervezetbe, ami tudod, hogy nem jó, de megtörtént. Másnap már hasogat a fejed, rossz a közérzeted, az alábbi egyszerű trükkökkel segíthetsz magadon! Víz A túlzott alkoholfogyasztás a sejtek kiszáradásához vezet, így dehidratálttá teszi a szervezetet. Mindjárt felkelés után igyál egy nagy […]

Kategóriák
Receptek Sertés

Kolbászos karaj brokkolis rétessel

Valami tartalmas ebédre vágytam. Ez az:Paraszt kolbásszal töltött karaj sajtos-besameles brokkolival töltött rétessel. Hozzávalók 8 személyre: -2.5 kg csontos karaj -30 dkg paraszt kolbász -1 ek fokhagymakrém -2 ek mangalica zsír -só, bors. A réteshez: -600 g brokkoli rózsa -250 g réteslap (8 lap) -6 dkg margarin -6 dkg kukorica liszt -5 dl tej -2 […]

Kategóriák
Hírek

Hiány lesz a cukor? Jóval többet eszünk belőle, mint kellene

A Nemzetközi Cukorszervezet (ISO) vezetője szerint a 2016/2017-es piaci évadban globálisan 6,2 millió tonnával haladhatja meg a cukorfogyasztás a termelést az előző szezon alacsonyabb, 2,5 millió tonnás hiánya után. Jose Orive szerint világ cukorfogyasztása 2016-ban várhatón 2,5 százalékkal nő éves összevetésben, miközben a globális termelés nem változik 2015-höz képest. Nem lesz drasztikus drágulás A szakértő […]

Kategóriák
Desszert Glutén- és laktózmentes Receptek

Glutén-, cukor- és laktózmentes krémes recept

Ha odavagy a finom édességekért, mégis valamilyen allergia vagy diéta miatt meg kell vonnod magadtól a finomságot, ajánlunk egy mindenmentes változatot! Glutén-, cukor- és laktózmentes krémes Hozzávalók: 5 dkg hajdinaliszt 10 dkg lenmagliszt 15 dkg gluténmentes lisztkeverék 25 dkg laktózmentes vaj 6 tojásfehérje ízlés szerint édesítő csipet só 3 csomag vaníliás, gluténmentes pudingpor 8 dl […]

Kategóriák
Életmód Slide post

Cukor vagy édesítőszer a jobb a babának, kisgyereknek?

Nyírfacukor, agávészirup, barna cukor, méz, nádcukor? Újabb és újabb trendek jelennek meg a táplálkozásban, mára már teljesen el lehet veszni az útvesztőben, ha azt keressük, melyik az az édesítő, amelyiket nyugodtan adhatjuk a babáknak, a kicsiknek. Az elején érdemes leszögezni pár dolgot: fontos, hogy a baba legelőször a természetes ízekkel ismerkedjen meg. Ha például túl […]

Kategóriák
Mondd meg Cukrom

A 2-es típusú cukorbetegség

A cukorbetegség következményeivel biztosan tisztában vagy érintettséged révén. Nagyobb a daganatok kialakulásának lehetősége, a szív- és érrendszeri megbetegedések, sérülnek az idegpályák, zsibbadás, égő érzés alakul ki, majd érzéketlenség, a sebek nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak, a látás is sérül. A nagymamám is sajnos cukorbeteg, így első kézből látom a következményeit ennek a betegségnek. Mégis azt […]

Kategóriák
Mondd meg Cukrom

Őssejt a felnőtt szervezetben, hatása a cukorbetegségre

A felnőtt szervezetben nagyon kevés szöveti őssejt van. Legnagyobb mennyiségben a csontvelőben találhatók. Az ideg- és izomszövetekben még megbecsülni sem tudják az idegi és izom-őssejtek előfordulásának arányát, részben, mert olyan kevés van belőlük, részben mert nagyon jól rejtőzködnek. Felszíni markereik alapján is csak a vérképző őssejteket tudják hellyel-közzel azonosítani, és viszonylag eredményesen izolálni. Az inzulin […]

Kategóriák
Életmód

Egészséges életmóddal a cukorbetegség ellen

Az Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézetének vizsgálatai szerint egészséges életmóddal akár 80 százalékkal csökkenthetjük a cukorbetegség kialakulásának esélyeit. Az eddig is egyértelmű volt, hogy az étrend, a fittség, valamint a dohányzási és alkoholfogyasztási szokások hatással vannak a 2-típusú cukorbetegség kialakulására, azonban a tényezők egyéni hatásainak működése ismeretlen volt a kutatók számára. ”Az általunk vizsgált életmódbeli […]

Kategóriák
Életmód

A csodálatos magnézium

A magnézium az alkáli fémek családjába tartozik, a periódusos rendszer II/a oszlopának a második tagja. Rendszáma 12. Egy átlagos felnőttben 24g magnézium van, melynek több mint 60%-a a csontokban van, 35%-a a sejtekben található. A vérben mindössze 1-2% lelhető fel. Szögezzük gyorsan le: magnézium nélkül nincs élet! Az emberi szervezetben több mint 400 enzim van, […]

Kategóriák
Életmód

Mit igyon a cukorbeteg, ha sportol?

A rendszeres testmozgás mindenki számára fontos, de cukorbetegség esetén különösen nagy jelentősége van, hiszen amellett, hogy javítja a közérzetet és az életminőséget, pozitív hatás­sal van a testtömegre, kedvező a csontok, ízületek egészsége és a keringés szempontjából; javít­ja a szervezet inzulinérzékenységét is, vagyis nagymértékben hozzájárul az egészséges szénhid­rát-anyagcsere eléréséhez. A cukorbetegek részéről azonban a sport, a […]

Kategóriák
Ital Receptek

Almás banános bébispenót smoothie

A zöld turmixok alapja nagyobb részben gyümölcs. Ez lehet energiát adó banán, körte, ananász, eper, vagy amihez épp kedvetek van. Ezekhez jön pár marék zöld levél, például klasszikus spenót, sóska, madársaláta, kelkáposzta vagy angolzeller. Ez a smoothie attól izgalmas, hogy többféle zöld is keverhető hozzá, mégsem azok ízei dominálnak, hanem a gyümölcsöké. Aki nem szereti a […]

Kategóriák
Indiai Receptek

Mentás-zsályás csirke zöld mozzarellával és lila csalamádéval

Íme egy bejegyzés a fogyókúrázóknak is. Ki ne érezte volna, hogy felkúszott rá pár plusz kiló, mégsem szeretne megválni a finom falatoktól. Egy időben nagyon szorosan követtem a szénhidrátszegény életmódot, ezt már nem teszem, de tisztában vagyok a szabályaival. Állíthatom, a következő fogások akár este is fogyaszthatók, nem hizlalnak, mégis kellemesen megnyugtatják az ember gyomrát […]

Kategóriák
Desszert Receptek

Almás rétes korszerűen

Hozzávalók: 2 csomag réteslap(8 lap), 60 dkg alma 6 dkg búzacsíra 2 dkg olaj (kb. 2 evőkanálnyi) őrölt fahéj folyékony édesítőszer 2-2 réteslapot meghintünk búzacsírával, meglocsoljuk a felmelegített olajjal, megszórjuk a lereszelt almával, fahéjjal, édesítőszerrel. Felhajtogatjuk, forró sütőben ropogósra sütjük. A 4 rúd mindegyikét kétfelé vágjuk, így kaphatunk 8 szép darabot. 1 darab tápanyagtartalma: 114 […]

Kategóriák
Desszert Receptek

Zabpelyhes túrógombóc

Hozzávalók: (4 adag kb. 20 db) 50 dkg félzsíros tehéntúró 10 dkg zabpehely 3 db tojás 4 dkg zsemlemorzsa 2 dkg Rama margarin 1 dl 12%-os tejföl reszelt citrom héja folyékony édesítőszer Elkészítés: Az áttört túrót összekeverjük a zabpehellyel, az egész tojásokkal, a reszelt citrom héjjal és 8-10 csepp folyékony édesítőszerrel, majd félóráig pihentetjük. Vizes […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Burgonyafőzelék

Hozzávalók:2 személyre 4 közepes burgonya 1 ek. olaj 1/2 fej vöröshagyma 1 dl zsírszegény tejföl 1 ek. liszt só 1 babérlevél pirospaprika Elkészítés: Az olajon világosbarnára pirítjuk a megtisztított és lereszelt hagymát, meghintjük pirospaprikával, majd hozzáadjuk a karikára vagy kockára vágott burgonyát. Majd kevés vizet hozzáöntve, babérlevéllel, sóval ízesítve fedő alatt puhára pároljuk. A tejföllel […]

Kategóriák
Életmód

Véd a ráktól és a cukorbetegségtől – Ez a hétköznapi fűszer egy igazi csodaszer

A kurkuma nem csak különleges ízt ad ételeinknek, de nagyon egészséges is. Nézzük, milyen egészségügyi problémákra jelenthet megoldást! Hatásos a pattanások ellen A kurkuma gyulladáscsökkentő hatása miatt kiváló megoldás a begyulladt pattanások kezelésére. Csak keverjünk el egy csipetnyit egy kis vízzel vagy joghurttal, és helyileg alkalmazva hamar búcsút inthetünk a kellemetlenségnek. Óv az Alzheimer-kórtól A […]

Kategóriák
Hírek

A cukorbetegség 10 figyelmeztető tünete

A cukorbetegség tünetei között szerepelhet a szomjúság, a hirtelen fogyás, a zsibbadó végtagok vagy a lassan gyógyuló sebek. Ismerjük meg a cukorbetegség 10 figyelmeztető tünetét! 1. Erős szomjúság érzés és fokozott vizelés Amikor a glükóz szintje megemelkedik a vérben, a vesék megpróbálják azt kiszűrni. Viszont, ha túl sok a glükóz a vesék végül nem tudják […]

Kategóriák
Hírek Slide post

Kábítószerként függünk a cukortól

Globális népbetegség a diabétesz, terjedését nem tudták megállítani, holott olyan krónikus betegségeket, mint a malária és a TBC sikerült visszaszorítani. Magyarországon napi kalóriánk 7 százalékát szerezzük be az ételek cukortartalma révén, ami szerencsére alacsony érték az EU-ban. Az ENSZ-hez tartozó Világegészségügyi Szervezet (WHO) szerint naponta legfeljebb 12 teáskanálnyi cukrot kellene fogyasztanunk. Ezt az adagot azonban […]

Kategóriák
Életmód Slide post

Egyre több a cukorbeteg – te is veszélyeztetett vagy?

Az utóbbi évtizedben ugrásszerűen megnőtt a diabéteszes betegek száma, és az előrejelzések szerint egyre többen lesznek. Lássuk, mit kell tenni a megelőzés érdekében! Cukorban gazdag élelmiszerek, késői vacsorák, mindennapos nassolás, kevés mozgás – nem csoda, ha egyre több embert érint a cukorbetegség egyik fő okaként számon tartott elhízás… Becslések szerint 2025-re világszerte több mint 330 […]

Kategóriák
Életmód Hírek

A túlzott délutáni szundikálás növelheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának az esélyét.

A túlzott napközbeni szundikálások, sok mindennel kapcsolatban állhatnak, mint például, a későig tartó munkával, alvás zavarokkal, de egy új tanulmány szerint a hosszú „csendes pihenők” növelhetik a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának az esélyét is. Az elegendő mennyiségű alvás kulcsfontosságú szerepet játszik mind a fizikai mind a szellemi egészség megőrzésében. A kevés alvás, fáradtsághoz, fáradékonysághoz vezethet, […]

Kategóriák
Herbária

BIOCO SZERVES MAGNÉZIUM + B6 VITAMIN MEGAPACK

TERMÉKISMERTETŐ A készítmény kizárólag szerves kötésű magnéziumot tartalmaz ( magnézium – citrát formában ), mely jó hasznosítással rendelkezik. A magnézium és a B6 vitamin hozzájárul a fáradtság csökkentéséhez, az idegrendszer normál működéséhez. A termék innen rendelhető http://www.herbaria-webshop.hu/termek_adatlap.php?id=11214

Kategóriák
Herbária

TRENDAVIT KÓKUSZZSÍR 1000 ML

TERMÉKISMERTETŐ A kókuszpálma gyümölcséből nyert kókuszzsír kiválóan alkalmas sütésre, főzésre és párolásra. Egészséges, mert sütés közben nem szabadulnak fel benne káros anyagok. A termék innen rendelhető http://www.herbaria-webshop.hu/termek_adatlap.php?id=11152