Óvatos becslések szerint a teljes lakosság fele inzulinrezisztens, vagyis akár minden második nő és férfi érintett lehet. Szakértők mesélnek az okokról, a tünetekről és ennek kezeléséről.
Nagy Zsóka, diabetológus, belgyógyász, endokrinológus főorvos a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta, önmagában az éhgyomorra végzett vércukor teszt nem feltétlenül mér biztos eredményt. Ha valakinek az éhgyomori vércukra laboros körülmények között 7 mmol/liter felett van, akkor 2-s típusú cukorbetegségről beszélhetünk. Ezt korábban időskori vagy késői kezdetű cukorbetegségnek hívtuk, manapság azonban már az iskolásoknál is megjelenik – tette hozzá.
Miháldy Kinga dietetikus a műsorban elmondta, a WHO csökkentette a fehér cukorra vonatkozó ajánlását, 10 százalékról 8-ra. Ha a helyesen használjuk és figyelünk az elfogyasztott cukor mennyiségre – 2000 g-os étrendben maximum 40 g cukrot lehet fogyasztani, ami két evőkanálnak felel meg –, nincs gond vele – tette hozzá. A dietetikus szerint túl sok cukrot fogyasztunk a zöldségek és gyümölcsök rovására. Megjegyezte, a cukor ugyanúgy függést okoz, mint esetleg más szerek, és gyakori, hogy gyerekkortól jutalmazásra használjuk.
Elmondta, minden családban legalább egy fő érintett valamilyen szénhidrát-anyagcsere betegségben. Ma Magyarországon nagyjából 600-700 ezer cukorbeteg él, és legalább ennyi, aki nem tud róla.
Forrás: www.hirado.hu