Megszabadulna a Negrótól a gyártója, a tervek szerint januártól eladó a cukorka. Amíg nincs vevő, továbbra is gyártják a győri üzemben.
2016 elejétől kezdi el árulni a gyártó, a Mondeléz Hungária Kft. a legendás magyar márkát. Nem csak a Negrót, hanem vele együtt a győri gyártóüzemet is eladná a cég.
A vállalat szerint a Negro nem illeszkedik a globális növekedési terveikbe. Ezért döntött úgy a gyártó, hogy eladja a Negrót, és 2016 második felétől Győrből Lengyelországba költözteti a Halls cukorka gyártását.
A Negro viszont marad, amíg el nem tudják adni, 2016 elejéről kezdik majd árulni a brandet.
“Nem számolunk azzal, hogy nem tudjuk eladni. Tudjuk, hogy a Negro a magyaroknak egy nagyon fontos termék” – mondta el Kertész Péter, a Mondeléz Hungária kommunikációs tanácsadója.
A győri üzemben, ahol a Negrót is gyártják összesen 83-an dolgoznak. 59 saját, 19 kölcsönzött munkásuk és 5 portásuk van. A cég egyelőre úgy számol, hogy csak 17 embert kell elküldeni a Halls gyártásának áthelyezése miatt.
Forrás: www.kisalfold.hu