Az elhízás és a gyakran ennek szövődményeként felnőttkorban kialakuló cukorbetegség számos nyugati országban az egyik legsürgetőbb népegészségügyi probléma. Az okokat mindenütt kutatják, brit tudósok most arra jutottak, hogy a lakókörnyezetünknek is szerepe lehet abban, ha meghízunk.
Nagyvárosi környezetben az elhízások és a kialakuló cukorbetegségek erős összefüggésben vannak azzal, hogy a lakásunktól ötszáz méteren belül hány darab gyorsétterem van, derítette ki egy brit kutatás.
A tízezer fős mintán végzett elemzés arra jutott, hogy az adott területen belül minden két gyorsétteremre jut egy darab cukorbetegséég, ami az országos statisztikai átlagon fölül értendő. A kutatás vezetője, a Leicesteri Egyetem kutatója, Kamlesh Khunti kiemelte: ez az összefüggés különösen azokban a kerületekben szúr szemet, ahol szegényebb rétegek élnek.
A szegényebb kerületekben az országos két gyorsétterem 500 méter átmérőjű körzetes átlaga a duplájára nő, ami erős összefüggést mutat a kettes típusú, felnőttkorban kialakuló cukorbetegség megbetegedéseinek növekedésével.
A tanulmány másik írója a Guardiannek elmondta: egyáltalán nem meglepő, hogy a gyorsétteremek magas száma ilyen problémákhoz vezet: ezek az éttermek jellemzően olyan ételeket adnak, amelyek különösen magas telített zsírtartalommal rendelkeznek, ami hosszú távon nagyon megnöveli az elhízás és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.