Kategóriák
Hírek

Dallal harcolnak a cukorbetegség ellen a sztárok

Ma Magyarországon csaknem másfél millió embert érint a cukorbetegség, bár ezek fele nem tudja ezt magáról. Ismert zenészeink, énekeseink úgy döntöttek, hogy összefogva emelik fel a szavukat a megelőzés fontossága mellett.

Magyar sztárok a cukorbetegség ellen

 
Péter Szabó Szilvia (NOX), Széles Iza, Farkas Zsófi, Deák Bill Gyula, Skrapits Erik (No Thanx), Emilio, Csordás Tibi (Fiesta) együtt énekelték fel a Fiestás Knapik Tamás Nem késő még című szerzeményét, melyből videoklip is készült. A dal Erős Antónia Egy csepp figyelem alapítványánakcukorbetegség ellenes harcát támogatja, és az idén november 16-i Egy csepp világnap apropóján készült.
 
 

Zene az Egy csepp figyelem alapítványnak

kep (161)
A közös produkcióban résztvevő sztárok között akad, akinek a családtagjai is érintettek a betegségben, és mindannyian fontosnak tartják, hogy emlékeztessék az embereket egészségük védelmére. „Az Egy csepp figyelem Alapítványnál immár három éve harcolunk azért, hogy az emberek ismerjék meg a cukorbetegséget és annak veszélyeit. Hálásak vagyunk a zenészeknek azért, hogy mellénk álltak, mert a zene még több emberhez juthat el. Köszönet a támogatásért, egy csepp zene – egy csepp figyelem!” – mondta az alapító, Erős Antónia.
 
 

Sztárok a cukorbetegség megelőzéséért

Az ötlet és a dal gazdája Knapik Tamás, aki úgy véli, a zene az egyik leghatékonyabb eszköz a figyelemfelhívásra. “Gyerekkoromban a zene általában mögöttes tartalmat közvetített az emberek felé, szólt valamiről. Manapság elvesztette ezt a tartalmat, vagy éppen negatív üzenete van. Ez egy olyan dal, amely kifejez valamit, többről is szól, mint pusztán a zene, képvisel egy jó célt. Bízunk abban, hogy az a pozitív üzenet, amelyet most közvetítünk, eljut az emberekhez!” Csordás Tibi, a Fiesta énekese szerint ismert zenészekként talán nagyobb hatással is lehetnek az emberekre, ezért is állnak ki már évek óta az Egy csepp figyelem alapítvány kezdeményezései mellett. “Azt gondolom, ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy bizonyos emberek számára kicsit többet nyom a latban a szavunk, akkor megéri az egészségmegőrzés fontosságát hangsúlyoznunk. Ha csak egy ember is hallgat ránk, már megérte.”
 
 

Péter Szabó Szilvia és Deék Bill Gyula a cukorbetegség ellen

Péter Szabó Szilvia szívesen szolgál jótékony célt. “Úgy gondolom, nagyon fontos – lehetőség szerint – minden olyan produkcióban részt venni, aminek küldetése van, és jó célt szolgál. Éppen ezért nagyon örültem a felkérésnek! A forgatás jó hangulatban zajlott, mindenki kedves volt, és jó érzés számomra, hogy a többi kollégámmal együtt részese lehetek ennek a kampánynak!” Deák Bill Gyula személyes indíttatásból állt a kezdeményezés mellé, elárulta, közvetlen környezetében látja, milyen a cukorbetegség. “A feleségem is súlyos cukorbeteg, és ő is szúrja magát, ezért döntöttem úgy, hogy támogatom ezt az ügyet. Természetesen ha felkérnek, és időm engedi, minden jótékony cél mellé odaállok, hogy segítsek. A forgatás egyébként nagyon jó hangulatban telt, összebarátkoztam Tibivel és Tamással is!” – árulta el a zenészlegenda.
kep (160)
 
 

Széles Izabella és Emilio véleménye a zene erejéről

 
Széles Izabellának a nagymamája is cukorbeteg, ezért az egész család igyekszik még jobban odafigyelni a táplálkozásukra. “Örülök, hogy az alapítvány a megelőzés mellett arra is megtanítja az embereket, hogyan lehet ezzel a betegséggel teljes értékű életet élni. A dal üzenete számomra ez, és nagy megtiszteltetés, hogy részt vehettem benne!” A cukorbetegség nem játék, véli Emilio, aki súlya miatt veszélynek lehet kitéve. “Minden szónál többet érhetünk el, ha dalba foglaljuk a mondanivalónkat. Így tettünk mi is, mert hiszünk a zene erejében. A dal szövege is elég figyelemfelkeltő, és ha csak páran úgy gondolják, hogy a hatásunkra elmennek egy szűrésre, akkor már célt értünk!”
 
 

A No Thanx énekese fiatalkora ellenére, hajlamos a cukorbetegségre

 
A No Thanx énekese, Erik azért is érezte elengedhetetlennek, hogy a cukorbetegség elleni küzdelem mellett kiálljon, mert a családjában többen is érintettek ebben a betegségben. “Nemrég én is megvizsgáltattam magam, és kiderült, hogy hajlamos vagyok a cukorbetegségre. Azóta még jobban odafigyelek a táplálkozásomra és az életmódomra. Szerintem mindenkinek ezt kéne tennie, hiszen a fiatalok sem kivételek, őket is elérhetik a betegségek! Egyébként az egyetemen is ezzel foglalkozom, egészségfejlesztést tanulok.” Farkas Zsófi szerint az egészség védelme az egyik legfontosabb feladatunk: “Azért is tartottam fontosnak, hogy részt vegyek a dalban, és a klipben, mert ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a cukorbetegség megelőzésének fontosságára.” Mindezen túl, bevallom, szakmailag is örültem a lehetőségnek, hogy Deák Bill Gyulával, Emilioval és mindannyiukkal együtt dolgozhatom.”
Forrás. macosz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük