Kategóriák
Életmód

Mondjatok búcsút a cukornak!

Jó ideje folyik már a háború a cukor és az édesítőszer támogatói között, bár szerintem már elmondhatjuk, hogy egészségesebb a kristálycukor helyett valami mást használni. Persze a fehér gyémánthoz hasonlatos cukor ízéről lemondani nehéz, ám nem lehetetlen. Ideje átszokni másra, hiszen van miből válogatnotok!

Stevia

Ez az az édesítőszer, amire én azt mondtam, én ezt biztosan nem fogom használni, bár próbálkoztam vele. Ez tulajdonképpen egy kis növény, egyszer apukám állított vele haza, le is csippentettem a levelét, megcsócsáltam, tény, édes, de az íze nekem túl jellegzetes és émelyítő. Vigyázni kell az adagolásával, különben merő steviaízt érezhetünk, ha túl sokat teszünk a tésztába, kakaós csigába. Pedig nagyon egészséges, nem emeli meg a vércukorszintet, nincsen benne kalória, és gyulladás- és vérnyomáscsökkentő hatása van. Növény, por, folyékony és kristályos formában is kapható, sütéshez leginkább a por formája a legalkalmasabb, ugyanannyit kell használni belőle, mint a cukorból, ráadásul a tésztátok is ugyanolyan marad. Mínusz pont még, hogy aki érzékeny rá, annál gyomorpanaszokat okozhat.

wooden-spoon-of-sugar

Nyírfacukor, azaz xilit

Nyírfakéregből vagy kukoricarostból vonják ki, szerkezetileg hasonlít a cukorhoz, ízre is hasonló, ám óvatosan bánjatok vele, mert sokkal édesebb, mint a cukor! Alacsony a kalóriatartalma, süthettek-főzhettek vele, két dolgot azonban tartsatok szem előtt: nem karamellizálódik, és tésztasütésre sem túl alkalmas.

Eritrit, más néven eritritol

Nálam ez az abszolút befutó! Nincs mellékíze, kicsit gyengébb, mint a cukor, nulla a glikémiás indexe és a kalóriatartalma. Ráadásul a xilithez hasonlóan nem károsítja a fogakat, sőt még védi is a szuvasodástól! Nekem az is nagyon bejön, hogy pillanatok alatt elolvad a szájban, mint egy falatnyi felhő, olyan. Szeretem, na.

forrás: vous.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük