Annak a megértése, hogy egy „elhízó gén” hogyan is működik, megoldást jelenthet az elhízás ellen és sok esetben talán még a 2-es típusú cukorbetegségre is állítja egy új tanulmány melyet, az MIT és a Harvard Egyetem közösen végzett.
A tanulmány alapjai korábbi kutatások adták melyek, felfedezték a kapcsolatot egy FTO névre hallgató gén és az elhízás között. Azonban ezen kutatások képtelenek voltak felfedni , a pontos összefüggést az elhízás és eme FTO gén között.
A mostani azt sugallja, hogy az FTO „egy hibás verziója” megakadályozza, hogy a szervezet elégesse az energiát a táplálékból és ezáltal zsírtartalék keletkezik belőle. Ez a folyamat úgy jön létre, hogy ez a bizonyos hibás FTO gén aktivál másik két gént, amit IRX3-nak és IRX5-nek neveznek. Ezen gének szabályozzák az energia átalakítást hővé, azonban ha leszabályozzák, akkor, zsír képződik energia helyett.
Az elhízás egyre gyakoribb egészségügyi állapot, és egyik komoly rizikófaktorja a 2-es típusú cukorbetegségnek, igaz nem az egyetlen. Ezen kívül az elhízás még felelős lehet, szív és érrendszeri panaszokért, szívrohamért és agyvérzésért, valamit néhány típusú rákért is.
A kutatók az eredményektől egy új gyógyszer kifejlesztését remélik, ami megelőzné vagy visszafordítani az FTO génnel kapcsolatos problémákat, ezáltal meggátolják az elhízások számát, és ezzel egyidejűleg sok 2-es típusú cukorbetegség kialakulását is. A kutatás eredményeit a New England Journal of Medicine folyóiratban publikálták.
Forrás http://www.diabetes.co.uk/news/
Kategóriák