Egy új-zélandi kutatás megállapította, hogy az idősebb szülők gyermekei jobb egészségnek örvendenek az átlagnál, többek között alacsonyabb a vérnyomásuk, kedvezőbb a koleszterinszintjük és a glükóz-anyagcseréjük is jobban működik, vagyis összességében csökken náluk a cukorbetegség kockázata.
Az American Journal of Human Biology című lapban közzétett kutatás ötletéül az a tény szolgált, hogy a nők átlagos életkora első gyermekük világra hozatala idején egyre későbbre tolódik, és még ötvenéves kor felett is egyre többen és többen vállalkoznak arra, hogy gyermeket szülnek. Szakértők szerint ennek hátterében az áll, hogy a nők többsége először a karrierére igyekszik koncentrálni, és csak később szeretne megállapodni, és ettől az sem riasztja el őket, hogy minél később vállal valaki gyereket, annál több kockázati tényező léphet fel. A tudósok ehhez azt is hozzáteszik, hogy a férfiak életkora is sokat számít, a biológiai órájuk ugyanis nekik is ketyeg.
Ezzel együtt a legfrissebb kutatások szerint a negyven év feletti nőktől született gyermekek – bár az anya szervezetét jelentősen megterhelik – jóval egészségesebbek, mint azok, akik fiatalabb anyától születtek, emellett 22 százalékkal kisebb eséllyel sérülnek meg balesetben és majdnem egyharmaddal csökken a valószínűsége annak is, hogy három éves koruk előtt kórházba kerülnének. Az idősebb anyák gyermekei továbbá lelkileg is jobban érzik magukat és a szülő-gyermek közötti konfliktusok száma is csökken az esetükben, illetve 3-4 éves korukra a nyelvfejlődésük is magasabb szinten áll. A kutatást vezető Wayne Cutfield szerint még további kutatásokra lesz szükség annak megállapítására, hogy a fenti tények hátterében vajon az áll, hogy az idősebb szülők jobb géneket örökítenek át, vagy inkább az, hogy az idősebb szülők más stílusban, óvóbb-féltőbb módon nevelik gyermeküket.
Forrás: vital.hu
Kategóriák