Halle Berry
Az Emmy-, Golden Globe és Oscar díjas színésznő, nem csak filmjeivel híres. Kevesebben tudják, de szépségkirálynő és modell is volt már. A hazai közönség ugyanakkor a nagy népszerűségnek örvendő X-men filmekből ismerheti. Még 1988-ban, amikor 22 éves volt, diagnosztizáltak nála cukorbetegséget.
Az orvosok azonban először 1-es típusú cukorbetegséget állapítottak meg nála. A kezeléseket is eszerint kapta. A tévedésre akkor derült fény, amikor megbetegedett, és egy egész hétig kómában feküdt. Ez idő alatt nem kapott inzulint, de mégsem lett semmi baja. Orvosai így módosították a diagnózist 2-es típusú cukorbetegségre, hiszen az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők nem tudnak élni az inzulin nélkül.
2007-ben egy nyilatkozatában azt vallotta, hogy már egy jó ideje nem használ inzulint. Amióta egészségesen él és sikerült lefogynia, orvosai megerősítették, hogy nincs szüksége inzulinra.
Delta Burke
Amerikai színésznő, aki leginkább tv-s sorozatokban és filmekben játszik. Ezt kiegészítve, jelentős rendezői és írói munkássá¡g is áll a háta mögött. 2 Emmy díjat is kapott a sorozatokban való szerepléséért. 1997-ben diagnosztizáltak nála 2-es típusú cukorbetegséget, amikor 41éves volt.
Delta Burke esetében is a túlsúly tehető felelőssé a cukorbetegség kialakulása miatt. A színésznek komoly munkájába került megtanulnia és betartania az egészséges életmód szabályait. Ez után sikeresen elkezdett fogyni és a vércukorszintje sem mutat már olyan kiemelkedően magas eredményeket.
Billie Jean King
Egy olyan amerikai teniszjátékosról van szó, akit sokan minden idők egyik legtehetségesebb női teniszjátékosának tartanak. 12 egyéni Grand Slam győzelemmel büszkélkedhet, de a párosban nyújtott teljesítménye sem elhanyagolható, hiszen 16 Grand Slam köthető ebben a kategóriában a nevéhez. és ha ez még nem lenne elég, vegyes párosban is megnyert 11 Grand Slam tornát. Kétségtelenül nagy népszerűségnek örvendett.
Több rokona szenvedett cukorbetegségben és étkezési zavarban. Egészen kiskora óta szenved ő is étkezési rendellenességben, ami a falási rohamokban testesül meg. A sok mozgás mellett azonban nem látszott meg rajta, hogy mennyit is evett valójában. Mára sikerült abbahagynia a mértéktelen evést. Ebben közrejátszott a cukorbetegség kialakulása is. Most már egészségesen táplálkozik, és újra elkezdett mozogni, igaz csak módjával, mert már elmúlt 70 éves.
Patti LaBelle
Patty LaBelle egy Grammy díjas afrikai származású, de Amerikában befutott énekesnő. Az éneklés mellett írással és színészkedéssel is foglalkozik, de a zeneiparban teljesedett ki karrierje, amiben már több mint 50 éve meghatározó szerepet játszik. Dalai leginkább az R&B, a soul és a pop kategóriában születnek. 1994-ben diagnosztizáltak nála 2-es típusú cukorbetegséget.
Saját bevallása szerint egyáltalán nem észlelt tüneteket, mielőtt 1994-ben elájult volna a színpadon. Mikor kiderült a betegsége egyáltalán nem lepődött meg. A családjában már előfordult cukorbetegség. Az anyját is érintette, akinek le kellett amputálni a lábát, és a nagybátyja megvakult. így mindent megtesz, hogy sokkal egészségesebben éljen. 3 szakácskönyvet is megjelentetett, amik cukormentes ételek receptjeit tartalmazzák. Magát csak, mint divabetic említi, ami egy jópofa szójáték a diabetic, vagyis diabétesz és a diva szó keresztezéséből áll.
Sherri Shepherd
Egy újabb médiaszemélyiségről szóló történetet szeretnénk bemutatni. Sherri Shepherd színészként és tévés műsorvezetőként vált népszerűvé. A hazai közönség számára leginkább a Szingli fejvadász című film Lulájaként, illetve a sorozatok kedvelőinek az így jártam anyátokkal 8.évadából lehet ismerős. 2007-ben diagnosztizáltak nála cukorbetegséget.
Eleinte egyáltalán nem változtatott az életvitelén, majd a következő évben az akkor kétéves fiának köszönhetően elkezdett egészségesebb életmódot folytatni. Sokat fogyott egy személyi edző segítségével és a táplálkozásban is jelentős változásokat vezetett be.
Forrás: macosz.hu