Kategóriák
Életmód

Gyerekek: hőségben rejtve maradhat a cukorbetegség

Nagyon könnyen a kánikula számlájára írhatjuk az 1-es típusú diabétesz jeleit, a gyerek állapota pedig napok alatt súlyossá válhat.

Cseppet sem riasztó, ha a gyerek egyik napról a másikra sokat, akár több liternyit iszik, korábban nem kedvelt italt is nagy mennyiségben fogyaszt, ezáltal pedig a szokásosnál többször látogatja a WC-t, fáradt. A nagy meleg – gondolhatja a szülő, ám a tünetegyüttes az 1-es típusú cukorbetegség jele is lehet.

Ha e szembetűnő változást a szülő érzékeli, haladéktalanul ellenőriztesse a gyerek vércukorszintjét. Ha nem fordul orvoshoz, vagy – más betegségekre gyanakodva – a több napos laborvizsgálatok eredményére vár, a kicsi állapota jelentősen romolhat, válságosra fordulhat.

Friends Swimming Underwater in Backyard Pool --- Image by © Royalty-Free/Corbis

Nem akarunk senkit riogatni, de országos szinten 2002 és 2009 között minden harmadik diabéteszes gyerek súlyos, minden tizedik pedig már életveszélyes állapotban volt a diagnózis felállításakor – figyelmeztet a cukorbeteg gyerekekkel foglalkozó Szurikáta Alapítvány. Azt javasolják, a diabétesz kezdeti, enyhe jelei megjelenésekor is azonnal, még aznap forduljon orvoshoz gyermekkori cukorbetegség gyanújával.

A tünetek akár pár nap alatt súlyosbodhatnak, hasfájás, hányás, zavartság, aluszékonyság és acetonszagú lehelet léphet fel. Csecsemőknél jóval nehezebb a felismerés, Tóth-Heyn Péter diabetológus szerint esetükben a intő jel lehet, hogy egyik napról a másikra jóval gyakrabban van szükség új pelenkára, a “használt” a szokásosnál nehezebb, túlcsordul, illetve megnő a baba folyadék iránti igénye, aluszékonnyá válik.

forrás: egeszsegplazabudapest.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük