Az edzés kötelező, utálatos elvárás, amit le kell tudni minél hamarabb, lehetőleg úgy, hogy ne fáradjak el, ne izzadjak meg, a sminkem fennmaradjon, a frizurám megmaradjon. Mindent megragadok, hogy ne érjek oda edzésre, találjak valami kifogást, hogy miért nem tudok elmenni ma éppen. Ismerős?
Kriszta is épp így volt az edzéssel. „Mindig is próbáltam odafigyelni magamra, ennek érdekében sok mindent kipróbáltam már, a csodadiétáktól kezdve a koplaláson át, de a rendszeres sportolást hanyagoltam, mert bármit próbáltam rövid időn belül meguntam, és a várva várt eredmény is elmaradt. Mivel kezdtem kissé rosszul érezni magam a bőrömben, elhatároztam, hogy változtatni fogok az életmódomon, és ha törik, ha szakad, megtalálom a hozzám illő testmozgást, amit szívesen és örömmel végzek, nem azért mert muszáj.”
Te döntöd el, hogy kifogásokat, vagy eredményeket gyártasz. Első lépés, hogy igazat mondjuk magunknak, azaz, hogy miért tartjuk fontosnak, hogy eljárjunk tréningekre? A marketing kutatások szerint, edzeni az emberek több, mint 98%-ban a jobb kinézet kedvéért kezd el. Te tudod eldönteni, hogy hol akarsz tartani 5 év múlva. Az évek múlásával lassul az anyagcsere, előjönnek az egészségügyi problémák, minden évben felszedsz picit, majd egyszer csak azt veszed észre, hogy nem húzol fürdőruhát, nem jársz strandra, nem úgy öltözködsz, ahogy szeretnél. Ha 2-es típusú cukorbetegségben szenvedsz, akkor már meg is van a motivációd.
Találd meg Te is, mi az, ami hajtani tud téged! Mindegy is, legyen egy célod, amihez az edzés hozzásegít! Vizualizáld az eredményt, és gondold végig, milyen pozitív hozadéka lesz annak, ha heti kétszer-háromszor lejársz a terembe.
„Véletlenül találtam rá a Bajnokok edzésére, gondoltam kipróbálom, de nem fűztem hozzá túl nagy reményeket, mivel nem szeretem az egyhangú,unalmas dolgokat. Nagyon hamar rájöttem, hogy ezek az órák nagyon is élvezhetőek, változatosak, lendületesek ahová örömmel jár az ember, és nem utolsó sorban gyorsan látható eredménye van! Ma már el sem tudnám képzelni a hétköznapjaimat az edzések nélkül, melyek alkalmával sikerül kikapcsolódnom, feltöltődnöm és ilyenkor csak magamra figyelhetek.”
Igen, ez már a következő lépcsőfok, amikor nem a megjelenésed miatt edzel, hanem magáért a tevékenységért. Amíg eljutunk addig, hogy a napunk egyik fénypontja legyen az edzés, addig rögös az út, meg kell érni hozzá. De hová iratkozzak be? –kérdezheted joggal. Én azt javaslom, hogy szakképzett edzőt keress magadnak még akkor is, ha a minőséget meg kell fizetni. Ő meg tudja tanítani a gyakorlatok helyes kivitelezését, meg tudja előzni a sérüléseket, és a túledzettséget, továbbá garantálni tudja az eredményt- már ha Te is odateszed magadat. Csodák nincsenek, nincs szerencse faktor, csak munka.
Próbálj hozzád illő mozgásformát keresni, amit szívesen csinálsz, különben pár alkalom után feladod. Csoportos órák, ahol érzed az áramlóm energiát, dinamikát, vagy személyi edzés, ahol veled foglalkoznak csak, esetleg magányos futások? Melyiknek mi az előnye és a hátránya? Számtalan érv szól mindkettő mellett. Egy biztos-az orvosod biztosan tájékoztatott arról, mennyire fontos lenne, ha beiktatnád napi szinten az edzéseket.
Legyetek bajnokok a mindennapokban!
Dr. Csábi Bettina
BAJNOKOK ÉLETMÓD PROGRAM