A túlsúly a májzsugorral is összefüggésben áll. Hazánkban a születéskor várható átlagos élettartam – 2013-as adatok alapján – 75 év. Ez a viszonylag alacsony szám több okra vezethető vissza.
Az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód és a fokozott alkoholfogyasztás mellett a túlsúly is jelentősen lerövidíti a magyarok élettartamát.
Svéd kutatók szerint ez utóbbi bizonyos esetekben károsabb lehet a májra, mint az alkohol – tanulmányuk a Scandinavian Journal of Gastroenterology című szaklapban jelent meg.
A magyarok kétharmada túlsúlyos
Szakemberek becslése szerint hazánk kétharmada túlsúlyos vagy elhízott: tízből hat ember esetében foglalkozni kell az elhízás okozta következményekkel – így például a diabétesszel, a szív- és keringési rendszert érintő betegségekkel vagy a rákkal.
Károsítja a májat
Svéd kutatók szerint az elhízás olyan krónikus egészségügyi problémák esélyét is megnövelheti, mint a májzsugor, amelyet korábban tipikusan a túlzott alkoholfogyasztással hoztak összefüggésbe. Jerzy Kaczynski és munkatársai 855 férfi egészségügyi adatainak 40 éven át tartó követéséből vonták le ezt a következtetést.
Kezdetben egyik férfi sem szenvedett májzsugorban, ám valamennyien túlsúlyosnak számítottak – átlagos testtömegindexük 28 volt. A több évtizeden át tartó követéses vizsgálat során 2%-uknál alakult ki betegség. Ennek oka, hogy az elhízás gyakran jár együtt a triglicerid nevű vérzsír emelkedett szintjével, ami jelentősen megnöveli a májcirrózis kockázatát. A szakértők véleménye szerint a túlsúly károsabb a májra, mint a mérsékelt alkoholfogyasztás.
Szabadulj meg a túlsúlytól
Mennyi a heti mozgásadag?
Amennyiben a túlsúly, illetve elhízás mögött nem áll semmilyen egészségügyi probléma, mindössze egészségtudatosabb táplálkozásra és rendszeres testmozgásra van szükséged. Utóbbi esetében legalább heti három alkalommal végzett edzésről van szó. Ha kifejezetten a fogyás a cél, úgy elsősorban a kardió jellegű mozgásformák – futás, kerékpározás, úszás – ajánlottak, de az erősítő edzést sem szabad teljesen elhanyagolnod.
Forrás: femina.hu