Kategóriák
Életmód

Már nem dagadnak az amerikaiak, ki lesz az új mumus?

Ha egészségtelen táplálkozásról van szó, szeretünk az Egyesült Államokra hivatkozni. Azonban úgy néz ki, hamarosan új mumus után kell néznünk: az évtizedekig tartó romló tendencia után javulni kezdtek az étkezési szokásaik. Megállt a túlsúlyosak részarányának növekedése mind a felnőttek, mind az iskoláskorúak körében, sőt, a ráta a legkisebb gyerekek között még csökkent is.
Egy átlagos amerikai felnőtt napi kalóriabevitele, amely 2003 körül tetőzött, most először csökkent azóta, hogy több mint négy évtizeddel ezelőtt statisztikát kezdtek vezetni a problémakörről. A tendencia, ha különböző mértékben is, de minden társadalmi csoportban kimutatható.Egy átlagos amerikai gyerek napi kalóriafogyasztása legkevesebb kilenc százalékkal csökkent.
A legjelentősebb változást a nem csökkentett energiatartalmú italok fogyasztásában regisztrálták: ez a kilencvenes évek vége óta egynegyedével esett vissza. Amíg az emberek 1998-ban éves szinten átlagosan több mint másfél hektoliter cukros üdítőt vásároltak, addig ez az adat 2014-re 113,5 literre esett vissza. Ez nagyjából megfelel a nyolcvanas évek szintjének, amikor az elhízási folyamat még nem szabadult el.
Az amerikaiak étkezési szokásai a hetvenes évek közepén kezdtek gyors ütemben változni, ami maga után vonta a kalóriabevitel csaknem egyenletes növekedését, és az emberek egészségi állapotának ezzel együtt járó romlását. Ez a tendencia a jelek szerint most megváltozhat.
fast-food
A New York Times szerint a fordulat azt jelzi, hogy az amerikaiakban egyre jobban tudatosul, hogy ártanak az egészségüknek azzal, ha túl sokat esznek-isznak. A tudatosság a kilencvenes évek végén kezdett megerősödni, a tudományos kutatások fejlődésének és az elmúlt évek közegészségügyi kampányainak hatására.
Különösen egy, a Szövetségi Járványügyi Hatóság (CDC) által elkészíttetett és The Journal of the American Medical Association folyóiratban 1999-ben megjelent tanulmány volt kijózanító hatással. Ez kimutatta, hogya nyolcvanas és a kilencvenes években a túlsúlyosak aránya mind az ötven államban megnőtt.Egy évvel később hasonló felmérés jelent meg a cukorbetegek számának növekedéséről.
Ennek nyomán David Satcher, az Egyesült Államok akkori tiszti főorvosa2001-ben felhívást adott ki a túlsúlyosság és az elhízás elleni harcra,hasonlóan ahhoz, ahogyan hivatali elődje 1984-ben a dohányzás elleni küzdelemre szólított fel. Satcher rámutatott, hogy a túlsúlyosság növeli több krónikus betegség kialakulásának kockázatát, és hangsúlyozta, hogy a megelőzés érdekében prioritásként kell kezelni a gyerekek testsúlyát.
fast-food (1)
Az Obama-kormány fokozta a nyomást: az egészségügyi reform bevetése után az étteremláncoktól megkövetelték, hogy közöljék, fogásaik hány kalóriát tartalmaznak. A szövetségi kormány hatást gyakorolt annak érdekében is, hogy az iskolai ebédek egészségesebbek legyenek.
A változást hirdető adatok ugyanakkor nem jelentik azt, hogy a túlsúlyosságnak immár vége:az amerikai felnőttek több mint egyharmada most is túlsúlyosnak számít,ezért fokozottan kitett a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a rák kockázatának. Az amerikai lakosság még mindig túl kevés zöldséget, gyümölcsöt és túl sok gyorsételt fogyaszt – még ha az utóbbi téren némi csökkenés is észlelhető.
A pozitív változások azonban a legkövérebb amerikaiakat a jelek szerint nem érintették: a túlsúlyosak testsúlya és derékbősége az elmúlt években tovább gyarapodott. Kevin Hall, a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) kutatója egy tanulmányában azt írta: ahhoz, hogy az amerikaiak 2020-ra az 1978-as súlyukra fogyjanak vissza,napi 220 kalóriával kellene visszafogniuk a fogyasztásukat.A lap szerint azonban az utóbbi időben észlelt csökkenés ennek csak a töredéke.
forrás: origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük