1. Fertőtlenítse az elektronikai készülékeket.
Naponta több alkalommal használunk különféle elektromos készüléket. Még egészségesen is nehezen éljük túl a napot okostelefon, tévé, lágkondícionáló vagy fűtőtest, valamint a különféle távirányítók nélkül. A probléma pedig betegen még nagyobb lesz.
Egy 2011-es japán felmérés szerint 110 kórházi nővér, akik a rendelés során magukkal viszik mobiltelefonjukat, 79.1%-a talál a nap végén kórokozókat telefonján.
Az influenza és hasonló vírusok kórokozói könnyedén elterjednek. Egy egyszerű tüsszentéssel is a különféle eszközökre juttathatja a tüsszentés során kezére jutó, vagy rögtön az eszközre kerülő kórokozókat. Az eszközökön a kórokozók elszaporodnak, majd könnyedén átterjednek másra. Ezáltal képesek különféle betegségek hosszú éveken át fennmaradni.
A terhességgel foglalkozó Journal of Perinatology szaklapban 2013-ban megjelent kutatás szerint az 50 velétlenszerűen kiválasztott mobiltelefon közül az összesen kimutatható fertőző hatású baktérium, és a baktériumok 90%-a megegyezett az eszközt használó személy kezén található baktériummal. A résztvevők csupán 38%-a tisztította meg heti rendszerességgel telefonját.
A fertőtlenítéshez használjon erre alkalmas folyadékot, vagy keverjen össze fele-fele arányban gyógyszertári alkoholt és vizet, majd spriccelje egy törlőkendőre és törölje át a készülékeket. Fülpucoló pálcika segítségével megtisztíthatja a különböző mélyedéseket. Ezen felül az akkumlátort is távolítsa el rendszeres időközönként és egy száraz fogkefe segítségével tisztítsa meg a készülék belsejét is.
2. Fertőtlenítse a szennyes ruhákat.
A konyharuhák, törölközők, és ruhadarabok hetekig képesek elraktározni a különféle fertőző baktériumokat, ezáltal növelve a visszafertőzés veszélyét otthonában.
A kórházak gyermekosztályának intenzív részlegén dolgozó szakemberek 4%-a hordozott ruháján súlyos légúti megbetegedéseket okozó vírustörzset, derült ki a mikrobiológiával foglalkozó American Society for Microbiology szaklap 2015-ös tanulmányából.
A kórházi, ágyakat elválasztó függönyök közel 68%-a fertőzött valamilyen egészségre igen káros vírussal, derült ki a fertőzésekkel foglalkozó Infection Control & Hospital Epidemiology szaklapban 2008-ban megjelent tanulmányból.
A megfelelő tisztítás végett áztassa a mosás előtt álló ruhákat és törölközőket kis százalékban oxigén alapú fehérítőt is tartalmazó keverékbe, majd helyezze őket a mosógépbe és a szokásos módon mossa ki azokat, a ruhaneműn jelzett lehetséges legmagasabb hőfokon, mosószer és öblítő használatával. A fehér ruhákra sima fehérítőt is alkalmazhat.
A keveréket a fehérítő dobozán levő utasítások szerint készítse el, és az utasításoknak megfelelő mennyiségű ruhát áztasson bele, valamint a ruhán jelzett szabályok betartásával mossa ki azokat.
3. Fertőtlenítse fürdőszobáját.
A baktériumok könnyedén szaporodnak a nedves, meleg fürdőszobákban. A fürdőszobákban elkapott vírusok emésztőrendszeri problémákat, légzőszervi megbetegedéseket, bőrbetegségeket is okozhatnak, valamint súlyosbíthatják az allergiákat is.
A legnagyobb eséllyel a mosdókagylóból tudja elkapni a fertőzéseket. 92 megvizsgált kórházi mosdó 98%-a mutatott ki valamilyen fajta bakteriális fertőzést, derült ki az American Journal of Critical Care szaklap 2009-es kutatásából.
A baktériumoktól hemzsegő fürdőkád melletti kilépő is folyamatosan megfertőzheti önt, mivel nem csak állandóan nedves felület, hanem a fürdőkádban található baktériumokat is megtalálhatja rajta.
A levegőben terjedő baktériumok 45%-kal nagyobb eséllyel találhatóak meg a nagy nyomású szárítógépek környékén, mint a meleg levegőt alkalmazóknál, és 27-szer nagyobb eséllyel, mint a papírtörlőt használó fürdőszobákban, derült ki a kórházi fertőzésekkel foglalkozó The Journal of Hospital Infection szaklap 2014-es tanulmányából.
Tehát igyekezzen kerülni a nagy nyomású levegőt alkalmazó kézszárító gépeket, inkább az eldobható papírtörlőket, vagy a könnyedén kimosható törölközőket válassza.
Amennyiben ön, vagy valamelyik családtagja beteg, cserélje le és mossa ki a fürdőszobai kilépőket, valamint ne lépjen rájuk mezitláb.
Használjon jó minőségű fertőtlenítő szereket a fürdőszoba kitakarítására betegség után, fordítson különös figyelmet a zuhanyfejre, a mosdókagylóra, a kád lefolyó környékére, és a szellőzőnyílásra.
4. Fertőtlenítse konyháját.
A fertőző emberek a konyhát is megfertőzik.
A többféle gyógyszernek is ellenálló baktériumok a kórházi és otthoni konyhai vágódeszkákon is könnyedén átterjednek egyik személyről a másikra, derült ki az Infection Control and Hospital Epidemiology szaklap 2014-es kutatásából.
A leggyakrabban a konyhai szivacsokat, törölközőket, konyharuhákat, és dörzskeféket érinti a fertőzés.
A fémből készült dörzskefét tegye be a mosogatógépbe, vagy minden használat után áztassa tíz percig fehérítő oldatba.
A konyhai pultfelületeket, fogantyúkat, a hűtő és a mikró fogantyúit is fertőtlenítse arra megfelelő szerrel.
A konyhai törlőkendők szalmonellát is terjeszthetnek, amely betegség tífuszt és ételmérgezést is okozhat. Ennek veszélye századjára csökkenthető, ha a konyhai tisztítókendőket hosszabb időre fertőtlenítő oldatba áztatja, derült ki a Letters of Applied Microbiology szaklapban 2014-ben megjelent tanulmányból.
Forrás: drtihanyi.com