Kategóriák
Életmód

A glutén – mindennapi mérgünk I.

Hízékony vagy? Puffad a hasad? Levert vagy? Ideges? Fáradékony? Nem érzed magad jól a bőrödben? A liszt lobbi által eltusolt és eltitkolt információk következnek, melyekkel talán az életedet mentheted meg!

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, a mai krónikus betegségeink legtöbbje az elmúlt száz évben vált gyakorivá, sőt némelyikük csak az óta létezik. Az eddig napvilágot látott koleszterinhipotézissel, vegetarianizmussal, számtalan fogyókúrás diétával nemhogy visszafordítani, még megállítani sem lehetett a civilizációs gondokat. A megalapozatlan tudományos kísérleteket nélkülöző téveszmék oltárán sok millió ember esik áldozatul évről, évre.

Holott – több tudományos munka által már ismertetett és megtapasztalt – a káros élelmiszerek elhagyása az étkezésünkből elengedhetetlen feltétele az egészségünk megőrzésének. Szomorú, de ezek a tetten érhető igazságok nem kapnak a közegészségügy szintjén megfelelő publicitást. Tény, hogy bizonyos tudományos állítások mögött ma komoly gazdasági érdekek húzódnak meg, így a tévedések beismerésére nincs sok esély. A tudományt ma már nem az igazság, hanem a profit motiválja. Csoda-e ha a tőkeérdekeltségek komolyan ellenállnak a változásoknak?

Bread group

Az öregedés felgyorsulása

Gyorsabban öregszünk, ha a sejtjeink ismételt osztódásakor a bennünket ért kórokozók (baktériumok, vírusok, paraziták…) és más negatív hatások miatt, egyre több genetikai hiba halmozódik fel. Ezeket a hibákat egy ideig képes korrigálni a szervezet, majd ezt követően jelzéseket ad. Ha időben korrigáljuk, vagy megszüntetjük a negatív hatásokat, a genetikai torzulások nem következnek be. Többek között ezzel is foglalkozik az epigenetika, ami vizsgálja a környezetből érkező negatív hatásokat a génekre.

Egy megdöbbentő tény, melyet nehéz elhinned, tudom!

Kardinális probléma, hogy az emberek erősen elkötelezettek a megszokásaik tekintetében, ezért nem lepődünk meg, ha kezdetben közellenséget látnak bennünk e sorok olvasásakor. Sokan, aki már korábban megtapasztalták állításaink igaz voltát, csupán furcsán néznek ránk, amikor azt állítjuk: a szervezet fő ellensége nem az állati eredetű zsírok, és a húsok, hanem a gabona, a tej és a cukor – vagyis a gyorsan felszívódó szénhidrátok. Sokat lehet veszíteni az elhibázott táplálkozási szokásainknak köszönhetően! Szavaink hitelességét a megtapasztalás fogja megadni.

Gabona – glutén

Az emberiség évezredeken keresztül vadászó, halászó, gyűjtögető életmódot folytatott. Húst, halat, zöldséget, gyümölcsöt és magokat fogyasztott, és ezeknek a megemésztésére, hasznosítására alkalmazkodott a szervezetünk. Nyoma sem volt a cukor, a gabonafélék és a tej fogyasztásának. Az emberiség folyamatos szaporodásának köszönhetően a vadászmezőkről elfogytak a táplálkozás gerincét adó állatok. Ennek pótlására időszámítás előtt elsőként a Közel-Keleten, majd Afrika északi-, és Európa mediterrán vidékein megkezdték a földműveléses gazdálkodást. Így a mindenki számára hozzáférhető, olcsó gabonafélék kezdték nagyon lassan eluralni a táplálkozást.  A gabonára való áttérésnek már a kezdetekben is komoly következményei voltak. Az átlagmagasság tíz centiméterrel csökkent, megnőtt a csecsemőhalandóság és az emberek egészsége pedig hirtelen romlani kezdett. A szívbetegségek száma is a gabonafogyasztással egyidőben és annak arányában kezdett emelkedni. A korábban állattartással foglalkozó népek különösen érzékenyek a szénhidrátalapú táplálkozásra. Az 1850-es években kezdődő ipari forradalom jelentette a legdrasztikusabb változást. Addigra sikerült az olcsó, igen magas glutén tartalmú búza legveszélyesebb, magas hozamot biztosító fajtáját kinemesíteni. Ekkor a lakosság köreiben még alig volt elhízott ember, ma a felnőtt lakosság közel 70%-a túlsúlyos. Első megfigyelések szerint a gabona és a hústartalmú ételek azonos kalóriafogyasztása mellett, a búzát fogyasztó emberek sokkal jobban meghíztak, mint a húst fogyasztók.
kep (683)

A teljes kiőrlésű kenyér jó alternatíva?

Korábban előtérbe került a teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása, amiről mára kiderült, hogy nem hozta meg a kívánt eredményt. Szinte minden étkezésnek velejárói a péksütemények, a tésztaféleségek, vagy a liszttel sűrített szószok, mártások. Ezzel párhuzamosan a vitaminok, ásványi anyagok hiánya kezd tömegessé válni, a krónikus és degeneratív megbetegedések száma pedig fokozatos emelkedést mutat.

Mi a probléma a gluténnel?

A glutén tartalmú gabonákra (búza, rozs, árpa, zab) fokuszálva, bebizonyosodott, hogy több táplálkozástani probléma is van. A gabonák nem csupán keményítőből állnak, hanem tartalmaznak glutént, opiátokat, lektint és fitátokat. Arról nem is szólva, hogy a mai lisztekbe, lisztkeverékekbe a feldolgozás során tartósítószer, rovarírtószer, különböző vegyi anyagok is bekerülnek, így védik a nedvességtől. Továbbá szín-, és ízfokozók valamint állományjavítók adják a mai kenyér, péksütemény, sör, pudingféleségek, különböző kekszek, rágógumik, gumicukorkák és egyéb nassolnivalók alapanyagát.

Mi történik velem, ha nem eszek glutén tartalmú élelmiszereket?

A glutén, pontosabban annak egyik összetevője az alfa-gliadin, csak a gabonafélékben található fehérje, amit nem képes az emberi szervezet megfelelően megemészteni. Ellenáll az emésztőenzimeknek, érintetlenül érkezik meg a bélfal sejtjeihez és fokozza azok áteresztő képességét. A fokozott bélfal áteresztőképesség lassan teszi tönkre a szervezetet, mert kezdetben nem látványos béltünetekben, hanem közel 80 féle autoimmunbetegségben jelentkezik. A glutén hatására a vékonybél bolyhai elpusztulnak, aminek következtében megszűnik a tápanyagok felszívódása. A rossz emésztés miatt sokan szenvednek gyomorégéstől és a has felfúvódástól, emésztési nehézségektől. A gondok enyhítésére savlekötőket, haspuffadás elleni szereket, hashajtókat vagy éppen hasmenés elleni szereket szednek. A gluténmentesen táplálkozásra áttérők, megdöbbenten fogják tapasztalni, hogy ezek lesznek az első tünetek, amiktől megszabadulhatnak.

Mit okoz a szervezetünkben a glutén?

A gabonák héjában, és egyes élelmiszerekben található lektinek olyan fehérjék, amelyek vérünk minőségét befolyásolják, agglutinációs, vagyis „ragasztó” hatással rendelkeznek. Ellenállnak az emésztőenzimeknek, jelentős károsító hatásuk miatt kellemetlen bélpanaszokat, vagy közvetlen sejtroncsoló hatásuk miatt májcirrózist okozhatnak, illetve tartós (krónikus) vesekeringési zavarokat idézhetnek elő, mely komoly veszélybe sodorhatja a méregtelenítést és a ph- szabályozást. Hőállóak ezért a normál főzés sem képes teljesen kiiktatni ezeket a hatásokat, s e folyamat során olyan anyagcsere-melléktermékek keletkeznek, amelyeket az immunrendszernek el kell távolítania. Az immunrendszerünk egy része így folyamatosan le van foglalva, és egy erősebb kihívásra már nem tud megfelelő intenzitással válaszolni. Ez pedig hosszabb távon védtelenné teszi szervezetünket a fertőzésekkel szemben.

A glutén rombolása a bélben

A glutén és a lektin együtt áteresztővé teszik a bélfalat – ez a ”lyukas vagy szivárgó/áteresztő bélszindróma” jelenség. A szervezet már nem képes felismerni saját struktúráját, és immunválaszt indít el a bélfalon átjutó fehérje ellen, amit az immunrendszer betolakodóként kezdik támadni. Ez a fehérje hasonlít a testünk egyes fehérjéjéhez, és az immunrendszer a fehérje elpusztítása után a saját sejtjei, testszövetei ellen fordul, azt kezdi támadni.

A glutén idegrendszerre gyakorolt hatása is drasztikus

Nem elhanyagolható tény, a glutén nagy vadászterülete az idegrendszer: pszichózist, hiperaktivitást, szellemi teljesítőképesség csökkenést, skizofréniát és depressziót okozhat. A gluténérzékenység az epilepsziás gyermekeknél négyszer, míg a migrénnel küszködőknél tízszer gyakoribb.
A cikk folytatása következik!
Forrás: vitalzone.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük