Kategóriák
Életmód

Ünnepi étkezési tanácsok cukorbetegeknek

A cukorbetegek kihívásokkal szembesülhetnek az ünnepi étkezés során, amibe már az adventi lakomák is beletartoznak. A gondos tervezés azonban segít a jó közérzet megőrzésében – mondja a szakértő.
„Az ünnepi szezon közeledtével érdemes végiggondolni, milyen események várnak ránk, kikhez fogunk ellátogatni, s milyen kötelességeknek kell eleget tennünk” – fogalmaz Joan Bardsley, a diabétesszel kapcsolatos amerikai felvilágosító szervezet (AADE) elnöke az intézmény sajtóközleményében. „Előre tervezéssel hozhatjuk ki a legtöbbet a programokból úgy, hogy közben egészségesek maradjunk” – tette hozzá.
Ennek egyik módszere, hogy szerződést kötünk magunkkal, ami úgy történik, hogy a trakta előtt végigvesszük, hol és hogyan fogunk étkezni aznap, majd írásban megfogalmazunk néhány célt ezzel kapcsolatban. Ezt a szerződést dátumozva és aláírva érdemes a hűtőszekrényre mágnesezni.
Christmas Turkey Dinner With Wine Christmas Turkey Dinner With Wine
A tányér tartalma is megtervezhető: a felén zöldségek kapjanak helyet, például sárgarépa, bab vagy brokkoli. A negyedén keményítő, úgymint burgonya, rizs vagy batáta. A másik negyed pedig a sovány húsoké legyen, akár csirkéé vagy pulykáé. A vörös húsok elkerülésével, illetve a bőr eltávolításával rengeteg kalóriát meg lehet spórolni. A mártás elhagyható, vagy csak nagyon keveset fogyasszunk belőle – javasolja Bardsley.
A szakértő felhívta a figyelmet az alkohol elkerülésének fontosságára. Cukorbetegként mindenképpen egyeztetni kell az orvossal, hogy az ital módosítja-e a gyógyszerek hatását. Amennyiben biztonságos az alkoholfogyasztás, akkor sem szabad túllépni a napi ajánlott maximum bevitelt, ami nőknek egy egység, férfiaknak pedig kettő. Rövidital helyett célszerűbb bort vagy fröccsöt választani. A kevertek sok szénhidrátot rejtenek, ezért veszélyesek lehetnek. Alkoholbevitel előtt mindenképpen szükséges enni a vércukorszint-csökkenés megelőzésére.
A fizikai aktivitás megőrzése is lényeges, tehát mozogjunk annyit, amennyit csak lehet. Ha az egyébként megszokott edzésprogram folytatása nehézségekbe ütközik, a családi séta is megteszi. Utazás esetén pedig ajánlatos a gyógyszerek meglétét többször is ellenőrizni – összegezte Bardsley.
Forrás: vital.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük