A Journal of Health Psychology című magazinban közölt kutatás szerint a túl kevés alvás és a 2. típusú cukorbetegség között nagyobb az összefüggés, mint azt eddig gondolták. A fáradtság ugyanis az éhségérzetet szabályozó hormonok (ghrellin) aktivitását fokozza a szervezetben, vagyis aki keveset alszik, éhesebbnek érzi magát, többet eszik. Ráadásul sokkal nehezebben élik meg a mindennapokat, […]
Címke: túlsúly csökkentés
A cukorbetegség előszobája és a mozgás
Nemcsak a megelőzésben, de a kezelésében is kiemelt jelentőséggel bír a rendszeres sportolás. A rohanó hétköznapok során a legtöbb ember nem szán elegendő időt a testmozgásra, ami bizonyítottan számtalan betegség kialakulásához vezethet- többek között inzulinrezisztenciához, illetve 2-es típusú cukorbetegséghez. Mindkét állapotnál nem csupán a megelőzésben, de a kezelésében is kiemelt jelentőséggel bír a rendszeres sportolás. […]
A Cellben megjelent amerikai tanulmány szerint a latin nevén tripterygium wilfordiinak hívott növényből készült koncentrátum, amit a hagyományos kínai orvoslás évszázadok óta használ, tényleg hatásos lehet a túlsúly ellen. A kutatók szerint a celastrol nevű kémiai összetevő az élelmiszerbevitelt nyolcvan százalékkal csökkenti, ami 45 százalékos súlyvesztést okoz, ráadásul mindezt gyorsan. „Ha a celastrol úgy működik […]
A túlsúllyal kapcsolatos egészségügyi problémák Az elhízással és a túlsúllyal összefüggő legfontosabb egészségi problémák listáján szerepel a 2-es típusú cukorbetegség, melynek kockázata a testtömeg növekedésével együtt nő, hasonlóan a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez és a magas vérnyomáshoz. Nő bizonyos rákos megbetegedések kockázata, továbbá légzőszervi problémákkal és ízületi kopással is számolni kell. Meg kell küzdeni a hátrányos […]
Diétás szabályok cukorbetegség esetén
A cukorbetegek diétájának összeállítását alapvetően a cukorbetegség fajtája (1-es vagy 2-es típus), valamint az egyéni adottságok (testsúly, életkor, társbetegségek) befolyásolják. A diétának fontos szerepe van mind a két típusú cukorbetegség esetén, mind gyógyszeres, mind inzulinkezelés esetén, ám mindig az adott kezelésnek megfelelő adekvát étrend javasolt. Az 1-es típusú cukorbetegeknél ma már az újabb inzulinkészítmények adagolásával alkalmazkodni […]
