Mivel a cukorbetegeket abszolút érintő témáról van szó, így elengedhetetlen foglalkozni vele. Első kézből pár információ, a BAJNOKOK ÉLETMÓD PROGRAMban rendszeresen szakcikkeket publikáló Dr. Semjéni Mariann kutató gyógyszerésztől.
„Azt gondolom elég sokat találkoztunk már ezzel, a szinte ítéletnek hangzó kifejezéssel: Ön PCOS-ben szenved. Nekem 18 évesen mondták. Voltam kb 53 kiló, hormonjaim hát nem túl megbízható állapotban, cisztára és pattanásokra hajlamosan megtépázott önbizalommal remek volt hallani. Megnéztem mik lehetnek a tünetek, velejárói. Persze 18 évesen nem az fogott meg elsősorban, hogy nehezen lehet majd kisbabám, hanem az, hogy hízhatok, sokat és gyorsan.
Mit tettem, és mind a mai napig javaslom ezt? Sportoltam. Sokat. Akkoriban heti 4xtuti megtalálható voltam a helyi női konditeremben, és emellé még a korlátlan bérletemet kihasználva heti 3-4 aerobic órán is voltam. Megettem a csokit? Naná. Hiszen edzés után irány a koli, és a tanulás. (Jó téma lehet az agyi kapacitás növelése mozgással smile hangulatjel ). Nem híztam, szépen izmosodtam. Magabiztosabb lettem, a hormonok hatására a bőröm szebb lett, ciszták nem voltak. Normális ez?
Évekkel később elhagytam a hormonokat. Fél év alatt tele lettem cisztákkal. Vissza a gyógyszerekre. Akkor már nagyon zavart, hogy ha nem mozgok bizony hízok, és hát a kisbaba kérdése is….” /Dr. Semjéni Mariann kutató gyógyszerész/
Igen, amíg a kisbaba kérdéshez nem jutunk,addig is a mindennapi életvitelt jelentősen megnehezítő tünetekkel számolhatunk. „Bőrgyógyász barátnőmnek panaszkodtam a bőrömre, és az első volt egészen eddig az egyetlen is aki kimondta, hogy bizony próbáljam ki a magas GI tartalmú ételek elhagyását. És láss csodát, ha betartom a bőröm tökéletes”.
Bőrproblémákra a tudatos, tiszta, szénhidrátcsökkentett táplálkozás kiválóan működhet, legalábbis elősegítheti a javulást. Kozma Melinda, egyik online bajnokom volt az első, aki megkeresett bőrproblémáival. „..családom az elején nem nagyon értette és nem fogadta el ezt a “fogyókúrázást”, mert szerintük nem vagyok kövér. De az arcom javulását és egyáltalán a bőröm állagának változását ők is látják. Néha még belobban az arcom, de sokkal könnyebben elmúlnak a pöttyeim, mint előtte. A bőrgyógyász azt mondta még anno, hogy ez a női hormontól is függ. Gondolom a peteéréskor jönnek a pöttyök, mert az étkezést betartom és már nem is mindennapos probléma ez, sőt …
Bár a család szerint sokat fogytam (szerintem csak zsírveszteség van, mert 50 kg vagyok és 52-ről indultam), de már elfogadják, hogy én mást eszem, mint ők. Van egy-két étel, amit ők is megkóstolnak, sőt szeretnek is. Próbálom a kedvelt sütemények egészséges verzióját elkészíteni és a kisfiamat is átszoktatni erre az étkezésre.
Sőt, az anyukám is látja, hogy nem éhezek, mert 5 x eszek egy nap és mondta, hogy neki is kellene változtatnia, mert elég komoly túlsúllyal rendelkezik…” Tehát igen, látható, hogy a női hormonok mennyire közbeszólnak a mindennapjainkba. De tiszta táplálkozással kiküszöbölhetőek, illetve minimalizálhatóak ezek a problémák.
A következő cikkemben a PCOS és az IR kapcsolatáról írnék.
Legyetek bajnokok a mindennapokban!
Dr. Csábi Bettina
BAJNOKOK ÉLETMÓD PROGRAM