Hogy ne a szürke egyhangúságba fulladjanak a napjaid, egyik év olyan legyen, mint a másik? Hogy a legfőbb célod ne az legyen jövőre is, hogy lefogyjál? Rázd fel az életed, tűzz ki egy célt, mi segítünk! Diának felnőtt lánya van- mégis lelkes, energikus, olyan formában, amit bárki megirigyelhetne. Hozzáteszem, a lánya áll mellette minden edzésen. Emlékszel, mikor kicsi a gyereked, hányszor mondod, „én a barátja akarok lenni nem csak az anyja”-aztán elsikkad valahogy. Ne engedjed, hogy eltávolodjon egymástól az életetek, keress közös pontokat, tevékenységeket, és örökre megtartod a gyerekedet magadnak. Emlékszel? „Forever young”.
„Első alkalommal rendezték meg az Alkonyat negyedmaraton futó és biciklis versenyt, amin részt vettem! És nekem is életem első versenye volt, de nem az utolsó. Ebből adódóan izgatottan vártam, mert egy ismeretlen eseményre regisztráltam magam! Tudatosan készülök egy ettől nagyobb megmérettetésre, de indulásnak úgy gondoltam tökéletes lesz! Valóban az volt! A hangulat, ami a részvevők közt zajlott, látszott, már maga egy csodálatos élmény volt! Az eredményemre is büszke vagyok, mivel 10,5 km-ert 29,1 perc alatt sikerült megtennem egy olyan pályán, ami kerékpárosként igazi kihívást jelentett. A verseny győztesének kicsivel több, mint 21 percébe került, aki profi versenyző és a másik nemet képviseli! A női kerékpárosok közül egy hölgynek sikerült elém kerülnie! Bár számomra a részvétel sokkal többet jelentett és az, hogy végig csináltam! Köszönetet mondok Neked, Csábi Bettina! Hiszen, ha nem tartoznék a szorgos, kitartó Bajnokaid közé, akik hétről-hétre megküzdenek saját erőnlétükkel, feszegetik állóképességeik határait, most nem írhatnám le ezeket a sorokat! Hatalmas erőt és kitartást kaptam/kapok, ami visz előre, minden egyes hétvégén megküzdök a kilométerekkel!
Csak azt tudom mondani: Legyetek Ti is Bajnokok a hétköznapokban!” /Dia/
Fogyókúrázol? Miért? BAJNOKOK TIPPJE:
Előzőleg átbeszéltük már, miért nem is jó az éhezés, vízhajtó teák, fogyasztó szalonokban töltött órák. Gyors eredmények? Ne a gyors eredményekre törekedjél, hanem az élethosszig tartó fenntartható eredményre!
Én is megosztok képeket, amiken a BAJNOKOK EDZÉSÉNEK résztvevőin, vagy az online távedzettjeimen látszik a testkompozíció változása már 1 után, névvel, arccal, beazonosítható módon. Hogy lásd, meg lehet csinálni. Ám az nem azt jelenti, hogy neked is azt a formát kell hoznod. Mindig csak magadhoz mérd önmagad, sohase másokhoz! Nálam viszont van egy másik mérce is. Nemcsak esztétikumában, hanem funkcionalitásában is kiváló izomzatot ígérek- és akik nem hagynak ki edzést, mindkettőt megkapják. Guggolásból felszökkenés-fekvőtámasz, ezt mérjük havonta, ki mennyit fejlődött. De Te ugyanígy megteheted, hogy felállítasz magadnak más mércét, például mennyit futottál, mennyi idő alatt, hány ismétlést tudsz megcsinálni x kg súllyal. Mindegy mit, csak motiváljon. Erre kitűnőek azok a versenyek, amiken amatőrök is elindulhatnak. Miért fosztanád meg magadat ettől a kitűnő motivációs lehetőségtől? Ne máshoz mérd magadat, mert nyilván minden viszonyítás kérdése.
Azt nézd, hogy Neked mennyi mindent sikerült javítanod, és hová jutsz, ha kitartó vagy-mint Dia.
Legyetek bajnokok a mindennapokban!
Dr. Csábi Bettina
BAJNOKOK ÉLETMÓD PROGRAM