Hazánkban valamiért nem örvend túl nagy népszerűségnek az articsóka, pedig számtalan jótékony tulajdonsága van. Nézzük, miért érdemes fogyasztani! Jót tesz a májnak Az articsóka rendszeres fogyasztásával az epeműködést javíthatjuk. A benne lévő cinarin segít abban, hogy könnyebben megemészthessük a zsíros ételeket. Kiváló gyógymód az epehólyag-gyulladásra és serkenti a máj epetermelését. Antioxidánsai révén remek méregtelenítő, regenerálja […]
Címke: diabétesz
Erős izomzattal a cukorbetegség ellen
A Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism című folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint izmaink tömegének növelésével csökkenthetjük a kettes típusú diabétesz kockázatát. A kutatók 13 644 felnőtt adatait vizsgálták meg, akik 1988 és 1994 között részt vettek egy az Egyesült Államokban készült egészségügyi felmérésen, és arra a felismerésre jutottak, hogy a csont-izomzat mértékében bekövetkező minden tízszázaléknyi […]
Ha szinte semmi munkával látványos desszertet szeretnétek a vendégek elé tenni, jó helyen jártok! 🙂 A recept hirtelen jött ötletből született: egy másik receptből maradt egy csomó tejszínem. Cukormentes csoki és keksz szinte mindig van itthon. Ezen kívül sok mindent nem is tettem bele. Tudom, hogy nem minden cukorbeteg olyan konyhabolond, mint Én. Azzal is […]
Cukorbetegség az iskolában
Egészséges, lúgosító táplálkozás
Mára tudjuk, hogy a szénhidrátokban, rossz minőségű zsírokban és mesterséges összetevőkben gazdag tipikus gyorséttermi ételek, mint a hamburger, olajban kirántott húsok (vagy csak húsnak látszó képződmények) rendszeres fogyasztása szívbetegséghez, cukorbetegséghez és elhízáshoz vezethet. De szerencsére igaz ennek az ellenkezője is. Florida Egyetem kutatói tanulmányukban rávilágítanak arra, hogy ha kerüljük a magas feldolgozottságú, egészségtelen ételeket, helyettük […]
Egy ausztrál kutatók által végzett kísérlet szerint, melyet a Public Health Nutrition nevű folyóiratban közöltek, a fokozott omega-3-zsírsav fogyasztással csökkenthető az inzulinrezisztencia, és így a 2-es típusú diabétesz kialakulásának rizikója is, mely szorosan összefügg a túlzott mennyiségű cukor- és zsírfogyasztással, az elhízással és a szív- és érrendszeri betegségekkel is. A kutatásban 126 felnőtt vett részt, […]
Videó játék az elhízás ellen
Az Exter Egyetem és a Cardiff Egyetem közöses kifejlesztettek egy videó játékot, ami egyszerre segíthet fogyni, és csökkenti a nassolási vágyat. Az egészséges testsúly megtartása életfontosságú egy cukorbeteg ember számára, hiszen minden plusz nem csak a mérleg mérője emelkedik, de a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélye is. Az új játék az ember viselkedési problémáit célozza, […]
Igazi retro édesség házilag, ta-dammm! 😀 Nem is én lennék, ha például TÉLEN készült volna. De mit csináljak, ha pont az év első kánikulához közeli napján lapozgattam egy régi Nők Lapja Konyhát, és akadt meg a szemem egy hasonló recepten?! Hozzávalók 10 darabhoz: -400 ml habtejszín -100 g 74%-os étcsokoládé -40 g vaj -150 g […]
Ezt a házi nutellát bátran falatozhatod, tele van vitaminokkal és egészséges zsírokkal! Ez a házi nutella villámgyorsan elkészül, és ilyen sebességgel el is fogy. Szabó Viktória receptje csak egészséges hozzávalókat tartalmaz! Házi nutella Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg nyers mogyoró 10 db natúr datolya 4 evőkanál kókuszolaj 3 kanál nyers kakaópor 3 kanál víz 1 […]
A kurkuma sokoldalú növény. Nemcsak az ázsiai konyha kedvelt fűszernövénye, hanem az évezredekre visszanyúló hagyományos indiai gyógyászat által régóta alkalmazott gyógynövény. Összetevők: kurkuma por, gyömbér por, tömegnövelő szer: isomalt, stabilizátor: (hidroxi-propil-metil-cellulóz, polivinilpirrolidon), csomósodás gátló: (karboxi-metil-cellulóz nátrium, kolloid szilicium-dioxid, magnézium-sztearát) Hatóanyagok a napi adagban: kurkuma por: 400 mg, gyömbér por: 193,2 mg Nettó tömeg: 42 g […]
Időszakos koplalást utánzó diéta
Az erősen kalóriaszegény (maximum 500 kalóriát) tartalmazó étrendet a mindennapi gyakorlatban nem lehet alkalmazni. Helyette a Dél-Kaliforniai Egyetemen a Valter D. Longo vezette munkacsoport intermittáló, csupán néhány napig tartó kalória megszorítás hatását vizsgálta három, egymástól igen távol álló élőlény csoporton, azaz élesztőgombákon, egereken és embereken. Az élesztőgombák ideiglenes tápanyag megvonása fokozta ellenálló képességüket és megnövelte […]
Egy Ausztráliában végzett kutatás eredményéből kiderül, hogy azok az emberek, akik többet állnak, mint ülnek, nagymértékben csökkentik a cukorbetegség, és kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának a valószínűségét. A vizsgálat során összesen 782 36-80 év közötti nőt és férfit vizsgáltak. A nap minden egyes percében egy héten keresztül megfigyelés alatt tartották a résztvevőket, többek között mérték a vérnyomást, […]
Még egy kicsit tart a nyár, úgyhogy jöjjön az a jégkrém! 😀 Az ötletet a Nők Lapja Konyha 2014 július-augusztusi számában találtam. Az a recept meggyel készült, én most erdei gyümölcskeverékkel csináltam. Tehetünk bele ribizlit, szamócát, málnát,szedret, áfonyát, kinek-kinek ízlése szerint. Friss és fagyasztott egyaránt jó hozzá. A csokibevonatot megpróbáltam rávarázsolni, de nem lett az […]
Gyermekkori diabétesz 4 T-je
Ország tortája 2015
Idén barackpálinkából és karamellből készült az ország tortája. Már ránézni is élmény. Külön kiemelendő, hogy Magyarország cukormentes tortája, amelyben szintén a barack dominál, egy cukrásznő munkája. A kormány felkérésére immáron nyolcadik alkalommal hirdették meg az ország tortája pályázatot. Idén a pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett a nyertes, amelyet 39 alkotás közül választottak ki. Szó Gellért, salgótarjáni cukrász győztes országtortáját augusztus 20-tól […]
A PLOS Medicine, által publikált tanulmány kimutatja, hogy azon diabétesszel küzdő betegeknél, akik Glitazone-t szednek, majdnem 30%-kal kevesebb eséllyel alakul ki Parkinson-kór, mint azoknál, akik más tartalmú szerekkel kezelik magukat, vagy nem szednek ilyen típusú gyógyszereket. Hozzávetőlegesen ma minden 500 emberből 1 szenved Parkinson kórban. Jelenleg hatásos kezelése nincs ennek a betegségnek, ami elpusztítja azon […]
Egy 2010-es tanulmány szerint a cukros italok fogyasztása körülbelül ennyi halálesetben lehetett felelős. A tanulmányhoz 62 különböző diabetikai megfigyelést vettek alapul, ahol összesen 611 971 egyént vizsgáltak 1980 és 2010 között 51 különböző országban. Itt minden olyan italt vizsgáltak, ami legalább 50 kcal per 8oz tartalmaz. Ide sorolhatók, az üdítők, cukros gyümölcslevek, energia italok, és az […]
Újonnan, azonosított molekuláris mechanizmus, adhat magyarázatot, hogyan váltja ki a gyulladás, a 2-es típusú cukorbetegséget, egy új tanulmány szerint A tanulmány, melyet a Harvard egyetem kutatói végezték, feltételezi, hogy bizonyos molekulák közötti kapcsolatot kell ahhoz megcélozni, hogy érdemben javítani lehessen a 2-es típusú cukorbetegek kezelésén. A máj sejtjeire fókuszálva rájöttek, hogy az elhízás miatti gyulladás […]
Reggelit mellőzők figyelem!
Talán, jó ötletnek tűnik kihagyni a reggelit, hogy egy két kalóriától megkíméljük magunkat, azonban a nap legfontosabb étkezését kihagyni, szörnyű következményekkel járhat a cukorbetegekre nézve, állítja, egy új kutatás a Tel Aviv Egyetemről. A kutatás szerint a reggeli böjtölés, kiváltó oka lehet hirtelen megugró vércukorszintnek, ami rontja az inzulin reakciót a 2-es típusú cukorbetegeknél a […]
A fehércsokis eperlekvár után most itt az étcsokis-rumos meggy! Ezt most folyékony édesítővel csináltam, csak annyi nyírfacukor került bele, hogy a meggy levet engedjen. Hogy ne legyen a lekvár túl híg, belefőztem egy almát is. Az ízét nem érezni, de a pektin tartalmának köszönhetően kiválóan sűrít. A képek alapján biztos pityókásnak tűnik a lekvár (és […]
Cukorbetegség és kávéfogyasztás
forrás: http://www.nbcnews.com/health/diabetes/drink-more-coffee-could-lower-diabetes-risk-n88966
Terhesség előtti alkoholfogyasztás
Az alkoholfogyasztás a fogamzás pillanatában jelentősen növelheti az elhízás, és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét a kisgyermeknél. Még mielőtt a pete beágyazódik, még mielőtt bármely szerv elkezd kialakulni az alkoholfogyasztás, valahogy változásokat okoz az embriónál- álltja Dr. Karen Moritz- Bármi, ami szerepet játszik a magzati fejlődés során okozhat hosszú távon elváltozást, ami azt jelenti, […]
Megérkezett a Herbária – Xilit!
A xilit vagy másnéven nyírfacukor – ahogy neve is mutatja –, egy nyírfából előállított cukoralkohol. Fehér, kristályos, szilárd, a hagyományos cukorra (glükózra) küllemében hasonlító, ám alacsony glikémiás indexű, ezért cukorbetegségben szenvedők számára is kitűnő, a cukor kiváltására alkalmas édesítőszer. Keressétek a Herbária szaküzletekben! www.herbaria.hu
Tesóm születésnapjára a tortái (!) mellé valami csokis sütit is szeretett volna. Megkapta 🙂 Ez a tejszelet olyan, de olyan finom, hogy azt nem tudom leírni. Nem is fogom… Inkább jöjjön a recept! Aki megkóstolja, érteni fogja… 😉 Hozzávalók a tésztához (32 szelet): -13 dkg DW sütőliszt -2 dkg keserű kakaópor -10 dkg nyírfacukor -150 g […]
Az első 10 percben 10 teáskanálnyi cukor, hirtelen megcsapja a szervezeted (100%-ka napi javasolt bevitelnek) Azért nem hányod el magad rögtön, ettől a tömérdek édességtől, mert a foszforsav csillapítja az ízt, ezzel segítve, hogy bennünk maradjon. 20 perc után A vércukorszint megugrik ezzel egy inzulin, kitörést eredményez. A máj válaszként minden lehetséges cukrot, amit tud, […]
https://www.youtube.com/watch?v=Qi6LYIhlFdw
https://www.youtube.com/watch?v=Qi6LYIhlFdw
A kánikula mindenkinek a szervezetét megterheli, de vannak, akik számára lényegesen nagyobb ez a kockázat. Ilyenek a cukorbetegek, akiknek a nagy meleg okozta gondokra fontos időben fölkészülni. A forró nyári napok speciális veszélyt jelentenek a cukorbetegségben szenvedők számára, de a kockázat jó része megfelelő figyelemmel megelőzhető. Curtiss B. Cook, a világhírű Mayo Klinika professzora az […]
A babavállalásban sajnos akadályt jelenthet az inzulinrezisztencia. Sajnos rengeteg nő csak akkor megy el kivizsgáltatni magát, amikor már egy ideje mindhiába próbálkozik párjával összehozni egy babát, pedig egy cukorterheléses vizsgálat a babaprojekt elején fényt deríthetne a teherbeesési nehézséget okozó inzulinrezisztencia jelenlétére. Az inzulinrezisztenciának pedig több figyelmeztető jele is van, úgymint a hasi hízásra való hajlam, a […]
Emlékeztek még arra a joghurthabra amit a 80-as években lehetett kapni? Hát a bolti dolgok házilag rovatba (ha lenne ilyen…), már rég fel akartam venni. Nézelődtem a neten, végül Puffin, a Dívány konyha és a saját ötleteim keverékéből csináltam meg. Ahogy közeledik a jó idő, egyre jobban esnek a citromos édességek, így ezzel kezdem a sort. 🙂 Hozzávalók […]
A következő recept igaz, hogy nagyon kevés szénhidrátot tartalmaz, viszont a mascarpone miatt kalória van benne bőven, ezért ne essünk túlzásokba! Hozzávalók kb 30 darabhoz: -150 g kókuszreszelék+50 g a hempergetéshez -250 g mascarpone -25 ml víz -1 tk instant kávé -12 szem édesítő -1 tk rum aroma -1 kk vanília kivonat Elkészítés: 5 dkg […]
Rágj tovább! Talán te is hallottad régebben azt a diétás tanácsot, hogy az étkezések során rágd meg alaposan az első három falatot, így hamarabb telítődsz. Minél tovább majszoljuk az ételünket, annál kevesebb kalóriát fogyasztunk. Ennek az a magyarázata, hogy amennyiben tovább rágunk, agyunknak több ideje van megkapni a jelzést a gyomrunktól, hogy tele van, így […]
Közismert, hogy az elhízás szorosan összefügg a cukorbetegség kialakulásával, de ennek oka, mechanizmusa egyelőre nem ismert. Amerikai kutatók több vizsgálatsorozatban tanulmányozzák a szervezetben lévő zsírsejtek viselkedését, anyagcseréjét és azt, hogy ezek a változások miképpen függnek össze a cukorbetegségben kórossá váló szervek működésével. Amikor elhízunk, a zsírszövet, amely az ételből fölvéve tárolja az energiát, elveszti ezt a […]
Fogyás mozgás nélkül?
Egy álomvilágban képesek lennék fogyni mindenféle izzadás és kemény munka nélkül. Kutatók, aki kifejlesztettek egy új molekulát, ami utánozza a mozgást, így lehet, hogy már nincs messze az álomvilág. A tanulmány szerint, amit a Chemistry and Biology internetes oldalon publikált Ali Tavassoli, a Southampton Egyetem Kémia Biológia szakának professzora, kutatós egy új molekuláról számolnak be, […]
Ha egészségtelen táplálkozásról van szó, szeretünk az Egyesült Államokra hivatkozni. Azonban úgy néz ki, hamarosan új mumus után kell néznünk: az évtizedekig tartó romló tendencia után javulni kezdtek az étkezési szokásaik. Megállt a túlsúlyosak részarányának növekedése mind a felnőttek, mind az iskoláskorúak körében, sőt, a ráta a legkisebb gyerekek között még csökkent is. Egy átlagos […]
Nekimegy az állam az energiaitaloknak
Országos kampány indul az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése érdekében, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalával és a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézettel közösen dolgozik a fogyasztók szemléletformálásán. Szente István, az NFH megbízott főigazgatója a programsorozat megnyitóján elmondta, hogy a több mint 618 millió forint összköltségvetésű projekt a Társadalmi […]
Hipoglikémiás sokk
Amikor a vércukorszint valamilyen okból a normális érték alá esik, a cukorbeteg elveszítheti az eszméletét. Előfordulhat, hogy egy 1. típusú cukorbetegségben szenvedő beteg véletlenül túl sok inzulint ad be magának, túl keveset eszik, vagy túlságosan megerőltető testmozgást végez. A vércukorszint ilyen esetben a kívánatosnál alacsonyabb értékre süllyed (hipoglikémia). A hipoglikémia kezdeti tünetei: sápadtság, szívdobogásérzés, verejtékezés, […]
A modern társadalmat sújtó számtalan katasztrófa közül az egyik a cukorbetegség… A múlt század eleji felbukkanása óta szinte a semmiből az egyik legégetőbb egészségügyi kérdéssé nőtte ki magát mindössze száz év alatt. Ma a fejlett nyugati társadalmak hatodik legnagyobb gyilkosa. A cukorbetegség azonban nem csak halálhoz vezethet, de veseelégtelenséget, szívbetegséget, magas vérnyomást, stroke-ot, szürke hályogot, […]
Időről időre felröppennek az álhírek arról, hogy a mesterséges édesítőszerek daganatos betegségeket és más megbetegedéseket okoznak. Az Indianai Orvosi Egyetem gyerekgyógyász professzora megelégelte a sarlatánságot és a tudománytalan mítoszokat, ezért a kutatási eredmények mentén a New York Times hasábjain rendet tett a kérdésben. Aaron E. Carroll szerint először is különbséget kell tenni természetes és hozzáadott […]
A cukorbetegség lelki okairól
A világ népességének mintegy 4%-a cukorbetegségben szenved. A betegségre való hajlam örökölhető, kialakulásában nagy szerepet játszik az elhízás, de kiválthatja vírusfertőzés is, mert a vírusok megtámadhatják az inzulintermelő sejteket. Jó, ha tudjuk: a legtöbb kialakult betegségnek lelki háttere van, ezek feltárásával, megértésével lehetőséget kapunk arra, hogy a gyógyulás útjára lépjünk. Pszichológiai vizsgálatok szerint, ha túlságosan […]
Herbária Újdonság! – Valeriana
Valeriana – Macskagyökér- és citromfűkivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula A macskagyökér hozzájárul a megfelelő szellemi állapot és a normál alvás fenntartásához, valamint segít megbirkózni a feszített életmód okozta stresszel. A citromfű kivonata hozzájárul a jó közérzethez, a lelki egyensúlyhoz és a nyugodt, pihentető alváshoz. Összetevők: zselatin, macskagyökér (Valeriana officinalis L.) kivonat, szójababolaj, repceolaj, nedvesítőszer: glicerin; citromfű […]
Herbária Diabetikus Áfonya-Alma dzsem
A Herbária Diabetikus Áfonya-Alma dzsem fruktóz és édesítőszer (szteviol-glikozid) felhasználásával készül, hozzáadott glükózt és szacharózt nem tartalmaz. Fogyasztását ezért elsősorban cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak ajánljuk. A dzsem 38 % gyümölcs felhasználásával készül. Összetevők: ivóvíz, áfonya (20 g gyümölcs / 100 g), fruktóz, alma (18 g gyümölcs / 100 g), zselésítő anyag (pektin), étkezési sav (citromsav), […]
Herbária Diabetikus Hecsedli Extradzsem
A Herbária Diabetikus Hecsedli Extradzsem fruktóz és édesítőszer (szteviol-glikozid) felhasználásával készül, hozzáadott glükózt és szacharózt nem tartalmaz. Fogyasztását ezért elsősorban cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak ajánljuk. A dzsem 45% csipkebogyó hús felhasználásával készül. Különleges és egészséges csemege. Összetevők: csipkebogyó (45% gyümölcs / 100 g), ivóvíz, fruktóz, zselésítő anyag (pektin), étkezési sav (citromsav), édesítőszer (szteviol-glikozid 19 mg/100g) Átlagos […]
A nyári kánikulában sokszor fel sem tűnik a szülőknek, hogy gyermekük jóval többet iszik a szokásosnál, ennek ellenére mégis kínzó szomjúság gyötri. Milyen tünetekre kell még odafigyelni? Úgy vélik, hogy mindez a meleg miatt van és még csak nem is sejtik, hogy az ártatlannak tűnő dolog mögött azonnali inzulinkezelést igénylő gyermekkori vagy más néven 1-es […]
Aki cukorbeteg, és komolyan veszi a betegségét, megtanulta, hogyan kell kontroll alatt tartani az állapotát. Fontos, hogy minél többet tudjunk betegségünkről, odafigyeljünk a megfelelő táplálkozásra és a fizikai aktivitást is a napi rutin részévé tegyük. Ügyeljünk az egészséges testsúly elérésére és megtartására, s természetesen rendszeresen ellenőrizzük vércukorszintünket. Mindezek az óvintézkedések nem csak abban segítenek, hogy […]
3. nap Reggeli: egy pohár narancslé, egy teljes kiőrlésű zsemle egy szelet sovány sajttal, egy csésze zöld tea cukor nélkül. Tízórai: egy gombóc tejes fagylalt. Ebéd: sonkás omlett két tojásból, sovány sonkával, egy teljes kiőrlésű zsemle, vegyes saláta. Uzsonna: egy marék málna. Vacsora: egy szelet pizza Margherita (paradicsomos szósszal és sovány sajttal), egy gombóc gyümölcs-sorbet. […]
Cukorbetegek nyaralása
A cukorbetegek nyáron gyakran kerülnek döntési helyzetbe: meg merjenek-e kockáztatni akár egy rövidebb-hosszabb üdülést, nyaralást? A diabetológusok szerint az e betegcsoportba tartozók – gondos előkészületek, az állapotromlás megelőzésére szolgáló szabályok betartásával – ugyanúgy élvezhetik a vakáció örömeit, mint egészséges társaik. Mindent gondoljunk át és tájékozódjunk A szükséges előkészületek jócskán függnek attól, hová – országon belülre, […]
A gyerekek nagy kedvence a gumicukor. Házilag is elkészíthető, gyümölcsléből, vagy szörpsűrítményből. Hozzávalók : 0,5 l feketeribizli szörp ( vagy áfonya , lila szőlőlé , a lényeg , hogy sötétlila legyen ) 0,5 l málna szörp ( vagy málna , vagy cseresznyebefőtt leve a lényeg , hogy piros legyen ) 0,5 l alma szörp ( […]
