Egy tanulmány azt állítja, hogy a kettes típusú cukorbetegségnek egy olyan oka is van, melyre korábban nem gondoltak: a szakemberek szerint az A-vitamin hiánya hozzájárulhat a betegség kialakulásához. A kettes típusú cukorbetegség legfontosabb eleme az inzulinrezisztencia, a hasnyálmirigyben az inzulint termelő béta sejtek nem tudnak megfelelően működni. A betegségnek számos súlyos szövődménye lehet, akár a […]
Címke: cukorbaj
Ugyan a szakértők nem ismerik a nemi különbség okát, azonban attól függetlenül is sürgetik a jobb módszerek fejlesztését. Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő nőknél 40 százalékkal magasabb az egyéb okból történő halálozás kockázata, és mintegy kétszeres a szívbetegségé, mint ami a férfitársakat érinti – állítja a Lancet Diabetes & Endocrinology február 6-i számában megjelent tanulmány. […]
A glükóz tolerancia – vagyis a vércukorszintünk szabályozásának képessége – az egészséges emberek esetében este alacsonyabb, mint reggel, ezért a több műszakban dolgozó alkalmazottak nagyobb eséllyel szenvedhetnek cukorbetegségben. -tudjuk meg a Brigham and Women’s Hospital (BWH) friss kutatásából, amely a PNAS című szaklapban került publikálásra. A Harvard partnerintézményeként ismert BWH kutatásában 14 felnőtt vett részt. […]
Cukorbetegséget okozhat a délutáni alvás?
A szundítás, a délutáni szieszta kellemes napközbeni kikapcsolódás, pihenés, annak egészségügyi hatásai azonban sok vitát szülnek. Amíg néhány tanulmány a délutáni alvás jótékony kognitív hatásait fejtegeti, mások szerint hosszú távon így csökkenhet a várható élettartam, emellett egy új kutatás eredménye szerint még cukorbetegséget is okozhat – írja a Fox News. Egy tanulmány megállapította, hogy azok, […]
Miért nem tudunk lemondani a cukorról?
Akár egy csokiszeletről van szó, akár süteményekről vagy szénsavas üdítőkről, a cukros ételeket egyáltalán nem könnyű elhagyni. Ennek hátterében az áll, hogy a cukor olyan, mint a kábítószer és a lemondás róla elvonási tünetekkel jár – állítják szakemberek. Az idegtudomány szempontjából az étel jutalomnak számít. Vagyis ahhoz, hogy túléljünk, bizonyos tevékenységek az agyunk számára különösen […]
A cukorbetegség a világon a leggyakoribb anyagcsere-betegség, mely szövődményei révén rontja a beteg életminőségét és életkilátásait. A betegségnek három típusa is van. 1-es típusú cukorbetegségről akkor beszélhetünk, ha a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteiben az inzulintermelő béta-sejtek elpusztulnak. A 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának középpontjában az inzulinrezisztencia áll, melyet a hasi zsírszövet mennyiségének felszaporodása okoz. Létezik másodlagos cukorbetegség is, […]
Hogyan okozhat vakságot a cukorbetegség?
A cukorbetegség szövődményei közül az egyik legsúlyosabb a szemek állapotát érinti. Az elváltozások hosszú ideig tünetmentesek maradhatnak, gyakran már visszafordíthatatlan stádiumban kerülnek felismerésre. A cukorbetegség gyakran jár együtt súlyos szemészeti szövődményekkel, amelyek az életminőséget csökkentő látásromlást vagy akár a látás teljes elvesztését is okozhatják. A cukorbetegség szemészeti szövődményei napjainkban a betegek közel egyharmadában lépnek fel, […]
Túlkezelik az idős cukorbetegeket?
A túl szoros vércukorkontroll csupán nehézségeket okoz, és nem jár járulékos előnnyel – írja a JAMA Internal Medicine január 12-i száma. Sok idős cukorbeteg egyénnél inkább kárt okoz a túl szoros monitorozás. Dr. Kasia Lipska és a Yale Egyetem munkatársainak felmérése alapján az idős, viszonylag rossz egészségi állapotú betegeknél a vércukor hosszútávú változásait mutató hemoglobin […]
Brit kutatók szerint a 2-es típusú cukorbetegségre felírt gyógyszerek egyes páciensek esetében akár több kárt is okozhatnak, mint amennyit segítenek. A BBC értesülései szerint a University College London (UCL) kutatói által a JAMA belgyógyászati szaklapban közzétett tanulmányában az áll, hogy az idősebb emberek esetében a legkisebb a jótékony hatás. A szakemberek felhívták az orvosok figyelmét, […]
Manapság már szinte mindenki hallott arról, hogy az egészséges étrendben nem ajánlott az egyszerű szénhidrátok túlzott fogyasztása. Ez az ajánlás nem csupán azok számára érvényes, akik valamilyen betegségben szenvednek, (mint például a cukorbetegség vagy az elhízás), de megszívlelendő tanács minden egészségtudatos ember számára. Igen ám, de akkor mit válasszunk helyette, ha mégis valamilyen édes ízűt […]
Tippek, ha cukorbeteg van a családban
A diabétesz olyan betegség, mely egyedül nehezen kezelhető. A betegnek nagy segítséget jelent, ha családtagjai, barátai is tisztában vannak a szükséges életmód változtatásokkal, és támogatják őt ebben. Az alábbiakban megtudhatja, hogyan segíthet cukorbeteg szerettének. Mondja el a betegnek, hogy támogatja őt, és hajlandó bármiben segíteni. Tudjon meg minél többet a cukorbetegségről! Fontos, hogy megbízható weboldalakról, […]
Segítünk, hogy ne legyél cukorbeteg!
Magyarországon 760 ezren szenvednek cukorbetegségben, ráadásul minden ismert betegre legalább egy nem regisztrált diabéteszes is jut. Ezért érdemes a cukrot néha lecserélni valami másra. A cukorbetegség alattomosan, lassan, évek alatt, többnyire észrevétlenül fejlődik ki, és sajnos nem gyógyítható. Ám megfelelő életmóddal, sok odafigyeléssel kordában tartható, így elkerülhetők a komolyabb szövődmények. Ne feledd: egészséges ételek fogyasztásával […]
Okosodj az ételeiddel!
Szeptember, iskolakezdés, így nagyon is aktuális a téma. Vissza tudsz emlékezni? Ha vizsgáztál, mit vittél be magaddal? Amikor tanulsz, mi van odakészítve a kezed ügyébe? A gyereknek mit csomagolsz tízóraira? Péksüti, csoki, kekszecske-hát Istenem, kell a tanuláshoz, hogy jobban fogjon az agyad. Ha cukorbeteg vagy, ennél nagyobb merényletet el sem követhetnél magad ellen. Soha nem […]
A cukorbetegséggel nagyon érdekes tapasztalatom van. Karate pályafutásom elején volt egy fiú, aki cukorbeteg volt, mégis mindent megcsinált, végigedzett, mégpedig orvosi javaslatra. Akkor még nem tudtam, hogy igenis, ezzel javított az állapotán. Mit a legkönnyebb elkezdeni mozogni, amihez szinte nem kell semmi, csak egy pár cipő? A futást. Manapság nagyon népszerűek a futóversenyek. Cukorbetegként a […]
Ma még világszerte a szürke hályog miatt veszítik el a világon a legtöbben a látásukat, húsz éven belül azonban a cukorbetegség lehet a vakság fő oka, miután az előrejelzések szerint drámaian emelkedik a diabéteszesek száma. Erről Németh János, a Szemorvostársaság alelnöke, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának egyetemi tanára, a hazai vakságellenes Vision 2020 program vezetője […]
10 rejtett cukorbomba – óvakodj tőlük!
Íme, egy aranyszabály a vásárláshoz: ha előrecsomagolt a termék, valószínűleg tele van tömve cukorral. Sajnos, bármennyire is igyekszünk elkerülni, az édes összetevő szinte mindenben ott van. Ha nem vagy elég óvatos, a rejtett cukorbombák robbanáshoz hasonló következményekkel járhatnak a szervezetedben. Tudd meg, miben rejtőzködik a legtöbb és kerüld el ezeket az élelmiszereket! Barbecue szósz= 3 […]
A cukorbetegek mintegy egyötöde dohányzik, jóllehet esetükben a dohányzás elhagyása mindenképpen kívánatos lenne. Egy új meta-analízis eredménye szerint a dohányzás folytatása átlag 50%-kal növeli meg a cukorbetegek bármely okból történő, ill. szív-érrendszeri okból fellépő halálozását. Az alsó végtag érelzáródásos megbetegedéseinek kockázatát 115, a szélütését pedig szintén 50%-kal növeli a dohányzás. Megjegyzés: Azon országokban, ahol évtizedek óta általánosan elterjedt a […]
Inzulinrezisztencia (IR) esetén az étkezések többségében lassú felszívódású szénhidrátokat kell, hogy tartalmazzanak. Így nehéz helyzetbe kerülhet az, akinek emellett gluténmentes (GM) étrendet is kell tartania. Milyen alapanyagokkal főzzünk, hogyan egyeztethető össze a két étrend? Az IR mintaétrend – ebben lehetnek egyéni eltérések – általában napi 160g szénhidrát fogyasztását írja elő, 5-6 étkezésre elosztva. A diétánál […]
A DPP-4 gátló gliptineket vagy naponta egyszer, vagy, ha metforminnal kombinált tabletta formájában alkalmazzák, naponta kétszer kellett bevenni. Ilyen, a hazai forgalomban lévő készítmények a sitagliptin, a vildagliptin, a linagliptin és a saxagliptin. Rövidesen forgalomba kerül – egyelőre az Egyesült Államokban – a heti 1 tablettás készítmény, az omarigliptin. Az ezzel eddig elvégzett vizsgálatok eredményei meggyőzőek: 24 hetes szedést […]
Diétás tanácsok cukorbetegeknek
A cukorbetegeknek elsősorban nem „diétás” élelmiszereket kell fogyasztani, hanem étrendjüket a „normális” élelmiszerekből kell összeállítani. Az úgynevezett „diétás” élelmiszerek többsége, és az élelmiszeripar által cukorbetegek számára előállított édességek változatai többnyire arra alkalmasak, hogy a cukorbetegek komfort-érzetét növeljék. Joggal állítható, hogy teljes értékű lehet az étrend a „diétás” élelmiszerek túlnyomó többsége nélkül is, csupán az édes […]
Bár az érelmeszesedés és komplikációi, elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozás 1994-től bizonyos mértékben csökkent, sajnos még mindig vezető halálokként szerepelnek. Mi az a halálos négyes csoport, ami veszélyezteti az életüket? Az egészség érték, a metabolikus szindróma és súlyos következményei elkerülhetők. Az érelmeszesedés kialakulását és progresszióját számos kockázati tényező befolyásolja. A veleszületett fogékonyság mellett, mint […]
Lehet, hogy cukorbeteg, csak nem tud róla?
Óvatos becslések szerint a teljes lakosság fele inzulinrezisztens, vagyis akár minden második nő és férfi érintett lehet. Szakértők mesélnek az okokról, a tünetekről és ennek kezeléséről. Nagy Zsóka, diabetológus, belgyógyász, endokrinológus főorvos a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta, önmagában az éhgyomorra végzett vércukor teszt nem feltétlenül mér biztos eredményt. Ha valakinek az éhgyomori […]
A cukorbetegség mára népbetegségnek számít, sőt egyes előrejelzések alapján az elkövetkezendő száz évben még többen fognak tőle szenvedni. Már a 17. században már komolyan vizsgálták a kialakulásának okait, a szakértők mostanra azonban már közelebb kerültek a megoldáshoz – sőt lelki okait is feltárták. A cukorbetegség és a stressz kapcsolatát régóta gyanították, egészen pontosan 1675-ben írta le egy angol […]
A fiatalkori cukorbetegség és az alkohol
A gyermekkorban kezdődő cukorbetegség halálozása az utóbbi évtizedekben lényegesen csökkent, de a fiatal felnőttkorban cukorbajossá válók sokszor drog vagy alkohol áldozataivá válnak. Finn kutatók szerint ez főleg a mai társadalom túlságosan megengedő viselkedésének következménye. A gyermekkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődő, 1-es típusú cukorbetegség gyakran súlyos egészségügyi problémát, gyakoriak a szövődményei. A korai fölismerés és a […]
Hároméves kislánynál diagnosztizáltak 2-es típusú, azaz jellemzően felnőttkorban jelentkező cukorbetegséget az Egyesült Államokban: a szakemberek szerint az eset újabb aggodalmakat vet fel a gyermekkori táplálkozással kapcsolatban. A kislány 35 kilogramm volt, amikor megállapították nála a betegséget, amelynek kialakulásában – vélik a szakemberek – jelentős szerepet játszhatott az egészségtelen étrend és a mozgásszegény életmód. Az esetet […]
Kóstoltad már a hajdinát?
A hajdina hasonlóan értékes tápanyagforrásnak számít, mint a zabpehely vagy a rizs. Ha energiát, tápanyagokat, rostot és egészséges ételt szeretnél, a hajdinát mindenképpen érdemes megkóstolnod, s bevenni a mindennapi ételeid sorába. Az utóbbi néhány évben egyre nagyobb teret hódít a kiegyensúlyozott, korszerű táplálkozás, melynek alapját a gabonafélék képezik. Ennek köszönhetően bővült az üzletek kínálata is, s […]
Görög kutatók szerint felére csökken a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata azoknál, akik legalább napi másfél csésze kávét fogyasztanak. A kutatók 1300 athéni lakost vontak be a vizsgálatba. A tízéves követés végén a férfi résztvevők 13, a női résztvevők 12 százalékában alakult ki diabétesz. 54 százalékkal kisebb valószínűséggel fejlődött ki cukorbetegség, mint a ritkán vagy […]
Így pótoljuk változatosan a folyadékot!
Nyáron a hőmérséklet emelkedésével nő a kiszáradás veszélye, így fokozott odafigyelést és folyadékbevitelt igényel, hogy szerveztünk vízháztartását egyensúlyban tartsuk. A változatosság a folyadékpótlást is megkönnyíti. Az Európai Hidratációs Intézet szakemberei szerint az ásványvízen, üdítőkön kívül egy magas víztartalmú nyári étrend is hatékonyan hozzájárul a hidratációhoz. Utazás közben is fontos, hogy eleget igyunk, hisz a kiszáradás […]
Ez az étel grillen és serpenyőben is elkészíthető. Gyors, egyszerű, csak a hozzávalókat érdemes időben beszerezni valamelyik hipermarketben. Salátával üdítő színfolt lehet nyaralásunkban. Elkészítési idő: 25 perc Hozzávalók: 100 ml teriyaki szósz 2 evőkanál szójaszósz 3 evőkanál méz 1 evőkanál olaj 6 felezett csirkemell jégsaláta A szószókat keverjük össze a mézzel és az olajjal. Forgassuk […]
Megállt a túlsúlyosak arányának növekedése
Évtizedekig tartó romló tendencia után javulni kezdtek a táplálkozási szokások az Egyesült Államokban, megállt a túlsúlyosak részarányának növekedése mind a felnőttek, mind az iskoláskorúak körében, sőt, a ráta a legkisebb gyerekek között még csökkent is – írta vasárnapi számában a The New York Times. Egy átlagos amerikai felnőtt napi kalória-bevitele, amely 2003 körül tetőzött, most […]
Tanösvény nyílt szívbetegeknek
Szív- és érrendszeri betegek, valamint cukorbetegek rehabilitációját, rekreációját segítő tanösvényt avattak a budapesti Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program keretében kedden a fővárosban, a Hárs-hegyen. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ez alkalomból azt hangsúlyozta, hogy a tanösvény kialakítása példaértékű társadalmi összefogás, a kórház, az intézményt működtető egyház, az erdészet, az állam és a civil […]
Bár a csecsemők számára az anyatej a legteljesebb táplálék, világszerte csak alig több mint az újszülöttek harmada (38%) kap kizárólag anyatejet az első hat hónapban – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adataiból. Pedig az élet első 1000 napjában kialakított ideális táplálkozási szokások, köztük a hat hónapig tartó kizárólagos anyatejes táplálás kritikus szerepet játszanak […]
Még nyáron is előfordul, hogy bekényszerülünk a konyhába. Vagy azért, mert az idő nem engedi a kinti sütögetést, vagy azért, mert nincs rá lehetőségünk. Erre az alakalomra készültem egy egyszerű húsétellel. Elkészítési idő: kb. 120 perc Hozzávalók: 1 kg pulykamell egyben 1 bögre zabpehely 2 tojás 5-6 db csirkemáj szeletelt bacon szalonna ½ vöröshagyma aprítva […]
Az újabb nyári forró hétvége kétség kívül nem a „húsleves rántott hússal” vasárnapi klasszikus ideje lesz. A hőségben sem nehéz ételeket fogyasztani, sem pedig a sütőt – túl hosszú időre – bekapcsolni nem esik jól. Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa ezért könnyű, gyorsan elkészíthető, gluténérzékenyek számára is fogyasztható menüsort ajánl a hétvégére. Hűsítő gyümölcsleves […]
Sokszor nem tudjuk, hogy egy-egy sültet mivel tehetünk különlegesebbé. Érdemes kihasználni, hogy most rengeteg friss, hazai gyümölcs van a piacon. Készítsünk belőle szószokat, mártásokat. Elkészítési idő: kb. 1 óra Hozzávalók: 1 kg ribizli 2,5 dl rozé 5 evőkanál cukor 6-7 mentalevél A ribizlit jól megmossuk, majd leszemezzük. Egy edénybe beleöntjük a ¾ részét és […]
Az őszibarack az egyik kedvenc gyümölcsöm nyáron. Felhasználási lehetősége végtelen, a levestől a mártáson át a desszertig. Nyárra inkább olyan desszertet javasolnék, amit nem kell főzni vagy sütni, könnyű, hűsítő Elkészítési idő: kb. 20 perc Hozzávalók: 2-3 db őszibarack 2 kis doboz natúr krémjoghurt méz ízlés szerint ½ kávéskanál fahéj vanília Az őszibarackot mossuk meg, […]
Az egészséges életmód mindig nagyon fontos, ám egy bizonyos kor felett ennek még nagyobb a jelentősége: ötvenen túl különösen lényeges, hogy a szervezet még több olyan vitaminhoz, tápanyaghoz hozzájusson, amivel ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben. Íme, 5 nyári zöldség és gyümölcs, amikkel még többet tehetsz magadért ötven év felett! Füge Nemcsak azért érdemes fügét enni, […]
Erős izomzattal a cukorbetegség ellen
A Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism című folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint izmaink tömegének növelésével csökkenthetjük a kettes típusú diabétesz kockázatát. A kutatók 13 644 felnőtt adatait vizsgálták meg, akik 1988 és 1994 között részt vettek egy az Egyesült Államokban készült egészségügyi felmérésen, és arra a felismerésre jutottak, hogy a csont-izomzat mértékében bekövetkező minden tízszázaléknyi […]
A nagy hőségben folytatott sport miatt a tizenéves fiúk gyakran életveszélyes állapotban kerülnek kórházba – az akár halált is okozó hőgutát ritkán veszik észre időben. A hőguta kialakulásához nincs szükség feltétlenül igen magas környezeti hőmérsékletre, mert túlzott fizikai megterhelés elegendő az állapot kialakulásához, főként, ha a bizonyos tényezők – a bemelegítés hiánya, egyéb környezeti hatások […]
A napozás az egyik kedvenc nyári időtöltésünk annak ellenére, hogy számos veszélyt is tartogat számunkra. Szerencsére egyre többen figyelnek arra, hogy megelőzzék a napégést, ezáltal csökkentve a bőrrák kialakulásának esélyét. A közismert veszélyek mellett azonban fontos tisztában lennünk a kevésbé elterjedt kockázatokkal is! Óvatosabbnak kell lennünk például akkor is, ha a napon eltöltött órák után […]
A kánikula mindenkinek a szervezetét megterheli, de vannak, akik számára lényegesen nagyobb ez a kockázat. Ilyenek a cukorbetegek, akiknek a nagy meleg okozta gondokra fontos időben fölkészülni. A forró nyári napok speciális veszélyt jelentenek a cukorbetegségben szenvedők számára, de a kockázat jó része megfelelő figyelemmel megelőzhető. Curtiss B. Cook, a világhírű Mayo Klinika professzora […]
Közismert, hogy az elhízás szorosan összefügg a cukorbetegség kialakulásával, de ennek oka, mechanizmusa egyelőre nem ismert. Amerikai kutatók több vizsgálatsorozatban tanulmányozzák a szervezetben lévő zsírsejtek viselkedését, anyagcseréjét és azt, hogy ezek a változások miképpen függnek össze a cukorbetegségben kórossá váló szervek működésével. Amikor elhízunk, a zsírszövet, amely az ételből fölvéve tárolja az energiát, elveszti ezt a […]
A korábbi kutatások már kimutatták, hogy ezek az élelmiszerek, például a teljes kiőrlésű müzlik, kenyerek, tészták és rizs, csökkenthetik a szív-érrendszeri megbetegedések, bizonyos daganatos betegségek, és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. A legutóbbi kutatásokból az is kiderült, hogy a teljes kiőrlésű gabonák a bélrendszer egészségét is javítják azáltal, hogy növelik a jótékony bélbaktériumok mennyiségét. Ez […]
Ugyanakkor az adott dózis jelentősen csökkentette a szív- és érrendszeri betegségek előfordulási gyakoriságát, így az orvosokra marad az előnyök és hátrányok mérlegelésének feladata az egyes pácienseknél. A Journal of the American Medical Association (JAMA) nevű orvosi folyóirat kedden megjelent számában közzétett metaelemzéshez öt randomizált klinikai próba eredményeit használták fel, melyekbe eredetileg összesen 32752 embert vontak be, […]
Inzulin: Fegyver és gyógyszer is lehet
Inzulinnal öl a halevő tengeri csiga. A tengeri élőlények evolúcióját ritkán követhetjük nyomon testközelből, de amúgy is fantasztikus dolgokat produkál. A Utah-i Egyetem kutatócsoportja most felfedezett két olyan tengericsiga-fajt, amik inzulinnal taszítják diabéteszes kómába az áldozataikat. Olyat már korábban is láttak, hogy tengeri élőlények mérgező anyagokkal kábítják el az zsákmányukat, de ez az első ismert eset, […]
Sportolhat-e a cukorbeteg? – Kötelező!
A cukorbaj ugyan súlyos betegség, mégsem jelent felmentést a sport alól. Sőt, a komoly szövődmények megelőzésének egyik leghatásosabb módszere a – tervszerűen és felügyelettel végzett – mozgás. Miért fontos a cukorbetegek esetében a sport? Cukorbeteg esetében a kezelés alapja az egyénre szabott étrend és a rendszeres mozgás. A sport és a táplálkozás célja kiegyensúlyozni, ideális […]
A rosszul alvó cukorbetegek vércukorszintje magasabb és nehezebb is kordában tartani a betegségüket, mutatta ki egy új tanulmány, mely a Diabetes Care májusi számában jelent meg. A kutatók 40 II-es típusú cukorbeteget hasonlítottak össze 531 egészségessel. A kutatók az alvásminőség, illetve a vércukorszint és a kezelés hatékonyságának lehetséges kapcsolatát akarták megvizsgálni. “Felfedeztük, hogy a cukorbetegeknél […]
A mesterséges édesítők fokozhatják a cukorbaj kockázatát egy kutatás szerint, amelyben egereken és embereken vizsgálták a szacharin, a szukralóz és az aszpartám hatásait. A tanulmány felveti a cukor “egészségesebb alternatívájának” tartott mesterséges édesítők átértékelésének kérdését. A kutatók azt találták ugyanis, hogy ez utóbbiak fogyasztása megváltoztatta a bélrendszer mikrobáinak egyensúlyát, ezzel emésztőszervi betegségeknek – köztük a […]
A diabétesz szociológiai tényezői
Köztudott, hogy a kedvezőtlen anyagi helyzet egészségtelen táplálkozást, gyakoribb elhízást eredményez, mely kedvez a 2-es típusú cukorbetegség kifejlődésének. A. Duda-Sobczak lengyel kutató és munkatársai 1-es típusú cukorbetegeknél vizsgálták, milyen személyiségbeli adottságok, nem, életkor, életvitel, társadalmi helyzet, életszínvonal és stressz fokozhatják a diabétesz kifejlődését. 1-es típusú diabéteszben nem találtak egyetlen tényezővel kapcsolatban jelentős összefüggést. Koopman A. […]
Milyen munka ajánlott a cukorbetegeknek
Alapvető szempont, hogy e pálya a cukorbeteget életvezetésében, diabéteszének egyensúlyban tartásában ne gátolja, és az is igen fontos, hogy a szövődmények kialakulásának kockázatát lehetőleg mérsékelje. A cukorbeteg embernél is igen fontos, hogy a választott életpálya örömet okozzon, sikereket hozzon, meglelje benne személyiségének kiteljesedését, ugyanakkor ne okozzon a szükségesnél nagyobb mértékű feszültségeket, pszichés vagy fizikai megterhelést. […]
