Kategóriák
Életmód

Bőrtünetek – A cukorbetegség első jelei lehetnek

Kiváltásukban a betegséggel kapcsolatos szénhidrát- és zsír anyagcsere-zavarok, micro- és macroangiopátiáknak (az erek károsodásának, meszesedésének), neurológiai elváltozásoknak és immunológiai eltéréseknek van szerepe. A bőrtünetek megjelenése arra utalhat, hogy a belső szervekben is lehetnek kóros elváltozások, tehát indokolttá válik a szemészeti, a vese és az ideggyógyászati vizsgálat. Nagyon fontos hogy a cukorbetegségben szenvedők fokozottabban figyeljenek a […]

Kategóriák
Életmód

Így vásároljon halat, hogy a szívének jót tegyen

A legtöbb magyar nem rajong a halért, illetve ha szereti is, mégsem készít halas ételeket heti rendszerességgel. Pedig az ajánlások szerint hetente kétszer ajánlott fogyasztani vegyesen a hazai és a tengeri példányokból. A rendszeres halfogyasztás 40 százalékkal csökkentheti a koszorúér megbetegedések számát – derül ki a legújabb kutatásokból. A legtöbb krónikus állapot kialakulásáért a szervezet […]

Kategóriák
Életmód

6 különleges, béltisztí­tó étel

Az emésztőrendszeri problémák mai világunkban rengeteg embert sújtanak, köszönhető ez a nem megfelelő táplálkozásnak, az ételekben található mérgező összetevőknek és természetesen stresszes életmódunknak. Szerencsére azonban nagyon kicsi változtatással is nagyon sokat tehetünk a kellemetlen panaszok ellen. Íme a 6 legjobb étel beleink tisztán tartásához. 1, Alma, almaecet Nagyon sok béltisztító program szerves része az alma, […]

Kategóriák
Életmód

Mit jelez a terhesség alatti cukorbetegség

A terhességi cukorbetegség (gesztációs diabétesz) a szülés után rendszerint elmúlik, azonban előrevetíti a későbbi 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Az összes terhesség 1-14 százalékában lép fel, előfordulása világszerte növekszik, azonban egyes orvosok az enyhébb formákat nem kezelik. Dr. Mark Landon, az Ohio Állami Egyetem Egészségügyi Központjának szülész-nőgyógyász professzora és munkatársai 958 enyhe terhességi cukorbetegségben szenvedő nőt […]

Kategóriák
Életmód

Mennyire káros a munkahelyi stressz?

A munkából adódó stressz komoly probléma, ami hosszú távon rengeteg kellemetlenséggel jár. Kezdve a kellemetlen tünetektől, egészen a komoly betegségek kialakulásáig, a munkahelyi stressz nem kíméli sem a testet, sem a lelket. Egy tanulmány azt vizsgálta, hogy a munkahelyi stressz mennyire növeli meg a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét. Olvasd el te is a megdöbbentő […]

Kategóriák
Életmód

A legveszélyesebb ételek. Nem is gondolná!

Egyes ételeknek és italoknak olyan hatásuk van, amire nem számítanánk, a cukorbetegek számára pedig a vércukorszint-változás kifejezetten veszélyes is lehet. Egyes ételeknek és italoknak olyan hatásuk van, amire nem számítanánk, a cukorbetegek számára pedig a vércukorszint-változás kifejezetten veszélyes is lehet. A szemünk olykor csal. A szénhidrátértékek számolása alapvető a cukorbetegek számára. Az pedig egy dolog, […]

Kategóriák
Életmód

Egészséges táplálkozással elkerülhető a cukorbetegség

A kettes típusú cukorbetegség kialakulása és a szocioökonómiai státusz között inverz kapcsolat van. Dióhéjban ez annyit jelent, hogy az alacsony jövedelműeknek, különösen a nőknek, sokkal nagyobb az esélyük a betegség kialakulására, mint tehetősebb társaiknak. Egy kanadai felmérés szerint a szegényebbek körében kétszer gyakrabban fordul elő a kettes típusú cukorbaj. Ennek oka valószínűleg a rosszabb minőségű […]

Kategóriák
Életmód

Diabéteszes neuropátia és szexualitás

Minden krónikus betegség okozhat szorongást, mely szexuális diszfunkcióhoz vezethet, ám a diabéteszes neuropátia esetén ez az arány magasabb: a betegek 20 százaléka tapasztal valamiféle szexuális zavart. Egyre több kutatás mutat rá arra, hogy a diabéteszes betegeknél gyakori a súlyos depresszió és a szorongás, mely önmagában is impotenciát okozhat. Ez a helyzet egyfajta ördögi kör: A […]

Kategóriák
Életmód

Testzsír-százalék mí­toszok

Amikor növekszik a testzsír-százalék Ha példának veszünk egy rendszeresen sportoló nőt, akinek a testsúlyát jelentős részben az izomtömege teszi ki, könnyen elképzelhető, hogy alatta többet mutat a mérleg, mint egy fogyókúrázó, de nem sportoló nő alatt, hiszen ő csupán az izomtömegéből veszített. Ebben az esetben hiába mennek lefelé a kilók, a testzsír-százalék növekszik, mert a zsír […]

Kategóriák
Életmód

Túladagolható természetes úton a D-vitamin?

Kiemelkedő az a hatása, mely révén a cukorbetegség (2-es típusú) a gyakoriságát képes csökkenteni. A D hormon a bőrben szintetizálódik a koleszterinből, UV-B sugárzás hatására. Az UV-B sugárzás hatására a koleszterinből több lépcsőben képződik a D3 vitamin. Ezzel még nincs teljesen kész a molekula, mert még a vesében és a májban (az 1-es, ill. a […]

Kategóriák
Életmód

Kávéval és teával megelőzhetö a diabétesz

Az Archives of Internal Medicine című szaklapban megjelent tanulmány nem ad magyarázatot az okokra, de megerősíti számos korábbi vizsgálat eredményét. Azoknál az embereknél, akik naponta három-négy kávét vagy teát fogyasztottak, 25 százalékkal kisebb volt a kettes típusú, felnőttkori  is nevezett cukorbetegség megjelenésének valószínűsége, mint azoknál, akik egyáltalán nem vagy csak keveset teáztak, kávéztak. Rachel Huxley, […]

Kategóriák
Életmód

Őszi-téli éléstár: Az immunbomba cékla – cukorbajra és gyors fogyásra!

A pektin jelentős vízkötő képességű, melynek köszönhetően lerövidíti a béltartalom áthaladásának idejét a bélcsatornában, megakadályozva ezzel a székrekedés kialakulását. A vízen kívül a bélcsatornában epesavakat, zsírsavakat és koleszterint is képes megkötni, így a felszívódásukat csökkenteni. A fogyókúrás, energiaszegény étrendben is óriási szerepük van. Származása: A Földközi-tenger környékén őshonos. Vad alakban Elő-Ázsia sztyeppéin is megtalálták, innen […]

Kategóriák
Életmód

Hogyan illeszthető a tojás a cukorbeteg diétába?

Régi magyar hagyomány volt a csecsemő első fürdővizébe tojást ütni, hogy a gyerek szép, egészséges legyen. Amikor az újszülöttet látogatták tojással illett megajándékozni. A lakodalomban, ha az új asszony alá tojást gurítottak, könnyű szülést, illetve termékenységet jelentett. Ételként rendkívüli jelentősége volt az ókori rómaiak étkezésében is. Az ebéd kezdetén tojást, a végén pedig almát ettek. […]

Kategóriák
Életmód

10 egyszerű tipp az alhasi zsírpárnák csökkentésére

A hájas pocak nem csak zavaró, de az egyik legnehezebben eltüntethető zsírpárna. A belső szervek között formálódik, mélyen a hasüregben, krónikus gyulladást okozva és növelve a cukorbetegség és szívbetegségek kockázatát. Az alhasi elhízást nagyrészt az ülő életmód és a magas zsír- és cukortartalmú ételek fogyasztása okozza. A genetika, a testfelépítés és a kor szintén nagyban […]

Kategóriák
Életmód

A quinoa egészségi előnyei

Ez az aprócska mag csökkenti a diabétesz és a szívbetegség kockázatát, ráadásul segít a fogyásban! A nevét illetően sok a bizonytalanság. Úgy is ejtik: kinoa, illetve úgy is: kinva. Nálunk több néven is ismert: rizsparéj, indiánköles, amerikai rizs. A quinoa egészségi előnyei A nevét illetően sok a bizonytalanság. Úgy is ejtik: kinoa, illetve úgy is: […]

Kategóriák
Életmód

8 dolog, amivel feldobhatod az edzéseket

Időnként mindenkivel előfordul, hogy a lelkesedése elkezd fogyatkozni, és a helyét átveszik a kétségek, bizonytalanság és a fáradtság. Ilyenkor se add fel, a rendszeres mozgást, hanem alkalmazz valamilyen motiváló trükköt. Most 10 egyszerű ötletet gyűjtöttünk össze, amelyek segítenek egy kicsit feldobni a mozgást! Versenyezz A versenyzés izgalmához nem sok minden hasonlítható. Ha vannak edzőtársaid, akkor […]

Kategóriák
Életmód

Ne kapjon gutaütést!

A szélütés kialakulásában számos rizikófaktor játszik szerepet. Ugyanakkor a magas vérnyomás, a dohányzás, az elhízás, és a cukorbetegség mellett a lelki tényezők is megnövelik a szélütés kockázatát, nem beszélve a pitvarfibrillációról. Egyre többen esnek áldozatául a szélütésnek, kortól és nemtől függetlenül. Hazánkban évente 40-50 ezer embert érint az agyi érkatasztrófa, ezért nagyon fontos, hogy mindenki tisztában […]

Kategóriák
Életmód

Előnyös-e a gomba a cukorbetegeknek

Az egészségtelen étkezési szokásainknak és mozgáshiányos életmódunknak köszönhetően egyre gyakoribb a cukorbetegség előfordulása már a gyerekek körében is. Ha Ön is cukorbeteg, biztosan számtalan étkezési tanáccsal találkozott már. Általában azt javasolják, hogy olyan ételeket fogyasszunk, aminek alacsony a glikémiás indexe (GI). A Western Sydney Egyetem kutatói kimutatták, hogy a gombák által tartalmazott rostok jelenléte a […]

Kategóriák
Életmód

Miért fáj a lábunk?

Hasogat, szúr, tompán fáj, esetleg mindig jeges a lábfeje? Meglepő módon a lábunk sok mindent elárulhat az egészségünkről. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány jellegzetes tünetet, és azt is, ami a hátterükben lehet. Jeges lábak Ha a lábfeje, lábujjai gyakran nagyon hidegek, annak oka lehet a rossz vérkeringés; ennek a hátterében pedig lehet a dohányzás vagy a magas […]

Kategóriák
Életmód

Demencia: védi az agyat a cukorbetegek gyógyszere

A metformint szedő betegeknél ötödével alacsonyabb a demencia kialakulásának veszélye – derül ki egy friss kutatásból. „A metforminnak valóban idegsejtvédő hatása lehet az agyra” – mondta a szerzőként közreműködő dr. Rachel Whitmer, az egyesült államokbeli Kaiser Permanente egészségbiztosító epidemiológus kutatója. „Ez egy megfigyelésen alapuló, retrospektív, lakosságon alapuló tanulmány, amely statisztikai együtt járást bizonyít, nem pedig […]

Kategóriák
Életmód

Alacsony kalóriás nyári ételek

A Görögdinnye A görögdinnye egy kiváló nyári lúgosí­tó és méregtelení­tő gyümölcs, mely amellett, hogy tökéletesen hidratálja szervezetünket, nagyon finom is, ezért bátran fogyasszuk a nap bármely időszakában. Sokkal kevesebb benne a cukor, mint az almában, körtében, szinte az összes gyümölcsben. Mégis azért érezzük édesebbnek, mert a gyümölcssavak sokkal kisebb mennyiségben vannak benne, mint a többi gyümölcsben. Hasonlóan […]

Kategóriák
Életmód

Szilva szezon? Fogyj le vele

A szilva remek antioxidáns és serkenti az emésztést, tehát kiválóan alkalmas arra, hogy bevegyük a diétánkba. A szilva népszerűsége hazánkban nem olyan magas, mint az őszibarack vagy az eper esetében, holott igen ízletes, gazdag tápanyagokban és segít tehermentesíteni is szervezetünket. Tartsunk szilvadiétát! A szilvának igen sokféle fajtája létezik. Az ún. kökényszilva, mely kissé fanyarkás ízű, […]

Kategóriák
Életmód

Magnézium az egészséges fogyás csodaszere

Dr. Carolyn Dean, orvos, természetgyógyász, a The Magnesium Miracle (A magnézium-csoda) című könyvében kifejti a magnézium és testsúly közötti összefüggéseket. Nézzük néhány fontos pontot: 1. A magnézium elősegíti az emésztést, valamint a fehérjék, zsírok és szénhidrátok felszívódását és felhasználását. 2. A magnézium szükséges a glükóz sejtekbe történő eljuttatásához. 3. A magnézium megakadályozza az elhízásért felelős […]

Kategóriák
Életmód

Milyen vitaminokra van szükség cukorbetegség esetén?

A diabétesz egy olyan betegség, amelynél a szervezet nem képes a saját cukorszintjét önállóan szabályozni, vagyis a cukorbetegség közvetlen összefüggésbe hozható a táplálkozással. A hosszú távon egészségtelen táplálkozás nemcsak a szívinfarktus kockázatát vagy az agyvérzés veszélyét növeli, hanem a cukorbetegeknél hirtelen súlyosbíthatja az egészségi állapotot is. Ezért a diabéteszben szenvedőknek különösen oda kell figyelniük az […]

Kategóriák
Életmód

Csontritkulás és cukorbetegség

A diabetes mellitus alapja a szervezet komplex anyagcserezavara, melynek lényege, hogy a szervezetben inzulinhiány alakul ki vagy azért, mert kevesebb termelődik abból, vagy a szervezet elveszti az érzékenységét a termelődött inzulin iránt. Ez közvetlen módon magas vércukorszintet eredményez, mely több lépcsőn keresztül sokszervi károsodáshoz vezet. A cukorbetegség és a csontritkulás összefüggése Az 1-es típusú cukorbetegségben […]

Kategóriák
Életmód

Vizsgáltassa meg a szemét

Bizonyos időközönként annak is érdemes felkeresni egy szemészorvost, aki tökéletesen egészségesnek érzi a látását. A legtöbb, kialakulóban lévő szemészeti elváltozás ugyanis a korai stádiumban még nem okoz látásromlást, az agy sokáig mintegy „kiegészíti” a látott képet a korábbi tapasztalata alapján. A szemészeti diagnosztika modern készülékei azonban már ilyenkor is rávilágítanak a problémára, az időben történő […]

Kategóriák
Életmód

10 gyümöcskombináció amit nem érdemes kihagyni

A 10 zöldségkombinációt tartalmazó összeállítás után többen kértétek, hogy gyümölcsökből is csináljunk egy hasonló összeállítást. Bár gyümölcsökből csak korlátozott mennyiséget lehet fogyasztani a cukorbetegeknek, egyáltalán nem annyit, mint a zöldségekből, mégis egy sor vitamint jelent a szervezetnek. Próbálj ki ezekből az ütős gyümölcs kombinációkból is párat! Eper és kivi Az első gyümölcs kombináció, amit bemutatunk […]

Kategóriák
Életmód

Kell-e félni az "elsavasodástól"?

Manapság igen népszerű azaz álláspont, hogy minden betegség okozója a szervezetünk elsavasodása. Ez az állapot a helytelen táplálkozás, stresszes életmódunk következménye és mindannyiunkat pusztít. Lépten-nyomon arra biztatnak bennünket, hogy étkezéseink során is figyeljünk a lúgos élelmiszerek bevitelére. Vajon tényleg rendezhető ilyen úton a sav-bázis egyensúly? Sav-bázis egyensúly Egy oldat savasságát vagy lúgosságát a pH értékkel […]

Kategóriák
Életmód

Ezeket nassolja, ha cukorbeteg vagy IR-diétás!

Sok diabéteszes vagy inzulinrezisztenciában szenvedő beteg azt hiszi, hogy örökre búcsút inthet a nassolásnak. De vajon ez valóban így van? A kérdést Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa válaszolja meg. Ezért ne fogyasszon hagyományos édességeket! Először is el kell, hogy keserítsük: a hagyományos, agyoncukrozott és fehér liszttel készült nassolni valókról érdemes lemondania! Ennek oka, hogy […]

Kategóriák
Életmód

Igazodjon ki az élelmiszerek címkéjén!

Mindenki egészségesen szeretne élni, ez tény. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy minőségi ételeket is vegyen magához, melyek nincsenek tele adalékanyagokkal, konzerválószerekkel, illetve melyeknek magas a tápértékük. Bár az élelmiszerek címkéjén kötelesek a gyártók feltüntetni, miből mennyi van bennük, a baj csak az, hogy egy átlagember nehezen tud kiigazodni a bonyolult táblázaton. A Huffington Post összeszedte, melyek […]

Kategóriák
Életmód

Tények és tévhitek a testmozgásról

A világ tele van testmozgással kapcsolatos tévhitekkel, kezdve azzal, hogy fájdalom nélkül nincs eredmény, vagy hogy víz fogyasztása a gyakorlatok előtt görcsökhöz vezethet. Ha ezeket mind elhiszed, akkor csak fölöslegesen őrlöd magad, és nem jutsz előrébb. A szakértők összegyűjtötték ezeket a tévhiteket, hogy egyszer és mindenkorra tisztázzák őket. Fájdalom nélkül nincs eredmény. Nem igaz. Testmozgás alatt […]

Kategóriák
Életmód

Több fahéjat javasolnak a cukorbetegeknek

Amerikai kutatók korábbi vizsgálatok eredményeit felhasználva tanulmányozták a fahéj élettani hatásait. A kutatás alapját képező a vizsgálatokban olyan emberek vettek részt, akik tabletta formájában naponta minimum 120 milligramm, de maximum 6 gramm (utóbbi nagyjából két és fél teáskanálnak felel meg) fahéjat fogyasztottak legalább 4, de nem több mint 18 héten át. A kontrollcsoportot fahéjat nem […]

Kategóriák
Életmód

A petrezselyem sokkal egészségesebb, mint gondolnánk

Állat kísérletekben a myristicin megakadályozta a tumorok növekedését, illetve számos illóolajról mutatták ki, hogy megakadályozzák egyes karcinogének (pl. a benzpyrén, mely a cigaretta egyik összetevője) negatív hatásait. A flavonoidok segítenek megelőzni a sejtek károsodását, a gyulladások kialakulását, illetve számtalan kutatás eredménye igazolja, hogy a rákos megbetegedések megelőzésében is fontos szerepet töltenek be. A petrezselyem számos […]

Kategóriák
Életmód

Cukorbetegséget gyógyí­tó ételek és italok

Fogyasszon több zöld színű zöldséget. Lúgosító és tisztító hatásuk ismert, így a szervezetet hozzájuttatják a megfelelő mennyiségű vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz és nyomelemekhez, valamint a szervezet pH egyensúlyát is helyreállítják. Emiatt a szervezet méregtelenítő‘ folyamatba kezd és a vércukorszint helyre áll. Ezeket a zöldségeket mindenképp tegye tányérjára: kelkáposzta, spenót, zöld káposzta, petrezselyem, kelbimbó, , brokkoli. Párolva vagy vízben főzve […]

Kategóriák
Életmód

A 10 legrosszabb étel cukorbetegeknek

A legrosszabb az, hogy teljesen elkényelmesítenek, mindig számíthatsz rájuk, így amikor megéhezel, szinte automatikusan nyúlsz értük. A legjobb, amit tehetsz, ha előre tervezel! Próbáld meg elkerülni a következő ételeket, és mindig valami egészséges alternatívát kitalálni helyettük. Fehér rizs A fehér rizs bizonyára jó választásnak tűnik, hiszen jó árban van és egyszerű elkészíteni. Ám mint a legtöbb […]

Kategóriák
Életmód

Nehezen múló tavaszi fáradtság

A tél nem múlik el nyomtalanul A téli időszakban kevesebb a napsütéses órák száma, ez pedig nem csak kedélyállapotunkra van rossz hatással, de ilyen módon csökken a szervezetbe jutó D-vitamin mennyisége is. Táplálkozásunk is egyoldalúvá válhat, kevesebb friss zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk. Nő az alvásszükségletünk, a túl sok alvás sokszor azonban épp ellenkezőleg hat, napközben gyakran […]

Kategóriák
Életmód

5 egészséges köret, cukorbetegeknek is

Egyáltalán nem csak a sült krumpli, a rizs, vagy a tészta létezik, mint köret a különböző ételekhez. Vannak sokkal egészségesebb és egyben változatosabb megoldások is. Olyan köreteket gyűjtöttünk össze, amely cukorbetegeknek is jó megoldást jelentenek. Próbáld ki te is, ezeket az egészséges köreteket! Quinoa Egy nagyon egészséges gabonaféle, amiről még csak kevesen tudják, hogy mennyire […]

Kategóriák
Életmód

22 tényező, amely hatással van a vércukorszint alakulására! 2. rész

A folytatásban még több olyan tényezőről olvashatsz, ami a vércukorszint csökkenését, illetve növekedését okozza. A cikk első részében az élelmiszerekről és a gyógyszerekről volt szó. Ebben a részben a fizikai aktivitásról, a biológiai tényezőkről és környezeti tényezőkről olvashatsz bővebben! Fizikai aktivitás Rendszeres mozgás A testmozgás, és bármilyen fizikai aktivitás, még a gyaloglás is hatással van […]

Kategóriák
Életmód

Elhí­zásból cukorbetegség – Mit tehetünk?

A kettes típusú cukorbetegség 80 százalékában az elhízást kell keresnünk. Világszerte 2,3 milliárd embertársunk túlsúlyos és közel 0,8 milliárd elhízott. Az elhízás korábban nem tapasztalt járványszerű terjedése napjainkra életévekben és életminőségben is jól mérhető következményekkel jár mind az egyén, mind pedig a társadalom szintjén. Az elhízás gyakorisága a világban több mint duplájára nőtt az elmúlt […]

Kategóriák
Életmód

A szí­vinfarktus a nőket sem kí­méli

Ennek a visszaszorítása érdekében idén egy nagyszabású jótékonysági kampány indul a PaN keretében, amellyel a szervezők szeretnék felhívni arra a figyelmet, hogy a szív- és érrendszeri betegségek nemcsak a férfiakat, de a nőket is komoly mértékben érintik. Azonban a betegség megfelelő odafigyeléssel megelőzhető lenne. A kampányhoz neves közéleti személyiségek is csatlakoztak, ugyanakkor elkészült a Szív […]

Kategóriák
Életmód

Pikkelysömör és túlsúly

A metabolikus szindróma, azaz az elhízás, a magas vérnyomás, a koleszterinszint, és a cukorbetegség szempontjából elemezték a betegek állapotát, és érdekes eredmények születtek. Dr. Boros-Gyevi Márta bőrgyógyász-kozmetológusa a betegség egyéb jellemzőiről is beszélt.A pikkelysömör típusai A psoriasis-nak több típusát ismerjük: a plakk típusnál csak bizonyos testrészeken jelentkeznek a tünetek, a guttált formánál testszerte, az inverz […]

Kategóriák
Életmód

A cukorbetegség karbantartása: diabétesz-diéta

Vannak azonban olyan ételek is, amelyek segítenek kordában tartani a diabéteszt azáltal, hogy biztosítják a megfelelő tápanyagokat, illetve megakadályozzák a vércukorszint gyors emelkedését és esését. Ezek az ételek alacsony zsírtartalmúak, viszont magas a tápanyagtartalmuk, gazdagok vitaminokban, ásványi anyagokban és rostban. Beleillesztve ezeket egy átfogó diabétesz-diétába, igazán hatásosak lehetnek a cukorbetegség kordában tartásában. Bab Hihetetlenül magas […]

Kategóriák
Életmód

Hogyan lesz valaki idős korára cukorbeteg?

A 2-es típusú cukorbetegség igazi civilizációs betegség. Kialakulása szoros összefüggést mutat az elhízással és a mozgásszegény életmóddal. Elő fordulási gyakorisága a jobb életkörülményekkel szinte járványszerűen nő. A cukorbetegség kialakulása mindig elégtelen inzulinhatás következménye. 1-es típusú cukorbetegségben az inzulint termelő sejtek pusztulnak el, azt mondhatjuk tehát, hogy az inzulinhiány abszolút. 2-es típusú cukorbetegségben inzulinrezisztencia áll fenn, azaz ugyanakkora […]

Kategóriák
Életmód

4 ok, miért legyen citromfű a konyhában

1. Nyugtat és segít az álmatlanságban Mai rohanó, stresszes életformánk nem éppen idegrendszer kímélő. Sokan idegesek, feszültek, és még többen küzdenek álmatlansággal. A citromfű remek idegerősítő és nyugtató, így ha napközben érezzük, hogy felmegy a pumpa, kortyolgassunk el egy bögre citromfű teát. Hasonlóképpen tegyünk lefekvés előtt is, fél órával az ágyba bújás előtt igyunk egy […]

Kategóriák
Életmód

A 7 legnagyobb hiba a diétád során

Dr.Ian Smith, ételspecialista, író és diéta-tanácsadó gyakran találkozott már szembe ezzel az egészségtelen módszerrel: „Utazásaim során gyakran találkoztam és beszélgettem az emberekkel a súlyproblémáikról és a próbálkozásaikról. Sokan csalódottak voltak az újabb és újabb kudarc miatt és engem is elkeserített, hogy folyton ugyanazokat a hibákat követik el a diétázás során!” 1. Ha van valamennyi ismereted […]

Kategóriák
Életmód

Régmúlt korok diétája – 1. rész

Az ezt követő korszak úttörői két táborra szakadtak. Egy Noorden nevű orvos napi 150 g fehérjebevitelt javasolt, míg Petrén csak napi 15–25 g fehérjét engedélyezett. A véletlen vezette Noordent annak felismeréséhez, hogy a szénhidrát bizonyos formában (zabliszt) kedvező hatású is lehet. Egy Kolish nevű orvos a táplálék mérsékelt megszorítását tartotta helyesnek. A régi idők szakirodalmából tudni […]

Kategóriák
Életmód

22 tényező, amely hatással van a vércukorszint alakulására! 1. rész

A vércukorszintre több tényező hat, mint amit figyelni tudnál. Nem csak olyan tényezőket gyűjtöttünk össze, amelyek megemelik a vércukorszintet, hanem olyanokat is, amik csökkentik, illetve van pár olyan dolog is, ami mindkettő hatást el tudja érni. Nézd meg te is, hogy mennyi mindennel tudsz hatni a vércukorszintedre, pedig ez a lista akár még bővülhet is! […]

Kategóriák
Életmód

7 ok, amiért megéri szőlőt fogyasztani a cukorbetegeknek is!

A különböző gyümölcsök fogyasztása cukorbetegeknek csak korlátozott mennyiségben ajánlott, a fruktóz miatt. A szőlőnek, viszont több olyan jótékony hatása is van, ami miatt legalább egy keveset megéri fogyasztani belőle a cukorbetegeknek is. Ezek közül most 7-et mutatunk be. Baktérium- és vírusölő hatás A cukorbetegeknél, főleg abban az időszakban, amikor magas a vércukorszint, több problémával is […]

Kategóriák
Életmód

A lakóhelyünk is okozhat cukorbetegséget

Az elhízás és a gyakran ennek szövődményeként felnőttkorban kialakuló cukorbetegség számos nyugati országban az egyik legsürgetőbb népegészségügyi probléma. Az okokat mindenütt kutatják, brit tudósok most arra jutottak, hogy a lakókörnyezetünknek is szerepe lehet abban, ha meghízunk. Nagyvárosi környezetben az elhízások és a kialakuló cukorbetegségek erős összefüggésben vannak azzal, hogy a lakásunktól ötszáz méteren belül hány […]

Kategóriák
Életmód

Az olí­va olajnak már az illata is fogyasztó hatású!

 A vérvizsgálatok a szerotonin, a telítettség érzetéért felelős hormon magasabb szintjét mutatták ki. A német és osztrák kutatók szerint ez egy olyan aromás vegyületnek köszönhető, amely semmilyen más zsírban és olajban nem fordul elő. A kutatás eredményeit sikerült megismételni úgy, hogy olívaolaj helyett csak az aromás vegyületet keverték a kísérleti alanyok joghurtjába. Az olívaolajból kivont […]