Halle Berry Az Emmy-, Golden Globe és Oscar díjas színésznő, nem csak filmjeivel híres. Kevesebben tudják, de szépségkirálynő és modell is volt már. A hazai közönség ugyanakkor a nagy népszerűségnek örvendő X-men filmekből ismerheti. Még 1988-ban, amikor 22 éves volt, diagnosztizáltak nála cukorbetegséget. Az orvosok azonban először 1-es típusú cukorbetegséget állapítottak meg nála. A kezeléseket is […]
Címke: diabétesz
Töltött patisszon
Hozzávalók: 80 dkg patisszon 20 dkg főtt füstölt tarja 2 ek.étolaj 2 db tojás 10 dkg ecetes uborka 2 dl kefir 1 csokor kapor só Elkészítés: Az ételhez 4 kisebb patisszont használjunk. A patisszon 1/3 részét levágjuk, belsejét kivájjuk, és besózzuk. A ledarált füstölt főtt tarját összekeverjük 1 darab kockára vágott főtt tojással, a kockára […]
Az amputáció HBCs-je jó, míg a megóvó kezelés drága és nehezen elszámolható. Az utolsó egészséges szövetért is meg kell küzdenünk! – fogalmazott a diabéteszes láb kezelésével, a végtag-amputációk elkerülésének lehetőségével foglalkozó, a speciális centrumok létrehozását és a megfelelő finanszírozást sürgető előadásában Szokoly Miklós, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ orvos-igazgatója az IME infekciókontroll […]
Egy alattomos betegség: cukorbetegség
A cukorbetegség a világon a leggyakoribb anyagcsere-betegség, mely szövődményei révén rontja a beteg életminőségét és életkilátásait. Elgondolkodtató számok Tudta-e? A jelenleg érvényes meghatározás szerint cukorbetegség akkor áll fenn, ha az éhgyomri vércukorérték ismételten 7,0 mmol/l vagy magasabb, és/vagy a cukorterhelés során a 120 perccel későbbi érték 11,1 mmol/l vagy magasabb. A cukorbetegségben (diabéteszben) szenvedő betegek […]
Ez a zöld, leveses gyümölcs tele van fontos tápanyagokkal, ezért hagyományosan súlyos betegségeket és bőrproblémákat kezelnek a fogyasztásával. Ezenkívül a gyümölcs proteint, rostot és olyan fitovegyületeket tartalmaz, mint a glutation, lutein és béta-szitoszterol. Az orvosi szakértők azonban azt tanácsolják, hogy az avokádóból csak keveset fogyasszunk, mivel sok kalóriát tartalmaz, ezért a túlzott fogyasztása hízást okoz. […]
A magas vérnyomás és a cukorbetegség gyakran együttesen előforduló betegségek. A Georgia Egyetem munkatársai kimutatták, hogy ez a kombináció miként rontja a látást. A kutatók állatkísérletes modellben vizsgálódva cukorbeteg egyedekben leírták, hogy a vérnyomás-emelkedés első hat hetében a szemben megjelennek a sejtpusztulás első jelei. Később a látóideg körüli erek is károsodnak, így egyértelműen romlik a […]
Almás palacsinta
Hozzávalók 4 főre: tej, 1,5%-os 2,5 dl tej alma 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 12 dkg tojás 1 db édesítőszer, energiamentes fahéj Elkészítés: A felvert tojást a tejjel, liszttel, reszelt almával kikeverjük. (Ha túl sűrű a massza szóda vízzel lazíthatjuk.) Kisütjük a szokott módon. Négybehajtva tálaljuk, megszórjuk fahéjjal. Szénhidráttartalom: 30,2 g
Hozzávalók: Paradicsomos párolt zöldbabhoz: 1 kg zöldbab sárga hüvelyű, 20 dkg mozzarella, 2-3 gerezd fokhagyma, 1/2 dl repceolaj, 2 csapott teáskanál só, 1 csapott teáskanál kakukkfű, 15 dkg paradicsompüré (cukormentes) Pulyka vagdalthoz: barna kenyér 8 dkg, zsemlemorzsa 2 dkg, darált pulykahús 24 dkg, tojás egész, apróra vágott vöröshagyma, fokhagyma, só, fűszerpaprika, olaj. Elkészítés: Az olajon a fokhagymát […]
Hozzávalók: személyenként 1 db alma (10 dkg tisztítva), 1 szem aszalt szilva. Elkészítés: Az almát megmossuk, magházát eltávolítjuk, az így keletkezett üregbe egy szem aszalt szilvát töltünk. Sütőlapra helyezzük, közepes hőmérsékletű sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Szénhidráttartalom: 12 g
Színes gyümölcs saláta
Hozzávalók 4 főre: banán 20 dkg narancs 20 dkg kivi 20 dkg alma 20 dkg mazsola 4 dkg citrom leve és reszelt héja 1 db fahéj Elkészítés: A gyümölcsöket megmossuk, megtisztítjuk és ízlésesen egy tálba téve felszeleteljük. Citromlével meglocsoljuk, hogy az alma ne barnuljon meg. ízesítjük őrölt fahéjjal és reszelt citromhéjjal. Megszórjuk megmosott mazsolával és […]
A C-vitamin fontossága
A napi ajánlott C-vitamin mennyiség Dr. Szent-györgyi Albert, a C vitaminnal kapcsolatos felfedezéseiért Nobel-díjat kapott tudós napi 1000 mg-ot (1 g-ot), esetenként még ennél is jóval többet fogyasztott belőle, ennek ellenére (vagy talán ezért is) 93 évig élt. Ehhez képest egy átlagember kb. 80-100 mg-ot fogyaszt ebből a fontos vitaminból naponta. Ennél lényegesen nagyobb az […]
Sajt
A sajttejet általában rövid idejű hőkezeléssel pasztőrözik,majd oltóenzimmel és speciális baktériumtenyészettel beoltják. Fontos kálcium- és fehérjeforrás. Számtalan fajtája létezik: friss sajtok (mascarpone)-ebből készül az igazi olasz tiramisu érlelt, lágy sajtok (camembert)-rántott formájában áfonyalekvárral fenséges étel érlelt, félkemény sajtok (gouda)-szendvicsekhez és sajttálak készítéséhez kitűnő alapanyag érlelt, kemény sajtok (parmezán, cheddar)-pizzafeltétként elsőrangú érlelt, gyúrt sajtok (parenyica)-tésztára reszelve […]
Milyen problémák merülhetnek fel a cukorbetegeknél? A kiszáradás és a magas vércukorszint a két leggyakoribb és legfenyegetőbb probléma a diabéteszesek körében. Az előbbi ellen úgy védekezhetünk, ha rengeteg folyadékot fogyasztunk, elsősorban vizet. A nagy hőségben gyakoribb a vércukorszint-ingadozás is, ami a cukorbetegek esetében fokozottan veszélyes. Ilyenkor hipoglikémia vagy hiperglikémia léphet fel. Hipo- és hiperglikémia kánikulában […]
Gyors összefoglalás kezdő cukorbetegeknek
Mi a cukorbetegség? A cukorbetegség azt jelenti, hogy a véredben lévő glükóz, amelyet vércukornak is hívnak, mennyisége túl nagy. Glükózra mindenkinek szüksége van, az étellel, amit megeszünk, testünk energia-ellátását biztosítjuk. Glükózt a májunkban és izmainkban is tárolunk. Azonban, ha a véredben túl sok van, az ártalmas az egészségedre. Az inzulint egyik fontos szervünk, a hasnyálmirigyünk termeli. […]
Top nasik cukorbetegeknek
Cukorbeteg lévén a szívünk is belefacsarodik, amikor valaki mellettünk jóízűen sütit eszik – a diabétesszel küzdőknek sem kell azonban lemondaniuk a nassolásról, megfelelő étkekkel! A diabétesz olyan betegség, melynek során a vércukorszint ingadozik, vagy túlságosan magas (hiperglikémia), vagy túl alacsony (hipoglikémia). Egyik helyzet sem jó, sőt, veszélyes. A cukorbeteg joggal hiszi, hogy miután megállapítják betegségét, […]
A gyömbér 10 gyógyhatása
A gyömbér egy természetes gyógynövény, amelyet világszerte használnak fűszerként. Több egészségügyi kutatás bizonyítja, hogy a gyömbérnek különböző gyógyhatásai vannak az emberi testre, és sok betegség kezelésében rendkívül hatékonynak bizonyul. A sok jótékony tulajdonságának köszönhetően sokan gyakorlatilag orvosságként tartják számon. Görcsoldó, hányingercsökkentő, gombaölő, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, antibakteriális, antivirális és köhögéscsillapító hatásai csodákat művelnek a szervezetünkkel. A gyömbér […]
A pektin jelentős vízkötő képességű, melynek köszönhetően lerövidíti a béltartalom áthaladásának idejét a bélcsatornában, megakadályozva ezzel a székrekedés kialakulását. A vízen kívül a bélcsatornában epesavakat, zsírsavakat és koleszterint is képes megkötni, így a felszívódásukat csökkenteni. A fogyókúrás, energiaszegény étrendben is óriási szerepük van. Származása: A Földközi-tenger környékén őshonos. Vad alakban Elő-Ázsia sztyeppéin is megtalálták, innen […]
Úgy tűnik, ez az egysejtű mikroalga még mindig meg tud lepni minket különleges képességeivel. A klorella már bemutatta többféle jótékony hatását az immunrendszerre, méregtelenítő, májjavító, sőt még rákellenes tevékenységeiről is tudunk. Most úgy néz ki, a 2-es típusú cukorbetegek és a pre-diabéteszben, illetve metabolikus szindrómában szenvedők is segítségül hívhatják a klorellát, miközben persze élvezhetik a […]
Cukorbetegség és szájhigiénia
A cukorbetegség fokozza a fogászati problémák kockázatát, nehezíti a szájban lévő baktériumok elleni küzdelmet. A magas vércukorszint ösztönzi a baktériumok szaporodását, és hozzájárul a fogíny betegségek kialakulásához, melyet leginkább a gyulladt, vérző vagy duzzadt fogíny, és az attól eltávolodó, laza fogak, valamint a krónikus rossz lehelet jellemez. A jól kontrollált diabétesz segíti a száj egészségének […]
Új érv a mediterrán étrend mellett
Az eredményekhez összesen 19 korábbi tanulmányt elemeztek újra a szakértők, amelyek különböző országokból több mint 162 000 embert vettek górcső alá, átlagosan 5,5 éven át tartó megfigyeléssel. Az analízis alapján a mediterrán étrend – amely halfélékben, magvakban, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag – 21 százalékkal alacsonyabb cukorbetegség-kockázattal párosul, mint a többi táplálkozási minta. A mediterrán étrend még […]
Emésztési problémákkal küzdesz? Az első lépés, ki mi áll a probléma hátterében, kérj orvosi segítséget, ha erősebb tünetektől szenvedsz, mert akár komolya betegségek is meghúzódhatnak a háttérben. Míg eljutsz a kezelésig, vagy egyszerűen csak enyhébb tüneteid vannak, akkor alkalmazd ezt az étrendet, ami segít az emésztési panaszokon! Glutént tartalmazó gabonák A búza,árpa és rozs fogyasztása megterheli […]
Mi is tulajdonképpen a jeges vizes kihívás? Egy Amerikából terjedő új kihívás, ami ezúttal nem csak unalomból, vagy menőségből lehet érdekes, hanem komoly adománygyűjtő akció. Az ALS szindrómában szenvedő betegek kezelésére, életének megkönnyítésére, és a betegség gyógymódjának a megtalálására szeretnének minél több pénzt gyűjteni a jeges vizes kihívás kitalálói. A dolog lényege, hogy akit kihívtak, annak vagy adományoznia […]
7 ok, amiért fontos a jó alvás
Az elegendő mennyiségű és minőségű alvás rendkívül fontos szerepet játszik az egészség megőrzésében. Ha huzamosabb ideig keveset vagy nyugtalanul alszunk, az előbb-utóbb meglátszik majd a szívműködésünkön, a súlyunkon és a lelkiállapotunkon egyaránt, de ezen kívül még egy sor más dologra is negatív hatással van. 7 ok, amiért fontos a jó alvás Az elegendő mennyiségű […]
Vedd észre időben a gyermekkori cukorbetegség tüneteit, és forduljatok orvoshoz! November 14. a cukorbetegek világnapja. Napjainkban Magyarországon 3500 egyes, és 200-300 kettes típusú cukorbeteg gyermek él. Lassan mindennapos lesz, hogy az óvodai csoportba vagy az osztályba diabéteszes gyerek is jár. Mivel a fel nem ismert, kezeletlen cukorbetegségnek végzetes következményei – szívkoszorúér-betegség, vesebetegség, látásromlás, idegkárosodás – […]
A cukorbetegség így vagy úgy, de a végén mindig alacsony inzulinszinthez vezet, s alá megy annak a minimális szintnek, amire az egészséges szervezetnek szüksége van. Ez arra ösztönzi a szervezet sejtjeit, hogy elkezdje hasítani a zsírsejteket, hogy azokból energiát nyerjen, mivel az inzulin hiánya miatt a sejtek nem képesek felvenni a szükséges mennyiségű glükózt. Ekkor […]
Hozzávalók: 8 személyre 1 adag: 3/4 csésze tészta, 1 csésze szószos húsgyolyóval (kb. 2-3 húsgolyó) Elkészítési idő: 1 óra 15 perc 1 teáskanál olívaolaj 4 gerezd fokhagyma, áttörve 25 dkg marinara tésztaszósz 75 dkg sovány daráltpulyka 1 tojás 1/3 csésze reszelt parmezán sajt 1/4 csésze petrezselyem, összevágva 1/3 csésze zsemlemorzsa 1,5 teáskanál szárított vágott […]
Őszintén a szexről cukorbetegeknek
Az ingadozó vércukorszint hatásai már egész korán megmutatkozhatnak. A szexuális együttlét komoly fizikai megterheléssel járhat, ami hipoglikémiát, vagyis alacsony vércukorszintet okozhat. Ennek tünetei az együttlét során érzett remegés, izzadás, émelygés, szédülés és bizonytalanságérzet. Ilyen esetekben érdemes egy kis édességet fogyasztani, illetve mihamarabb orvoshoz kell fordulni. Az alacsony vagy magas vércukorértékek nemcsak az aktuális teljesítő képességet befolyásolják, […]
Kelkáposzta főzelék
Hozzávalók: 60 dkg kelkáposzta, 20 dkg csicsóka tisztítva, 6 dkg liszt, 3 dkg repceolaj, Ízesítők: só, majoránna, köménymag, fokhagyma, vöröshagyma. Elkészítés: A megtisztított, felvágott kelkáposztát, és a tisztított kockára vágott csicsókát, sóval, majoránnával, köménymaggal ízesített vízben elkezdjük főzni. Rántást készítünk az olajjal, liszttel, fokhagymával. Ha félig megpuhult a zöldség, hozzáadjuk a rántást és készre főzzük. A […]
Hozzávalók (4 személyre): 15 dkg tisztított sárgarépa, 15 dkg alma, 10 dkg cékla, citromlé, 5 dkg napraforgómag. Elkészítés: A sárgarépát, almát, céklát, megtisztítjuk, lereszeljük apró lyukú reszelőn, összekeverjük, citromlével meglocsoljuk. A napraforgómagot szárazon serpenyőben megpirítjuk, tálaláskor a saláta tetejére szórjuk. Szénhidráttartalom: 9 g
Sajtkrémleves
Hozzávalók 4 főre: tej, 1,5%-os 0,5 l óvári sajt 10 dkg margarin 6 dkg vöröshagyma 1 kisebb fej búzaliszt 4 dkg fokhagyma 2 gerezd só feketebors szerecsendió Elkészítés: A margarint felolvasztjuk, miközben a hagymát apró kockákra vágjuk. Ha a margarin már meleg, akkor beletesszük a vöröshagymát és megpároljuk. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Vigyázzunk mert a […]
Hozzávalók 4 főre: Teteje 3 dl növényi tejszín(cukormentes) Krém 25 dkg margarin folyékony édesítő 8 dl 2.8%-os tej 1 ek.teljes kiőrlésű liszt 2 cs. vaníliás pudingpor 8 tojássárgája Tészta fél csomag sütőpor 4 ek. teljes kiőrlésű liszt+4 ek.csökkentett szénhidráttartalmú liszt 8 ek.xilit 8 tojásfehérje Elkészítés: A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verem. Belekeverem a sütőporos lisztet és sütőpapírral […]
Az Oszakai Egyetemi Klinika orvosai krónikus hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedő páciens hasnyálmirigyét távolították el, majd elkülönítették belőle az inzulint előállító Langerhans-szigetsejteket, amelyeket visszaültettek a beteg szervezetébe – számoltak be az eredményről a kórház képviselői szerdán. Hasonló műtétet hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedő betegen első ízben végeztek Japánban. A harmincas éveiben járó páciens nem tudott táplálkozni, mivel hasnyálmirigye nem működött. A […]
Főzve süteményekbe teszik, tartósítva a konzerviparban használják, bort és likőrt is készítenek belőle. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag.Megtalálható benne az A és a B1,B2 valamint a C-vitamin is,bővelkedik káliumban és magnéziumban,cinkben is! A bogyós gyümölcsökhöz hasonlóan kimagasló mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, melyek antioxidáns hatásúak. A levében lévő antioxidánsok segítik megőrizni a vénák falának rugalmasságát, és ezáltal […]
Hízás és szénhidrátok
Ételeink három fő összetevőből állnak, a szénhidrátokból, a zsírokból és a fehérjékből, létezik még ezen kívül egy szintén fontos, úgynevezett negyedik alcsoport, az emészthetetlen rostoké, melyek a szénhidrátok egyik alcsoportja. A szénhidrátok és a fehérjék közel azonos mennyiségű energiát hordoznak, a zsírok viszont sokkal jobb energiaforrások, az előzőekhez viszonyítva több mint kétszer annyi energia szabadul […]
Életet ment a munkába sétálás
Az Imperial College London és a University College London tudósai a különböző egészségügyi mutatókat vizsgálták meg a munkába való eljutás szempontjából egy, az Egyesült Királyságban 20 ezer önkéntes részvételével készült felmérés segítségével. Eredményeik szerint a biciklivel, gyalog és tömegközlekedéssel közlekedőket sokkal kevésbé fenyegeti a túlsúly, mint az autóval vagy taxival munkába járókat. A munkába gyalog […]
Reflektorfényben: a füge
A fügék mérete, színe és állaga erősen változó lehet, ez fajtától függ. Nem csak az ízlelőbimbóink kényeztetése miatt, egészségünkre gyakorolt hatásai miatt is érdemes ezt a keleti csemegét fogyasztanunk. Kiváló káliumforrás: a kálium szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában. Az emberek nagy többsége nem csak hogy nem eszik elegendő friss gyümölcsöt és zöldséget, de magas a […]
6 konyhatrükk az egészséges főzéshez
Ahhoz, hogy egészségesebben étkezzünk, a minőségi alapanyagokon túl a megfelelő konyhatechnika alkalmazása is fontos. Nem szükséges hozzá nagy költségvetés vagy különleges felszerelés, csak az alábbi egyszerű tippek kipróbálása. Az egészséges étkezésre sokan mondják, hogy drága, holott néha egészen apró dolgok is elegendőek ahhoz, hogy étkezésünk változatosabb, táplálóbb legyen. Az alábbi konyhatrükkök bevezetésével, sokat tehetünk az […]
A diabétesz egy olyan betegség, amelynél a szervezet nem képes a saját cukorszintjét önállóan szabályozni, vagyis a cukorbetegség közvetlen összefüggésbe hozható a táplálkozással. A hosszú távon egészségtelen táplálkozás nemcsak a szívinfarktus kockázatát vagy az agyvérzés veszélyét növeli, hanem a cukorbetegeknél hirtelen súlyosbíthatja az egészségi állapotot is. Ezért a diabéteszben szenvedőknek különösen oda kell figyelniük az […]
Csökken a cukorbetegség kialakulásának veszélye azoknál a nőknél, akik rendszeresen végeznek izomerősít gyakorlatokat – állapította meg egy amerikai kutatás. A vizsgálat során százezer nővér egészségi állapotát követték nyolc éven át. A PLoS Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint a súlyemelés, a fekvőtámasz és a hasonló izomerősítő gyakorlatok hatása hozzáadódik a kardio -edzések – már ismert – […]
Indiában egyre csak növekszik a cukorbetegek száma, ami javarészt az egészségtelen életstílusnak köszönhető. Ma kb. 70 millióan szenvednek tőle, hamarosan elhagyják a világelső Kínát is. A cukorbetegség vagy diabetes mellitus egy magas vércukorszinttel járó betegség, amelyet a nem megfelelő inzulintermelés vagy a test sejtjeinek az inzulinnal szembeni ellenállása (inzulin rezisztencia) okoz. A cukorbetegségnek három típusa […]
A vércukorszint csökkentése nem könnyű feladat, és sok lemondással jár. Cserébe azonban a cukorbetegek élete könnyebb lehet, és az egészséges életmódhoz is nagyban hozzájárul. Most olyan tanácsokat gyűjtöttünk össze, amit érdemes mindenkinek megfogadnia! Az adagok növelése Fontos, hogy mielőtt bármilyen gyógyszeres adagon emelnél, nézd meg, hogy elméletben milyen következményei lennének. Ezt beszéld meg az orvosoddal, […]
A kiállító hatóságok leginkább a hypoglikémia (alacsony vércukorszint), illetve a diabéteszhez kapcsolódó szemproblémák lehetőségét veszik figyelembe az engedélyeztetés során. Amennyiben cukorbetegen vezet: A betegségéről mindenképpen tájékoztatnia kell a kiállító szervet (inzulinnal vagy tablettával kezelik, van-e egyéb, cukorbetegséghez köthető betegsége), ellenkező esetben, ha balesetet okoz, bevonhatják a jogosítványát, illetve a biztosító nem fizet. Rendszeresen ellenőriztesse magát, és az orvosi […]
A közelmúltban egy új, diabéteszre hajlamosító génmutációt találtak dán kutatók. Tudjuk, hogy a 2-es típusú diabétesz kialakulásában elsősorban a mozgásszegény életmód és finomított szénhidrátban gazdag táplálkozás játszik szerepet. Ám ezen kívül a genetikai tényezők is közrejátszanak – ezt nemrégiben dán kutatók is alátámasztották. Kutatásuk a Nature nevű folyóiratban jelent meg. Tízszeres cukorbetegség-kockázat A kutatók szerint […]
A lakóhelyünk is okozhat cukorbetegséget
Az elhízás és a gyakran ennek szövődményeként felnőttkorban kialakuló cukorbetegség számos nyugati országban az egyik legsürgetőbb népegészségügyi probléma. Az okokat mindenütt kutatják, brit tudósok most arra jutottak, hogy a lakókörnyezetünknek is szerepe lehet abban, ha meghízunk. Nagyvárosi környezetben az elhízások és a kialakuló cukorbetegségek erős összefüggésben vannak azzal, hogy a lakásunktól ötszáz méteren belül hány […]
Hozzávalók 12 darabhoz: 25 dkg liszt (diabetikus) 12 dkg nyírfacukor 1 teáskanál sütőpor 1 teáskanál szódabikarbóna 1 csipet só 1 kávéskanál vaníliavelő 15 dkg natúr joghurt 2 tojás 1 dl olaj 15 dkg áfonya A tetejére: 40 dkg szilva 1,5 evőkanál nyírfacukor 1 teáskanál fahéj 1 teáskanál rumaroma 4 dl habtejszín 1 evőkanál zselatin 1 csomag […]
Miért fáj a lábunk?
Hasogat, szúr, tompán fáj, esetleg mindig jeges a lábfeje? Meglepő módon a lábunk sok mindent elárulhat az egészségünkről. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány jellegzetes tünetet, és azt is, ami a hátterükben lehet. Jeges lábak Ha a lábfeje, lábujjai gyakran nagyon hidegek, annak oka lehet a rossz vérkeringés; ennek a hátterében pedig lehet a dohányzás vagy a magas […]
Hozzávalók 4 személyre: A hajó: 1 ananász húsa, 1 narancs, 1 alma, 1 őszibarack, 100 g görögdinnye, 100 g földieper. Citruskrém: 2 dl zsírszegény natúr joghurt, 2 evőkanál édesítőszer, 1 teáskanál reszelt citromhéj, 1 teáskanál reszelt narancshéj. Elkészítés: Az ananászt hosszában félbevágjuk, kivájjuk a húsát, és feldaraboljuk. Az almát, az epret, az őszibarackot, a narancsot […]
Pulykamáj rizottó, sovány sajttal
Hozzávalók 4 főre: pulykamáj 40 dkg zöldborsó 32 dkg barnarizs 28 dkg köményes sajt 6 dkg napraforgóolaj 2 ek vöröshagyma 1 fej petrezselyemzöld 1 csokor só majoránna, borsikafű Elkészítés: Az apróra vágott vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk. Hozzátesszük a megmosott, hártyáktól megtisztított, feldarabolt májat, fűszerezzük borsikafűvel, majoranával, majd puhára pároljuk. Közben a rizst, és a […]
Hozzávalók ( 4 személyre): 25 dkg túró, 1 dl zsírszegény tejföl, 6 dkg zabpehely, 15 dkg mirelit áfonya, 1 db narancs leve, ha szükséges energia mentes édesítőszer. Elkészítés: A zabpelyhet a kifacsart narancs levében megáztatjuk. A túrót, tejfölt habosra keverjük az áfonya 2/3 részével, majd hozzáadjuk a zabpelyhet és tálaljuk. Tálalásnál a megmaradt áfonyaszemeket a […]
Hozzávalók 4 főre: csiperke 25 dkg sárgarépa 7 dkg zabpehely 6 dkg zabliszt 4 dkg petrezselyemgyökér 4 dkg karalábé 3 dkg napraforgóolaj 2 ek. zeller 24 g vöröshagyma 1 kis fej só, borsikafű petrezselyemzöld 1 csokor Elkészítés: Az olajon átfuttatjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a megtisztított, felkockázott zöldségeket a gomba kivételével, és megpároljuk. Ha félig […]
