Kategóriák
Hírek

Naponta kilencen halnak meg diabéteszben

Cukorbetegek világnapja: sereghajtók vagyunk az Európai Unióban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2030-ra 366 millió, azaz közel dupla annyi cukorbeteg él majd a világon, mint az ezredfordulón, és a diabétesz lesz a hetedik leggyakoribb halálok a Föld népességének körében. Pedig az egészséges táplálkozás és napi 30 perc, közepesen intenzív testmozgás már jelentősen hozzájárul ahhoz, […]

Kategóriák
Hírek

Okostapasz válthatja fel az inzulininjekciókat

Most olyan inzulintapaszt fejlesztenek, amelyet a betegnek csak néhány naponta kell majd cserélnie. Okostapaszt fejlesztettek ki cukorbetegek számára amerikai kutatók, az eszköz nemcsak a vércukorszint emelkedését és esését képes érzékelni, hanem inzulint is juttat a szervezetbe. Az egyelőre csak egereken tesztelt okostapaszt fejlesztői szerint teljesen a cukorbeteg személyes igényeihez lehet alakítani. Az okostapasz figyelemmel kíséri […]

Kategóriák
Életmód

Kínzó szomjúság: hőség vagy cukorbetegség?

Kánikulában sokszor fel sem tűnik a szülőknek, hogy bár gyermekük jóval többet iszik a szokásosnál, mégis kínzó szomjúság gyötri. Úgy vélik, hogy mindez a meleg miatt van és még csak nem is sejtik, hogy az ártatlannak tűnő dolog mögött azonnali inzulinkezelést igénylő gyermekkori vagy más néven 1-es típusú diabétesz is állhat – figyelmeztet a Szurikáta […]

Kategóriák
Hírek

Magyar kutatók a cukorbetegség gyógyításáért

A cukorbetegség következményének számító érszűkület és veseelégtelenség ellenében fejlesztettek ki a hatóanyagot. Csak Magyarországon több mint félmillió cukorbetegségben szenvedőn segíthet az a kísérleti fázisban lévő hatóanyag, amely az érrendszeri és veseszövődmények megelőzése és kezelése terén hozhat áttörést. A Pécsi Tudományegyetem fejlesztése nemrég kapta meg a szabadalmi jogokat, most a kritikus fontosságú klinikai szakasz következik. Teljesen […]

Kategóriák
Életmód

Kezelés nélkül cukorbetegség is kialakulhat

A rendszertelen, esetleg kimaradozó menstruáció hátterében gyakran inzulinrezisztencia áll. Bár valóban ez az egyik legáltalánosabb tünete a betegégnek, ám előfordulhat, hogy a szabályos ciklus ellenére is fennáll az állapot. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont PCOS és inzulinrezisztencia specialistája ezért az javasolja, senki se vesse el normál menstruáció esetén az IR lehetőségét, hiszen ettől függetlenül […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

20 kreatív és egészséges étel, amit könnyű elkészíteni! 3. rész

Puzzle A puzzle egy ügyességi játék, ami remekül fejleszti a gyerekek különböző készségeit. A gyerekek elég nagy részének nincs türelme egy ilyen időt és logikát igénylő játékhoz. Itt a lehetőség, hogy minden gyerekkel legalább alapjait. Elkészítése tényleg egyszerű, pusztán az ételekből kell néhány darabot levágni. Szendvics készítése esetén érdemes előre összeállítani a szendvicset és csak […]

Kategóriák
Desszert Receptek

Csokis-fahéjas muffin

Nem véletlenül divatos manapság nálunk is a muffin: receptünk könnyen, gyorsan elkészíthető, garantált a siker, sőt az elkészült süteményt lefagyaszthatjuk, és bármikor felmelegíthető a mikróban. Érdemes tehát nagyobb adagot sütni, mert biztosan a család kedvence lesz.  A recept hozzávalói (12 darab): 250g liszt 15g édesítőpor 100g margarin 200ml tej 1 tojás 1 csomag diebetikus fahéjas fruktóz […]

Kategóriák
Életmód Hírek

Egészségesek-e a cukormentes italok?

Köztudott, hogy a cukor hizlal, a shake-ek és a gyümölcsös italok pedig tele vannak cukorral. A boltok tele vannak olyan termékekkel, amelyek sok cukrot tartalmaznak. A listán szerepelnek az italok, jégkrémek, gyertyák és a joghurtok. A cukorpótlók: A cukorpótlók olyan anyag, amely nem tartalmaz hagyományos, szukrózt tartalmazó cukrot. A cukorpótlék lehet mesterséges édesítő, természetes édesítő, […]

Kategóriák
Hírek

Bőrtünetek – A cukorbetegség első jelei lehetnek

A cukorbetegség a szénhidrát-anyagcsere összetett zavara, amely kezeletlenül az egész szervezetre kiterjedő következményekkel, szövődményekkel járhat. A diabetes mellitus során sokfajta, többnyire nem specifikus bőrjelenség keletkezhet, amelyek olykor megelőzik a betegség egyéb jeleit. Kiváltásukban a betegséggel kapcsolatos szénhidrát- és zsír anyagcsere-zavarok, micro- és macroangiopátiáknak (az erek károsodásának, meszesedésének), neurológiai elváltozásoknak és immunológiai eltéréseknek van szerepe. A […]

Kategóriák
Életmód

Tippek, ha cukorbeteg van a családban

A diabétesz olyan betegség, mely egyedül nehezen kezelhető. A betegnek nagy segítséget jelent, ha családtagjai, barátai is tisztában vannak a szükséges életmód változtatásokkal, és támogatják őt ebben. Az alábbiakban megtudhatja, hogyan segíthet cukorbeteg szerettének. Mondja el a betegnek, hogy támogatja őt, és hajlandó bármiben segíteni. Tudjon meg minél többet a cukorbetegségről! Fontos, hogy megbízható weboldalakról, […]

Kategóriák
Desszert Receptek

Gesztenye golyók

Recept hozzávalók: 25 dkg gesztenyemassza 10 dkg darált mandula 1 dkg kakaó édesítőszer, rumaroma 5 dkg diétás csokoládé (reszelve) Az áltatunk édesített és rummal ízesített gesztenyemasszához hozzáadjuk a darált mandulát át, a kakaót és jó habosra keverjük. Vizes kézzel kis golyókat csinálunk, beleforgaljuk a reszelt csokoládéba. 1-2 órát behűtjük.Energia: 1324 kcalSzénhidrát: 114 g Forrás: macosz.hu

Kategóriák
Egyéb

Cukros tények

Az édes íz érzékelése az ember számára egyfajta örömforrás, amely gyakran jutalomként szolgál. Nem csoda, hogy nagy mennyiségben adnak édes ízű anyagokat élelmiszerekhez, italokhoz. A közvélekedés és a szakma véleménye is gyakran a cukrokat teszi felelőssé bizonyos betegségek kialakulásáért és kifejlődéséért. Mindazonáltal sok hamis ismeret jut el szakemberekhez és fogyasztókhoz egyaránt. A cukrok Az élelmiszerekben […]

Kategóriák
Hírek

Mennyire káros a cukor?

Néhány héttel ezelőtt Gary Taubes tudományos újságíró, a Why We Get Fat (Miért hízunk el?) c. könyv szerzője a New York Times magazinban megjelentetett cikkében azt a kérdést vette górcső alá, hogy a cukor és a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup lehet-e az étrendi oka az olyan krónikus betegségeknek, mint a szívbetegség, a magas vérnyomás és a […]

Kategóriák
Életmód

Ezeket ne együk cukor helyett!

Manapság már számos alapanyagot választhatunk cukor helyett a boltok polcairól, ám ha valakinek inzulinrezisztenciája vagy cukorbetegsége van, akkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy mely termékeket nem érdemes választania a cukor pótlására. Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusának összefoglalója. Méz A mézet rengetegen használják cukor helyett, hiszen egy természetes édesítőszerről van szó, ami ráadásul ízletes […]

Kategóriák
Receptek Sertés

Székelykáposzta árpagyönggyel

Hozzávalók: 35 dkg pulykacomb, 80 dkg savanyú káposzta, 2 dkg árpagyöngy, 6 dkg olaj, 1 db vöröshagyma, fűszerpaprika, lecsó, só, köménymag, borsikafű. Elkészítés: A szokott módon pörköltet készítünk, majd a savanyú káposztát és az árpagyöngyöt hozzáadva puhára pároljuk, ízesítjük borsikafűvel, köménymaggal. Szénhidráttartalom: 23,5 g

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Kí­nai kel – hagymásan

Hozzávalók: 80 dkg kínai kel, 3 gerezd fokhagyma, 3 ek. étolaj (repce), 2 ek. almaecet, 2 fej lila hagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 mokkáskanál só. Elkészítés: A zúzott fokhagymát olajon megfuttatjuk a sóval együtt, felöntjük 1,5 dl vízzel, összeforraljuk. Ha kihűlt, hozzáadjuk az almaecetet, és a felaprított lila hagymás kínai kelre öntjük, tetejét petrezselyemzölddel megszórjuk. Szénhidráttartalom: […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Zabpelyhes töltött kellevél

Hozzávalók 4 főre : kelkáposzta 48 dkg pulykahús darálva 20 dkg kefir 2 dl szójagranulátum 100 g zabpehely 100 g vöröshagyma 60 g tojás 1 db repceolaj 20 g petrezselyemzöld 1csokor csökkentett nátriumtartalmú só fokhagyma borsikafű fűszerpaprika Elkészítés: Az olajon az apróra vágott vöröshagymát megpároljuk, hozzáadjuk a darált húst. Ha megpuhult a hús, hozzáadjuk a szójagranulátumot, zabpelyhet, […]

Kategóriák
Hírek

Diabéteszes idegfájdalom: visszafordítható?

“A fájdalom normális esetben hasznos információ, mert arra hívja fel a figyelmünket, hogy károsító hatás ér, például valami történik a szöveteinkkel. Ez a fájdalom azonban jellemzően bármiféle nyilvánvaló ok nélkül jelentkezik” – magyarázta Dr. Slobodan M. Todorovic. “Ez annak köszönhető, hogy az idegeket befolyásolja a magas vércukorszint.” Todorovicnak és munkatársának, Dr. Vesna Jevtovic-Todorovicnak, egerekben sikerült […]

Kategóriák
Életmód

Szegfűbors, a leggazdagabb ízű fűszer

A szegfűbors Jamaicából származik, de megtalálható még Guatemalában, Hondurasban és Mexikóban is. A szakemberek szerint azonban a jamaicai szegfűbors a legértékesebb, mert ennek a legmagasabb az olajtartalma, ez a bors rendelkezik a leggazdagabb ízvilággal. Az európai felfedezők érkezése előtt, a maják többféle célra is alkalmazták a szegfűborsot. Egyrészt a halottak balzsamozásának volt igen fontos alapanyaga, […]

Kategóriák
Életmód

Diabulémia – A cukorbetegek táplálkozási zavara

A módszer ördögi körként, a következőképpen működik: A cukorbetegeknek sürgősen le kell fogyniuk, hogy csökkentsék a betegség kockázatát. A nem megfelelően kezelt cukorbetegség viszont fogyást okozhat.   Így aztán sokan az inzulinadagjukat nem az előírt mennyiségben használják, minek következtében megnő a vércukorszint, ám a vizelettel távozik. A cukor vizelettel való kiürülésével a kalóriák is távoznak, […]

Kategóriák
Életmód

Hogyan lesz valaki idős korára cukorbeteg?

A 2-es típusú cukorbetegség igazi civilizációs betegség. Kialakulása szoros összefüggést mutat az elhízással és a mozgásszegény életmóddal. Elő fordulási gyakorisága a jobb életkörülményekkel szinte járványszerűen nő. A cukorbetegség kialakulása mindig elégtelen inzulinhatás következménye. 1-es típusú cukorbetegségben az inzulint termelő sejtek pusztulnak el, azt mondhatjuk tehát, hogy az inzulinhiány abszolút. 2-es típusú cukorbetegségben inzulinrezisztencia áll fenn, azaz ugyanakkora […]

Kategóriák
Életmód

Tíz szupertáplálék a lapos hasért

A 10 legjobb szuper táplálék a hasi zsír csökkentésére: 1, Mandula Tudni, hogy miket kell rendszeresen fogyasztanunk, már fél siker. A másik tényező a mindennapi testmozgás és olyan gyakorlatok végzése, amelyek a mi testalkatunkhoz legjobban illenek. Vannak ételek, amelyek segí­tenek csökkenteni a hasi zsí­rt. A mandulában rengeteg az egészséges zsír  egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírok is találhatók; […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Gyömbéres zöldségleves

Készítsünk borssal, fokhagymával, gyömbérrel és mustárral ízesített paradicsomos zöldséglevest borágó-, ribiszke és ligetszépeolajjal gazdagon. 1 kg vegyes zöldség 6 gerezd fokhagyma, 2 fej vöröshagyma 1 paradicsom, vagy egy-két evőkanál paradicsompüré egy diónyi nyers gyömbér egy hüvelyknyi nyers kurkuma mustár kakukkfű rozmaring bazsalikom tarka bors indiai citromfű só Elkészítése: A zöldségeket megpároljuk, majd felöntjük másfél liter vízzel. […]

Kategóriák
Hírek

DiaEuro 2014 egy csapatban játszunk…

Megkezdte az EB-felkészülést a címvédő magyar cukorbeteg válogatott. Összeállt a Hevesi Tamás irányította magyar cukorbeteg futsal-válogatott, és megkezdték a felkészülést a 2014. szeptember 1-5. között Balatonfüreden rendezendő Európa-bajnokságra. A házigazda és egyben címvédő magyar csapat mellett összesen 15 ország véglegesítette részvételét, köztük a tavalyi ezüst- és bronzérmes Portugália és Horvátország is. 2014. május 23-25. között […]

Kategóriák
Életmód

5 egészséges köret, cukorbetegeknek is

Egyáltalán nem csak a sült krumpli, a rizs, vagy a tészta létezik, mint köret a különböző ételekhez. Vannak sokkal egészségesebb és egyben változatosabb megoldások is. Olyan köreteket gyűjtöttünk össze, amely cukorbetegeknek is jó megoldást jelentenek. Próbáld ki te is, ezeket az egészséges köreteket! Quinoa Egy nagyon egészséges gabonaféle, amiről még csak kevesen tudják, hogy mennyire […]

Kategóriák
Életmód

Nem csak a magas vércukorszint állhat az állandó fáradtság hátterében!

A cukorbeteg többsége már megtapasztalta milyen rossz érzés az állandó fáradtság, kimerültség érzet. Ilyenkor természetesen nem arról van szó, hogy kemény fizikai munka után fáradtnak érzi magát valaki, hanem egyszerűen, minden látható előjel nélkül tör rá valakire a fáradtság. Ez a magas vércukorszint egyik jellemző tünete, ám egyáltalán nem csak ez állhat a háttérben! Miért […]

Kategóriák
Hírek

A kis súllyal született kisbabáknál nagyobb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség!

Több átfogó nemzetközi tanulmány készítői is megerősítették azt, hogy a kis születési súly és a koraszülés is megnöveli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulási lehetőségeit. Éppen ezért az anyukáknak fokozottan oda kell figyelnie ezeknek a kisbabáknak a vércukorszint ellenőrzésére, és életmódjára! Kis születési súly Elsőre biztos meglepő, hogy éppen a kis születési súllyal született gyermeknél gyakori […]

Kategóriák
Életmód

Van élet a rizsen túl! Készíts változatos köreteket

A magyar ember körete általában kimerül a fehér rizsben és a krumpliban. Ezek azonban nem a legegészségesebb táplálékaink, ráadásul inzulinrezisztenciásoknak és cukorbetegeknek nem is ajánlják. Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa megosztotta, milyen más köreteket készíthet helyettük. Bulgur A bulgur neve sokak számára nem cseng ismerősen, pedig az egyik legegészségesebb alternatívája a hagyományos köreteknek. A […]

Kategóriák
Receptek

Kelkáposztás tészta

Fogás: Főétel Elkészítési idő: 15 perc Diéta: Cukormentes, Laktózmentes, Tojásmentes Hozzávalók 170 g sok magvas csigatészta 220 g kel, nagy szárak nélkül, levelek felvágva 2 db piros és/vagy zöld kaliforniai paprika, csíkokra vágva 1 db 680 grammos, csökkentett nátriumtartalmú, paradicsomos tésztaszósz konzerv 1 kis csokor frissen vágott bazsalikom 30 g morzsolt, zsírszegény feta sajt Elkészítése 1.   Nagy […]

Kategóriák
Csirke Receptek

Csirkekrém

Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 1 dl energiaszegény tejföl 1 dg tojássárgája finomra vágott metélőhagyma só törött bors Elkészítés: A sült csirkemellet ledaráljuk és tejföllel, sóval, metélőhagymával, tojássárgával, borssal krémesre dolgozzuk. Pirítós kenyérrel, paradicsommal, paprikával jó vacsora. Energia: 185 kcal Szénhidrát: 1 g Forrás: macosz.hu

Kategóriák
Desszert Receptek

Diabetikus gyümölcsös túrókocka

Hozzávalók: A tésztához: 5 db tojás 12 dkg liszt 6 dkg fruktóz 1 csomag sütőpor A töltelékhez: 50 dkg félzsíros túró 50 dkg bármilyen gyümölcs 1 dl 12%-os tejföl 2 evőkanál zselatin 1 dl 1,5%-os tej 1 csomag tortazselé 6 dkg fruktóz Elkészítés: A tészta alapanyagaiból piskótát sütünk. Kettévágjuk keresztben vagy lapjában aszerint, hogy milyen […]

Kategóriák
Receptek

Kocsonya őzgerincben

Hozzávalók: 2 db kisebb sertésköröm, 1 db első csánk, kevés bőrke, fokhagyma, fél sertésfej húsa, 1 citrom, 1 közepes sárgarépa, zöldpetrezselyem, só A kocsonyahúst puhára főzöm és hűlni hagyom. Kicsontozom és egy nagyobb őzgerincsütő aljára rakom a citromkarikákat, a főtt, karikára vágott sárgarépát és a zöldpetrezselymet. Rárakom a kihűlt húsokat, és a levéből annyit öntök […]

Kategóriák
Hal Receptek

Kukoricás hal

Hozzávalók:  Halhoz: 40 dkg halfilé, 4 dkg kukoricadara, olaj, borsikafű, kakukkfű, só. Kelbimbóhoz: 1 kg kelbimbó (friss vagy fagyasztott), 3 dkg vaj, majoranna, só Elkészítés: A halfiléket enyhén sózzuk majd a fűszerekkel ízesített kukoricadarába forgatjuk. Serpenyőben olajat hevítünk, majd a halat rátéve, mindkét oldalán 5-6 percig sütjük. A kelbimbókat megtisztítjuk, vízben vagy gőzben puhára főzzük. Lecsepegtetjük a vizet a […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Kaprostúró

Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 1 dl zsírszegény tejföl, 1 csokor kapor, 1 mokkáskanál só. Elkészítés: A túrót villával összetörjük, hozzáöntjük a tejfölt, sót, apróra vágott kaprot. Jól összekeverjük. Szénhidráttartalom: 3 g

Kategóriák
Hal Receptek

Zöldséges halfilé

Hozzávalók 4 főre: tőkehalfilé 600 g zöldbab 200 g sárgarépa 200 g petrezselyemgyökér 200 g zeller 100 g fokhagymás sajt 6 dkg tojás 1 db olívaolaj petrezselyemzöld 1 csokor só Elkészítés: A zöldségeket tisztítás után megpároljuk. Egy tűzálló tálat kikenünk olajjal és az enyhén sózott halat lefektetjük. Erre halmozzuk a már félpuhára párolt zöldségeket. Tetejét […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Sajt

A sajttejet általában rövid idejű hőkezeléssel pasztőrözik,majd oltóenzimmel és speciális baktériumtenyészettel beoltják. Fontos kálcium- és fehérjeforrás. Számtalan fajtája létezik: friss sajtok (mascarpone)-ebből készül az igazi olasz tiramisu érlelt, lágy sajtok (camembert)-rántott formájában áfonyalekvárral fenséges étel érlelt, félkemény sajtok (gouda)-szendvicsekhez és sajttálak készítéséhez kitűnő alapanyag érlelt, kemény sajtok (parmezán, cheddar)-pizzafeltétként elsőrangú érlelt, gyúrt sajtok (parenyica)-tésztára reszelve […]

Kategóriák
Hírek

Túl sok a cukor a gyümölcsjoghurtokban

Az egyesület az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összefoglalója szerint az értékelés szempontjait a valódi gyümölcstartalom és az alacsony cukortartalom szerint határozták meg, illetve, hogy a termék ízét és színét ne aromák, színezékek, valamint glükóz-fruktóz szirup biztosítsák. A megvizsgált termékek minősége széles skálán mozgott: míg egyes termékek 9-12 gramm gyümölcsöt tartalmaztak, addig a kevésbé gyümölcsösek csupán 2 […]

Kategóriák
Életmód

Sporttal könnyebb a fogyás, mint diétával

A sport egészséges és segít a fogyásban is, ez már régóta ismert. A sport és a rendszeres mozgás további előnye, hogy meghozza az étvágyat az egészséges ételek fogyasztásához, és segít abban is, hogy ne együnk sokat. Vagyis sportal sokkal könnyebb a fogyás, mint csak diétával! Amerikai kutatók a Harvard Egyetemen számos különféle epidemológiai tanulmány adatait […]

Kategóriák
Életmód

6 konyhatrükk az egészséges főzéshez

Ahhoz, hogy egészségesebben étkezzünk, a minőségi alapanyagokon túl a megfelelő konyhatechnika alkalmazása is fontos. Nem szükséges hozzá nagy költségvetés vagy különleges felszerelés, csak az alábbi egyszerű tippek kipróbálása. Az egészséges étkezésre sokan mondják, hogy drága, holott néha egészen apró dolgok is elegendőek ahhoz, hogy étkezésünk változatosabb, táplálóbb legyen. Az alábbi konyhatrükkök bevezetésével, sokat tehetünk az […]

Kategóriák
Életmód

Éhezés és elhizás, leptin és magnézium

Általánosságban elmondható, hogy a túlsúlyos, elhízott emberek sok magas feldolgozottságú ételt esznek, rostbevitelük azonban meglehetősen alacsony. Az alacsony mennyiségű rostbevitel a túlsúly kialakulásának egyik fontos tényezője. A túlzott mennyiségű kalória bevitel a leptin rezisztencia kialakulásának leggyorsabb útja. És mivel a kalóriatöbblet a rossz minőségű táplálékokból származik, gyakran magnézium hiány is kialakul mellette. A túlsúlyos embereknél […]

Kategóriák
Életmód

A 10 legrosszabb étel cukorbetegeknek

A legrosszabb az, hogy teljesen elkényelmesítenek, mindig számíthatsz rájuk, így amikor megéhezel, szinte automatikusan nyúlsz értük. A legjobb, amit tehetsz, ha előre tervezel! Próbáld meg elkerülni a következő ételeket, és mindig valami egészséges alternatívát kitalálni helyettük. Fehér rizs A fehér rizs bizonyára jó választásnak tűnik, hiszen jó árban van és egyszerű elkészíteni. Ám mint a legtöbb […]

Kategóriák
Életmód

Biztonságos edzés cukorbetegen is

A sport nemcsak az egészség megőrzését szolgálja, de fontos szerepet játszik például a cukorbetegség kezelésében is. Saját kényelmüket nehezen feladva, vagy a vércukor ingadozások miatti rosszulléttől tartva, sokan mégsem mernek belekezdeni, pedig létezik megbízható megoldás arra, hogy a cukorbetegek is mozogjanak. Több mozgás, kevesebb gyógyszer? A 2-es típusú cukorbetegség kezdeti stádiumában, az étrendi változtatásokat rendszeres […]

Kategóriák
Életmód

22 tényező, amely hatással van a vércukorszint alakulására! 1. rész

A vércukorszintre több tényező hat, mint amit figyelni tudnál. Nem csak olyan tényezőket gyűjtöttünk össze, amelyek megemelik a vércukorszintet, hanem olyanokat is, amik csökkentik, illetve van pár olyan dolog is, ami mindkettő hatást el tudja érni. Nézd meg te is, hogy mennyi mindennel tudsz hatni a vércukorszintedre, pedig ez a lista akár még bővülhet is! […]

Kategóriák
Életmód

5 dolog, amire a cukorbetegség megtanít minket!

A betegségek többsége, így a cukorbetegség is egy olyan állapot, amiben nem szívesen van az ember. De ha már így alakult, akkor a negatív gondolkodás egyáltalán nem segít. Inkább vedd sorra azokat a dolgokat, amiket a cukorbetegségnek köszönhetően megértettél, és megtanultál. Hidd el ezek egyáltalán nem kis dolgok, és, hogy ezt bebizonyítsuk az első 5 […]

Kategóriák
Receptek

Édeshagymás lazac

Hozzávalók:   4 db 12 dkg – os lazacszelet 1 evőkanál olívaolaj 3 kis fej hagyma, vékony karikákra vágva 1 evőkanál méz 1/4 csésze rizsbor ecet 1 evőkanál light, cukormentes sárgabarack befőtt   4 személyre – 1 adag: 1 filé – Elkészítési idő: 5 perc Elkészítési mód:   1. A sütőt 180 ° C -ra […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Szilvás kása

  Fogás: Desszert Elkészítési idő: 10 perc Diéta: Cukormentes Hozzávalók 10 dkg magozott, apróra vágott szilva 12 dkg apró szemű zabpehely 2 dl tej ízlés szerint:  édesítő, és őrölt fahéj Elkészítése A zabpelyhet mikrózható edénybe tesszük, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, majd betesszük a mikróba 600 watton 5 percre. Közben összevágjuk a szilvát. Ha […]

Kategóriák
Marha Receptek

Bőséges marharagu zöldségekkel

Friss zöldségek, a tavasz ízei keverednek az omlós hússal, különlegesen fűszerezve.  A család kedvence lesz! Fogás: Főétel Elkészítési idő: 115 perc Diéta: Cukormentes Hozzávalók 2 evőkanál repceolaj 20 g császárszalonna darabokra vágva 450 g marhahús 5 g tengeri só 4 közepes répa megpucolva, átlósan ujjnyi darabokra vágva 4 zellerszár átlósan ujjnyi darabokra vágva 2 nagy […]

Kategóriák
Életmód

A lakóhelyünk is okozhat cukorbetegséget

Az elhízás és a gyakran ennek szövődményeként felnőttkorban kialakuló cukorbetegség számos nyugati országban az egyik legsürgetőbb népegészségügyi probléma. Az okokat mindenütt kutatják, brit tudósok most arra jutottak, hogy a lakókörnyezetünknek is szerepe lehet abban, ha meghízunk. Nagyvárosi környezetben az elhízások és a kialakuló cukorbetegségek erős összefüggésben vannak azzal, hogy a lakásunktól ötszáz méteren belül hány […]

Kategóriák
Életmód

Az avokádó bőrre, hajra és egészségre gyakorolt jótékony hatása

Ez a zöld, leveses gyümölcs tele van fontos tápanyagokkal, ezért hagyományosan súlyos betegségeket és bőrproblémákat kezelnek a fogyasztásával. Ezenkívül a gyümölcs proteint, rostot és olyan fitovegyületeket tartalmaz, mint a glutation, lutein és béta-szitoszterol. Az orvosi szakértők azonban azt tanácsolják, hogy az avokádóból csak keveset fogyasszunk, mivel sok kalóriát tartalmaz, ezért a túlzott fogyasztása hízást okoz. […]

Kategóriák
Életmód

Diabéteszes neuropátia és szexualitás

Minden krónikus betegség okozhat szorongást, mely szexuális diszfunkcióhoz vezethet, ám a diabéteszes neuropátia esetén ez az arány magasabb: a betegek 20 százaléka tapasztal valamiféle szexuális zavart. Egyre több kutatás mutat rá arra, hogy a diabéteszes betegeknél gyakori a súlyos depresszió és a szorongás, mely önmagában is impotenciát okozhat. Ez a helyzet egyfajta ördögi kör: A […]