Kategóriák
Életmód

Cukorbetegség: így segíthet

A cukorbetegség diagnózisa nemcsak közvetlenül az érintettnek jelenthet nagy nehézséget, hanem azoknak is, akik közel állnak hozzá. Az első és legfontosabb lépés a tájékozódás. Még mindig meglehetősen keveset tudunk a cukorbetegségről, és rengeteg tévhit kering róla a köztudatban, például az, hogy aki diabéteszes, annak mindenképpen inzulinnal kell szúrnia magát. Azonban a legtöbb cukorbetegnek csak tablettákra […]

Kategóriák
Hírek

Cukorbetegek újkori diétája

Az anyagcsere rendellenességei között a cukorbetegség a leggyakoribb. Étkezéssel, helyes életmóddal, megfelelő mennyiségű mozgással sokat javíthat a beteg az állapotán, az egészséges ember pedig elkerülheti a betegség kialakulását. Mely élelmiszerek hatnak kedvezően anyagcserénkre? Az anyagcsere biokémiai folyamat, ami energiát állít elő és életben tart bennünket.A diabétesz a szénhidrát anyagcsere rendellenessége miatt kialakult betegség. A megfelelő […]

Kategóriák
Életmód

Cukorbetegség esetén a diéta a lényeg

Egy friss tanulmány szerint, ha valakinél kettestípusú cukorbetegséget diagnosztizálnak, az első év során csupán az étrend megváltoztatásával ugyanazt a hatást érheti el az illető, mintha emellett a mozgás terén is változásokat eszközölne. Angol kutatók megfigyelték, hogy azoknak a betegnek, akik egy dietetikus segítségével megváltoztatták étrendjüket, ugyanolyan mértékben javult a vércukruk, súlyuk, koleszterin- és trigliceridszintjük, mint […]

Kategóriák
Életmód

Édesgyökér

A gyógynövény nevét jellegzetes édes izéről kapta. Nyers formában préselt vizes kivonata a medvecukor, amely régen kedvelt édesség volt. Az édesgyökér hatóanyaga glicirizin, valamint fő flavanoid vegyülete a glabridin. Hagyományos népi gyógyászatban hurutoldóként, köptetőszerként és gyomor bántalmak kezelésére használták. A növény glabridin hatóanyaga hatással van a zsíranyagcsere lebontó folyamataira a szervezetben, ezért segítheti a fogyókúrás […]

Kategóriák
Életmód

Évente félmillió európait öl meg ez az életmód

Az angol Centre for Economics and Business Research által közzé tett tanulmány rávilágít az európaiak mozgásszegény életmódjának valós költségeire. A friss kutatás főbb megállapításai: minden negyedik európai felnőtt és öt serdülőkorúból négy fizikailag inaktív az ülő életmód egészségre káros következményei több mint 80 milliárd euróba kerülnek az európai gazdaságnak, ami 5 milliárddal több, mint amennyit […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Göngyölt padlizsán

Elkészítési idő: kb. 30 perc Hozzávalók: 2 padlizsán 1 csomag feta sajt 10 dkg krémsajt 6-8 bazsalikom levél aprítva 2 gerezd fokhagyma zúzva A padlizsánokat hosszában felszeleteljük, picit megpermetezzük olajjal, és sütőben vagy grill lapon mindkét oldalát meggrillezzük. A fetát, krémsajtot bazsalikomot, fokhagymát jól összekeverjük, egy adagot a padlizsán szelet egyik végére teszünk és feltekerjük. […]

Kategóriák
Életmód

A gén, ami szív- és cukorbetegséget okozhat

A Brit Orvosi Kutatási Tanács munkatársainak megállapítása szerint miközben a szóban forgó gén és a kevesebb testzsír között összefüggés áll fenn, egyúttal a szívbetegségek és a 2-es típusú cukorbetegség emelkedett kockázatával is kapcsolatba hozható, olyan betegségekkel, melyeket szokásosan a túlsúlyhoz, elhízáshoz kötnek. ”Egy valóban elképesztő genetikai sztorira bukkantunk, és fejtörést okozott, amikor rátaláltunk a gén […]

Kategóriák
Életmód

Melyik a legjobb diéta?

Az US News & World Report ranglistája szerint az első helyen a Súlyfigyelők (Weight Watchers) végzett, szorosan a nyomában Jenny Craiggel és a Nyers Diétával (Raw Food Diet). Az összesítésben a ”Dash” Diéta vitte el a pálmát a Mediterrán Diéta elől. A Dash (a magas vérnyomás elleni diétás megközelítés rövidítése) legyőzte a többi 19 indulót, melyek […]

Kategóriák
Életmód

Tények és tévhitek a zsiradékokról!

Aki azt állítja, hogy a zsír káros, nagyon téved! A zsírok a legtöbb életforma számára nélkülözhetetlen anyagok, amelyek a szervezet strukturális felépítésében és anyagcseréjében egyaránt szerepet játszanak. Energiaforrásként szolgálnak a szervezet számára, segítik a zsírban oldódó vitaminok felszívódását, állandó szinten tartják a testhőmérsékletet, valamint szükségesek a sejthártya felépítéséhez, egyes hormonok működéséhez, valamint a D-vitamin képződéséhez […]

Kategóriák
Hírek

A cukorbetegség és a szívinfarktus 2.rész

Főképp a 2-es típusú cukorbetegségben gyakran figyelhetők meg jellegzetes vérzsír-eltérések. Ezek a kóros értékek már a cukorbetegség felfedezése előtt is kimutathatók, és döntően a sejtek inzulinrezisztenciájának következményei. Mindezeket figyelembe véve, azok a betegek, akik igazolt érbetegségben (szívkoszorúerek, agyi erek, végtagi verőerek szűkülete) vagy a kockázat szempontjából ezzel egyenértékű betegségben (2-es típusú cukorbetegség ill. metabolikus szindróma) […]

Kategóriák
Hírek

A cukorbetegség és a szívinfarktus 1. rész

Tudja, hogy tízből nyolc cukorbeteg halálát szívinfarktus okozza? A szív és az érrendszer károsodását kis odafigyeléssel viszont bárki könnyen megelőzheti. Hogyan? Cikkünkben fény derül az okokra, és hasznos, megszívlelendő tanácsokkal is szolgálunk! Szívizom-elhalás és cukorbetegség Tudta, hogy a leggyakoribb halálok a heveny szívizom-infarktus és a szélütés? A 2-es típusú cukorbetegek több mint 80%-a heveny szívizom […]

Kategóriák
Hírek

Sportolhat-e a cukorbeteg? – Kötelező!

A cukorbaj ugyan súlyos betegség, mégsem jelent felmentést a sport alól. Sőt, a komoly szövődmények megelőzésének egyik leghatásosabb módszere a – tervszerűen és felügyelettel végzett – mozgás. Miért fontos a cukorbetegek esetében a sport? Cukorbeteg esetében a kezelés alapja az egyénre szabott étrend és a rendszeres mozgás. A sport és a táplálkozás célja kiegyensúlyozni, ideális […]

Kategóriák
Életmód

Megelőzhető a cukorbetegség?

Ha sportolsz, valószínű, hogy használsz bukósisakot, fejvédőt, lábszárvédőt, nyújtasz az edzés előtt annak érdekében, hogy megelőzd a sérüléseket. Miért ne vigyáznál a táplálkozás és a mozgás segítségével az épségeden kívül egészségedre is? Nem tudhatod előre, hogy mi történhet egyes helyzetekben, de sokszor néhány biztonsági óvintézkedéssel sok kellemetlenséget és fájdalmat spórolhatsz meg magadnak. Tehetsz néhány dolgot […]

Kategóriák
Életmód Hírek

Kevés szülő ismeri a gyermekkori diabétesz jeleit

A fel nem ismert, kezeletlen betegség, különösen az 1-es típusú diabétesz esetén akár végezetes is lehet. A cukorbetegek száma évről-évre nő, ezt azonban nem feltétlenül követi a betegség korai jobb felismerése. Az Egyesült Királyság területén készült felmérés szerint, a szülők mindössze 14%-a képes beazonosítani a betegség tüneteit. Az 1-es típusú, vagy korábbi nevén fiatalkori diabétesz néven […]

Kategóriák
Hírek

Miért pont ősszel lesz több gyermek cukorbeteg?

Késő ősszel sokkal több gyermeket diagnosztizálnak cukorbetegséggel, mint az év más időszakaiban. A gyermekkori cukorbetegség első megjelenése az év során  nem egyenletes, bizonyos szezonalitást mutat. „Október vége, november eleje a hideg évszakok kezdete: évtizedek tapasztalata alapján ekkortól számítanak a gyermekdiabetes gondozó osztályok a legtöbb új diabeteses gyermek jelentkezésére. Az 1-es típusú diabetes mellitus szezonális megjelenésére […]

Kategóriák
Életmód

Tévhitek a cukorbetegek diétájáról

A betegség kézben tartásában óriási hangsúlyt kap a szigorúan betartott speciális étrend. Az egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és az ezekből adódó túlsúly kiváló táptalaj a cukorbetegség számára. Nem csoda, hogy napjainkban egyre több embernél – köztük jelentős számú fiatalnál- diagnosztizálják a diabéteszt, mely számtalan szövődménnyel fenyeget. Kezelésében óriási hangsúlyt kap a gyógyszeres terápia mellett […]

Kategóriák
Hírek

Terhességi diabétesz: így csökkenthető a kockázat

A várandós és gyermeket tervező nők az étrendjük reformálásával csökkenthetik a terhességi cukorbetegség kockázatát – figyelmeztetnek az ausztrál Adelaide-i Egyetem Robinson Intézetének munkatársai. Mostanában egyre gyarapszik azon tudományos bizonyítékok száma, amelyek szerint a vörös hús fogyasztása a terhességi cukorbetegség emelkedett kockázatával jár, ami veszélyt jelent az anya és a gyermek egészségre egyaránt. Az Evidence-Based Nursing című szakfolyóirat […]

Kategóriák
Életmód

Cukorbetegség és diéta: mit reggelizzek?

Lekváros kenyér egy nagy bögre tejjel – tökéletes reggelinek tűnhet. Ám egy cukorbetegnek körültekintőbben kell összeállítani az étrendjét! Ehet-e egyáltalán lekvárt, ihat-e tejet? A cukorbetegség diétája megtanulható és betartható, de alkalmazása különleges figyelmet igényel. A cukorbetegnek nem tanácsos a kristályos cukrot tartalmazó ételek fogyasztása. A hagyományos módon elkészített lekvárok az egyszerű szénhidrátok (cukrok) kétféle formáját […]

Kategóriák
Életmód Hírek

Gyümölcsfogyasztás cukorbetegen

A nyár egyik legnagyszerűbb élménye: érnek a gyümölcsök! Sokan nem tudnak ennek felhőtlenül örülni, mert az édes, lédús termések fogyasztása csak korlátozott mértékben lehetséges számukra. A cukorbetegek ebbe a csoportba tartoznak. A cukorbetegeknek szigorú, de egyáltalán nem betarthatatlan étrendet kell követniük, ami tulajdonképpen megegyezik az egészségtudatos táplálkozással. A 2-es típusú cukorbetegséghez sokszor az egészségtelen táplálkozás és […]

Kategóriák
Hírek

Megjósolható a terhességi cukorbaj

Már akár hét évvel a teherbe esés előtt meg lehet állapítani, hogy mennyire áll fenn a terhességi cukorbaj kialakulásának esélye a rutinszerűen vizsgált vércukorszintből és testsúlyból. A Kaiser Permanente tanulmánya az American Journal of Obstetrics and Gynecology című folyóirat online kiadásában jelent meg. A Kaiser Permanente Kutatási Divíziója 580, különféle népcsoportból származó nőt vizsgált, akik […]

Kategóriák
Hírek

A cukorbetegek ellátása Európában

Svédországban a legmagasabb szintű, Bulgáriában a legfejletlenebb a cukorbetegek ellátása Európában – derül ki a Bécsben folyó Európai Diabétesz Kongresszuson szerdán közzétett európai diabétesz-mutató adataiból. A vizsgált harminc európai állam ellátórendszerének rangsorában Magyarország a 17. helyen áll. A 28 követelmény vizsgálatával készült rangsorban Svédországot Hollandia, Dánia, Nagy-Britannia és Svájc követi. A ranglista végén Bulgária, Litvánia, […]

Kategóriák
Hírek

Nagy előrelépés történt az 1-es típusú diabétesz őssejtes gyógyításában

Nagy előrelépés történt az 1-es típusú cukorbetegség őssejtes gyógyításában azzal, hogy a Harvard Egyetem kutatócsoportjának sikerült úgynevezett pluripotens őssejtekből százmilliós nagyságrendben bétasejteket előállítaniuk – mondta el az MTI-nek Körner Anna, a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekgyógyászati Klinika Diabétesz Osztályának vezetője kedden. A Harvard Egyetemen Doug Melton kutatócsoportjának több százmillió bétasejtet sikerült laboratóriumban előállítania pluripotens (mindhárom […]

Kategóriák
Életmód

Rendszeres mozgással megelőzhető lenne a cukorbetegség!

A cukorbetegség egyre több embert érint, hátterében pedig különböző okok állhatnak. Míg az 1. típusú, könnyebben kimutatható diabétesz a szervezet rosszul működő védekező rendszerének következtében alakul ki, addig a 2. típusú cukorbetegség kialakulása szinte egyértelműen életmódunk következménye. Jelenlegi tudásunk alapján az 1. típusú diabétesz NEM előzhető meg, a 2. típus viszont igen, de a szövődmények […]

Kategóriák
Hírek

Holnap akár már te is cukorbeteg lehetsz!

Rémisztő még belegondolni is: 10 év múlva már minden tizedik ember cukorbeteg lesz hazánkban is, a 20-70 év közötti korosztályban. Nagyon fontos tehát, hogy a már betegek,  illetve mindenki megfelelő információval rendelkezzen erről  az eleinte gyakran észrevétlen, de kimenetelében annál veszélyesebb bajról. Ebben segít egész napos ingyenes programjaival a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete november 15-én, a […]

Kategóriák
Hírek

A legjobb gyógynövények cukorbetegség ellen

Magyarországon már-már népbetegségnek számít a diabétesz. A rengeteg kemikália, amit a problémára írnak fel, sokszor számos mellékhatással bír, és van, hogy életünk végéig kell őket szednünk, hogy inzulinszintünket kordában tarthassuk. Azonban a természetes gyógymódok térhódítása a cukorbetegekhez is elérkezett, és egyre többen egészítik ki, illetve helyettesítik gyógynövényekkel a gyógyszereket. Gyógynövényes kezelés Való igaz, a cukorbetegség […]

Kategóriák
Hírek

700 kalóriás reggeli, 200 kalóriás vacsora

Egy új, ki létszámú résztvevővel készült tanulmány szerint, ha a kettes típusú cukorbetegek 700 kalóriás reggelit, 600 kalóriás ebédet és 200 kalóriás vacsorát esznek, vércukorszintjük kiegyensúlyozottabb lesz. Bőséges reggeli, kevés vacsora. Egy új tanulmány szerint a kettes típusú cukorbetegeknek ez a legmegfelelőbb étkezési forma ahhoz, hogy tartsák vércukorszintjüket. A kutatók azt állítják, akik bőségesen reggeliztek, […]

Kategóriák
Életmód

Magnézium az egészséges fogyás csodaszere

Dr. Carolyn Dean, orvos, természetgyógyász, a The Magnesium Miracle (A magnézium-csoda) című könyvében kifejti a magnézium és testsúly közötti összefüggéseket. Nézzük néhány fontos pontot: 1. A magnézium elősegíti az emésztést, valamint a fehérjék, zsírok és szénhidrátok felszívódását és felhasználását. 2. A magnézium szükséges a glükóz sejtekbe történő eljuttatásához. 3. A magnézium megakadályozza az elhízásért felelős […]

Kategóriák
Életmód

Nem csak a magas vércukorszint állhat az állandó fáradtság hátterében!

A cukorbeteg többsége már megtapasztalta milyen rossz érzés az állandó fáradtság, kimerültség érzet. Ilyenkor természetesen nem arról van szó, hogy kemény fizikai munka után fáradtnak érzi magát valaki, hanem egyszerűen, minden látható előjel nélkül tör rá valakire a fáradtság. Ez a magas vércukorszint egyik jellemző tünete, ám egyáltalán nem csak ez állhat a háttérben! Miért […]

Kategóriák
Életmód

Egészséges reggelivel – a cukorbetegség ellen

Mozgásszegény életmód, egészségtelen táplálkozás, stresszes életvitel, genetika és még hosszan sorolhatnánk azon tényezők sorát, amelyek hozzájárulhatnak a cukorbetegség kialakulásához. Annak érdekében, hogy minél többen megismerkedhessenek ennek a ma már népbetegségnek számító betegségnek a tüneteivel, valamint megelőzési és kezeléséi lehetőségeivel, 1991-ben a Nemzetközi Diabétesz Szövetség és a WHO létrehozta a Diabétesz Világnapot, amit minden évben november […]

Kategóriák
Életmód

6 konyhatrükk az egészséges főzéshez

Ahhoz, hogy egészségesebben étkezzünk, a minőségi alapanyagokon túl a megfelelő konyhatechnika alkalmazása is fontos. Nem szükséges hozzá nagy költségvetés vagy különleges felszerelés, csak az alábbi egyszerű tippek kipróbálása. Az egészséges étkezésre sokan mondják, hogy drága, holott néha egészen apró dolgok is elegendőek ahhoz, hogy étkezésünk változatosabb, táplálóbb legyen. Az alábbi konyhatrükkök bevezetésével, sokat tehetünk az […]

Kategóriák
Életmód

5 dolog, amire a cukorbetegség megtanít minket!

A betegségek többsége, így a cukorbetegség is egy olyan állapot, amiben nem szívesen van az ember. De ha már így alakult, akkor a negatív gondolkodás egyáltalán nem segít. Inkább vedd sorra azokat a dolgokat, amiket a cukorbetegségnek köszönhetően megértettél, és megtanultál. Hidd el ezek egyáltalán nem kis dolgok, és, hogy ezt bebizonyítsuk az első 5 […]

Kategóriák
Életmód

Ünnepi étkezési tanácsok cukorbetegeknek

A cukorbetegek kihívásokkal szembesülhetnek az ünnepi étkezés során, amibe már az adventi lakomák is beletartoznak. A gondos tervezés azonban segít a jó közérzet megőrzésében – mondja a szakértő. „Az ünnepi szezon közeledtével érdemes végiggondolni, milyen események várnak ránk, kikhez fogunk ellátogatni, s milyen kötelességeknek kell eleget tennünk” – fogalmaz Joan Bardsley, a diabétesszel kapcsolatos amerikai […]

Kategóriák
Hírek

Kurkuma és cukorbetegség

Mi hat benne? Egy, az indiai National Centre for Cell Science kutatói által végzett korábbi kutatásban, melynek eredményeit 2007-ben, a European Journal of Pharmacology című lapban publikálták, egerek egyes hasnyálmirigysejtjeit 24 óráig kurkuminoldatba áztatták. (A kurkumin az a kurkumában található aktív hatóanyag, mely a gyökérnövény élénksárga színét is adja.) A kurkumával kezelt sejtek ellenállóbbaknak bizonyultak […]

Kategóriák
Egyéb

A legveszélyesebb ételek

A szemünk olykor csal. A szénhidrátértékek számolása alapvető a cukorbetegek számára. Az pedig egy dolog, hogy a péksütemények alaposan meg tudják emelni a számokat, de néha jobban, mint gondolnánk. Van különbség például bagel meg muffin között, csak hogy Allweiss egyik példáját kiemeljük: egy muffinban 140 kalóriát és 27 gramm szénhidrátot találunk (csak hogy átlagértékekről beszéljünk), míg […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Cukkinis tojás rántotta

Hozzávalók: 2 db tojás, 10 dkg cukkini  Elkészítés: A cukkinit megmossuk, héjával együtt felkockázzuk, majd az olajon átfuttatjuk, kevés borsikafűvel ízesítjük. A felvert tojást ráöntve készre sütjük, fűszerpaprikával megszórva tálaljuk. Szénhidráttartalom: 40,6 g

Kategóriák
Hírek

A túlzott cukorfogyasztás kapcsolatban áll az öregedéssel

Az öregedés egy összetett jelenség, a mögötte rejlő mechanizmusok még tisztázásra várnak. Amit a tudósok már biztosan tudnak, hogy világos összefüggés van a kalóriabevitel és az öregedés között. Például, ha az egerek a szokásos fejadagjuknak csak a felét kapják, 40 %-kal hosszabb ideig élhetnek. Hogy is működik ez? A PLoS Genetics tanulmányának részeként a Montreáli […]

Kategóriák
Életmód

A D-vitamin hiányának veszélyei

A legtöbb ember tisztában van azzal, hogy a D-vitamin az erős csontokért szükséges. Most kiderül, hogy ez a vitamin, vagyis inkább annak hiánya milyen szerepet játszhat az asztma, a rák, a depresszió, a szívbetegség, és a diabétesz kialakulásában, valamint a súlygyarapodásban. Megtudhatod, hogy miért lehet a D-vitamin az egyike a legfontosabb tápanyagainknak, kit veszélyeztet leginkább […]

Kategóriák
Életmód

Gyümölcsök, zöldségek kalóriacsapdája

Általában igaz, hogy a gyümölcsök, zöldségek egészségesek, és csak kevés kalóriát tartalmaznak. Néhányuk azonban valóságos kalóriabombaként hat. A banán, az avokádó és a datolya nem éppen kis kalóriatartalmukról híresek. Ezek is, mint a többi gyümölcs-és zöldségfajta egészségesek, ám aki ügyel alakjára, csak keveset fogyasszon belőlük. Bemutatjuk a 10 legnagyobb gyümölcs-zöldség kalóriacsapdátéletmód A csemegekukorica relatíve sok […]

Kategóriák
Életmód

A 7 legnagyobb hiba a diétád során

Dr.Ian Smith, ételspecialista, író és diéta-tanácsadó gyakran találkozott már szembe ezzel az egészségtelen módszerrel: „Utazásaim során gyakran találkoztam és beszélgettem az emberekkel a súlyproblémáikról és a próbálkozásaikról. Sokan csalódottak voltak az újabb és újabb kudarc miatt és engem is elkeserített, hogy folyton ugyanazokat a hibákat követik el a diétázás során!” 1. Ha van valamennyi ismereted […]

Kategóriák
Egyéb

Egyen rendszeresen a gyerek! – Miért is olyan fontos ez?

Ha szeretnénk, hogy gyermekünk jól teljesítsen a suliban, fontos, hogy ne csak a tanulásra gondoljunk. A táplálkozásnak is hatalmas szerepe van ebben. Ha a gyermek nem kapja meg fizikálisan a megfelelő tápanyagokat, akkor az agya sem képes a megfelelő működésre. “Bizonyított, hogy az iskolás gyerekek vércukorszint-ingadozása közvetlenül hiperaktivitást, koncentrációs és tanulási zavart, agressziót és más […]

Kategóriák
Életmód

Fahéj: jótékony vagy káros a cukorbetegeknek

Bár néhány korábbi tanulmány arra utalt, hogy a fahéj segíthet a vércukor- és a koleszterinszint csökkentésében, a kutatók szerint felelőtlenség a cukorbeteg embereknek ezt a fűszert ajánlani. 43 kettes típusú cukorbetegségben szenvedő felnőtt tanulmányozása során a kutatók azt találták, hogy a fahéjat tartalmazó étrend-kiegészítők nem változtatták meg sem a vércukor-, sem az inzulin- sem a koleszterinszintet […]

Kategóriák
Életmód

Melyik a 10 legjobb étel cukorbetegeknek és az egészségtudatos embereknek

A diabéteszben szenvedőknek komolyan oda kell figyelniük, hogy mit fogyasztanak. Ezért az Amerikai Diabétesz Intézet közölte a diabétesz betegeknek ajánlott étellistáját. A lista 10 ételt tartalmaz, melyek összetevői igen jó hatással vannak a betegek számára, beleértve az egészséges zsírokat, a magnéziumot és az antioxidánsokat is. A lista pozitívuma, hogy olyan létfontosságú összetevőket is tartalmaz, melyek […]

Kategóriák
Életmód

22 tényező, amely hatással van a vércukorszint alakulására! 2. rész

A folytatásban még több olyan tényezőről olvashatsz, ami a vércukorszint csökkenését, illetve növekedését okozza. A cikk első részében az élelmiszerekről és a gyógyszerekről volt szó. Ebben a részben a fizikai aktivitásról, a biológiai tényezőkről és környezeti tényezőkről olvashatsz bővebben! Fizikai aktivitás Rendszeres mozgás A testmozgás, és bármilyen fizikai aktivitás, még a gyaloglás is hatással van […]

Kategóriák
Életmód

Alacsony kalóriás nyári ételek

A Görögdinnye A görögdinnye egy kiváló nyári lúgosí­tó és méregtelení­tő gyümölcs, mely amellett, hogy tökéletesen hidratálja szervezetünket, nagyon finom is, ezért bátran fogyasszuk a nap bármely időszakában. Sokkal kevesebb benne a cukor, mint az almában, körtében, szinte az összes gyümölcsben. Mégis azért érezzük édesebbnek, mert a gyümölcssavak sokkal kisebb mennyiségben vannak benne, mint a többi gyümölcsben. Hasonlóan […]

Kategóriák
Életmód

Szi­vünk védelmében – gyógyí­tó növények

Ezt a sziszifuszi munkát csak úgy tudja jól végezni, ha az erekben akadálytalanul áramolhat a vér, és ha a szív izmai rugalmasak. Amikor a vérfalak rugalmatlanná válnak, érelmeszesedésről beszélünk, mely korunk népbetegsége. Lényege, hogy a verőerek falába zsírszerű anyag (koleszterin) ivódik bele. Ezért fontos tehát, hogy a vér koleszterintartalma ne haladja meg a kívánatos értéket. […]

Kategóriák
Receptek

Édeshagymás lazac

Hozzávalók:   4 db 12 dkg – os lazacszelet 1 evőkanál olívaolaj 3 kis fej hagyma, vékony karikákra vágva 1 evőkanál méz 1/4 csésze rizsbor ecet 1 evőkanál light, cukormentes sárgabarack befőtt   4 személyre – 1 adag: 1 filé – Elkészítési idő: 5 perc Elkészítési mód:   1. A sütőt 180 ° C -ra […]

Kategóriák
Életmód

Tények és tévhitek a testmozgásról

A világ tele van testmozgással kapcsolatos tévhitekkel, kezdve azzal, hogy fájdalom nélkül nincs eredmény, vagy hogy víz fogyasztása a gyakorlatok előtt görcsökhöz vezethet. Ha ezeket mind elhiszed, akkor csak fölöslegesen őrlöd magad, és nem jutsz előrébb. A szakértők összegyűjtötték ezeket a tévhiteket, hogy egyszer és mindenkorra tisztázzák őket. Fájdalom nélkül nincs eredmény. Nem igaz. Testmozgás alatt […]

Kategóriák
Hírek

Az alacsony energiatartalmú édesítőszerek alapvető fontosságúak

Az alacsony energiatartalmú édesítőszerek a növekvő elhízás-járvány és a 2-es típusú cukorbetegség terjedése elleni küzdelemben betöltött szerepéről volt szó a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (ISA) második konferenciáján Brüsszelben. Az ISA küldetése, hogy a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok alapján tájékoztassa a lakosságot és segítséget nyújtson a táplálkozással kapcsolatos döntéseik meghozatalában. A konferencián neves szakértők adtak elő, többek […]

Kategóriák
Receptek Vegetáriánus

Gombakrokett

Hozzávalók: (2 személyre) 250 g gomba fél fej vöröshagyma (50g) 150 g darált sertéshús 1 főtt tojás 1 nyers tojás 1 ek. búzakorpa (10g) 1 teáskanál mustár bors majoránna só petrezselyemzöld Elkészítés: A megtisztított vöröshagymát, gombát apróra vágjuk, teflonedényben megpároljuk, hozzáadjuk a darált húst és az összevágott petrezselyemzöldet. Ha kihűlt, belereszeljük a főtt tojást, összedolgozzuk […]

Kategóriák
Életmód

10 tipp a vércukorszint csökkentésére

A magas vércukorszint a cukorbetegség jele. Aki ebben szenved, gyógyszert kell szednie és/vagy inzulint kell magának beadnia. A vércukorszint csökkentése azonban természetes úton is lehetséges – tippeket adunk arra, hogyan próbálhatjuk ezt megtenni. A házi módszerek természetesen nem helyettesítik a gyógyszerek használatát! Aki nem szenved cukorbetegségben, az is megszívlelheti a tanácsokat, éppen a betegség megelőzése […]