Hozzávalók 4 főre: 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 3 tojás csipet só,ízlés szerint folyékony édesítő 2,5 dl tej kevés ásványvíz 20 dkg eper Elkészítés: A lisztből, a tojásból, a sóból, a folyékony édesítőből, a tejből, és a vízből palacsintatésztát készítünk. Az epreket megmossuk, kicsumázzuk, és felvágjuk. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és eloszlatjuk rajta […]
Címke: cukorbetegség
A Food and Chemical Technology című nemzetközi szaklapban látott napvilágot a Brit Ipari és Biológiai Kutatási Szövetség (British Industrial Biological Research Association) legújabb vizsgálatának eredménye, amely kimondja, hogy az aszpartám energiamentes édesítőszer fogyasztása biztonságos. Egyértelműen az édesítőszer biztonságos alkalmazását támasztják alá A Marinovich és társai által jegyzett publikáció a mostani vizsgálati eredmények mellett összefoglalást ad […]
A módszer ördögi körként, a következőképpen működik: A cukorbetegeknek sürgősen le kell fogyniuk, hogy csökkentsék a betegség kockázatát. A nem megfelelően kezelt cukorbetegség viszont fogyást okozhat. Így aztán sokan az inzulinadagjukat nem az előírt mennyiségben használják, minek következtében megnő a vércukorszint, ám a vizelettel távozik. A cukor vizelettel való kiürülésével a kalóriák is távoznak, […]
Az „este 6 után egyetlen falatot se!” szabályt akár el is felejtheted. Létezik ugyanis néhány csodás élelem, amelynek hatására éjnek idején, alvás közben is fogyhatsz. Mi ennek a titka? A fehérje-telítettség, amely biztosítja a szervezeted számára a szükséges tápanyagokat anélkül, hogy megemelné a vércukorszintet. Ennek hatására, a tested továbbra is égetni fogja a kalóriákat, nem […]
A fogyókúra és a legkülönbözőbb fogyókúrás módszerek manapság különlegesen nagy érdeklődésnek örvendenek, de ez nem véletlen, hiszen modern világunkban a túlsúlyos vagy elhízott emberek aránya minden korábbi negatív rekordot megdöntött. Az elhízás pedig nem csak esztétikai kérdés, hanem jelentős mértékben hatással van életkilátásainkra. Sajnos a súlyfelesleg már nem csak a felnőttek „kiváltsága”, egyre több túlsúlyos […]
Céklával a magas vérnyomás ellen
Kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy napi csupán fél liter cékla lé elfogyasztása jelentősen csökkenheti a magas vérnyomást. Az American Heart Association folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez komoly hatással lehet a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatára. A kutatás azt mutatta, hogy a cékla levében található tápanyagok – a zöld, leveles zöldségekéhez hasonlóan – vérnyomáscsökkentő hatással […]
4 ok, miért legyen citromfű a konyhában
1. Nyugtat és segít az álmatlanságban Mai rohanó, stresszes életformánk nem éppen idegrendszer kímélő. Sokan idegesek, feszültek, és még többen küzdenek álmatlansággal. A citromfű remek idegerősítő és nyugtató, így ha napközben érezzük, hogy felmegy a pumpa, kortyolgassunk el egy bögre citromfű teát. Hasonlóképpen tegyünk lefekvés előtt is, fél órával az ágyba bújás előtt igyunk egy […]
Csökken a cukorbetegség kialakulásának veszélye azoknál a nőknél, akik rendszeresen végeznek izomerősít gyakorlatokat – állapította meg egy amerikai kutatás. A vizsgálat során százezer nővér egészségi állapotát követték nyolc éven át. A PLoS Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint a súlyemelés, a fekvőtámasz és a hasonló izomerősítő gyakorlatok hatása hozzáadódik a kardio -edzések – már ismert – […]
Hogyan randizz, ha cukorbeteg vagy?
Ezek segítenek abban, hogy úgy érezd, nem vagy hátrányos helyzetben a betegséged miatt. Mikor mondd el a partnerednek, hogy beteg vagy? Nagyon sok múlik azon, hogy hogyan gondolkodsz a betegségedről, és azon, hogy milyen gyógyszereket szedsz. Ha például rendszeresen szükséged van az inzulinadagodra, akkor fontos, hogy már a randi elején avasd be a partneredet, hiszen […]
Biztonságos edzés cukorbetegen is
A sport nemcsak az egészség megőrzését szolgálja, de fontos szerepet játszik például a cukorbetegség kezelésében is. Saját kényelmüket nehezen feladva, vagy a vércukor ingadozások miatti rosszulléttől tartva, sokan mégsem mernek belekezdeni, pedig létezik megbízható megoldás arra, hogy a cukorbetegek is mozogjanak. Több mozgás, kevesebb gyógyszer? A 2-es típusú cukorbetegség kezdeti stádiumában, az étrendi változtatásokat rendszeres […]
Mi rejlik a vércukormérések adatai mögött?
A vércukorszint apró ingadozása teljesen természetes folyamat, de sokkal több dolog van mögötte, mint első körben gondolnánk. A cukorbetegek számára – legyen szó egyes, akár kettes típusú diabéteszről – a vércukorszint mérése alapvető fontosságú: orvosaik a mért adatok ismeretében tudják csak megmondani, hogy mennyi inzulint adjanak be maguknak és hogyan változtassanak étrendjükön. A modern kor […]
Tengerparton Ez egy gyümölcsökből álló tengerparti tájkép, amelyet tényleg gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni. Nincs is szükség másra, csak három gyümölcsre: banánra, mandarinra, és kivire. A homokos részt mandarin gerezdek alkotják, de a narancs is tökéletesen megfelel. A törzset felkarikázott, de egymáshoz illesztett banán adja. Ezt nem feltétlenül kell felkarikázni, de érdemes, mert így […]
Egyes ételeknek és italoknak olyan hatásuk van, amire nem számítanánk, a cukorbetegek számára pedig a vércukorszint-változás kifejezetten veszélyes is lehet. Egyes ételeknek és italoknak olyan hatásuk van, amire nem számítanánk, a cukorbetegek számára pedig a vércukorszint-változás kifejezetten veszélyes is lehet. A szemünk olykor csal. A szénhidrátértékek számolása alapvető a cukorbetegek számára. Az pedig egy dolog, […]
Zöldborsó leves (1 adag) Hozzávalók: 10 dkg zöldborsó 5 dkg sárgarépa 5 dkg fehérrépa 1 evőkanál olaj Petrezselyem, ½ db erőleves kocka Elkészítés: A zöldborsót és a többi zöldséget kevés erőleves kockás vízben feltesszük főni, mikor félig puha, felöntjük annyi vízzel, hogy a folyadék mennyisége kb. 3–3,5 dl legyen. Így fűzzük készre. Tűzről levéve frissen […]
Kicsit több mint reggeli nyújtózkodás
Kezdjük vidáman a napot jóleső nyújtózásokkal, melyek javítják a lábfej, a boka és a csípő hajlékonyságát, csökkentik a térd- és hátfájásos tüneteket, és megerősítik a lábizmokat. Rengeteg energiát és frissességet gyűjthetünk napi 15–20 percnyi reggeli mozgással, ráadásul az első három gyakorlatot még az ágyban el tudjuk végezni. Amellett, hogy ezek a mozdulatok jót tesznek lábainknak, […]
Ünnepi rakott gomba
Hozzávalók (4 személyre) 40 dkg gomba (kcal 160, CH 12), 20 dkg rizs (690,154), 2 db tojás (140, -), 10 dkg reszelt sajt (290, -), 2 dl energiaszegény tejföl (140, 4), csipet só, bors, apróra vágott zellerzöld, pici pirospaprika, 1 ek. olaj. Elkészítése: A gombát megtisztítom, vékony szeletekre vágom, és a hagymán a fűszerekkel együtt megpárolom. […]
A súlyos fokban elhízottak sokkal fiatalabb korban halnak meg, mint soványabb kortársaik. Egy új ún. metaanalízis keretében Cari Kitahara vezetésével az Egyesült Államokbeli Maryland intézeteiben működő kutatók a nagyfokú elhízás kérdéseit boncoló, 3 országból (USA, Svédország, Ausztrália) származó 20 nagy vizsgálatot elemeztek. Súlyosan elhízottaknak a legalább 50 kg súlyfelesleggel rendelkező személyeket (testtömegindexük 40 kg/m2 fölött) […]
Hozzávalók 12 darabhoz: 25 dkg liszt (diabetikus) 12 dkg nyírfacukor 1 teáskanál sütőpor 1 teáskanál szódabikarbóna 1 csipet só 1 kávéskanál vaníliavelő 15 dkg natúr joghurt 2 tojás 1 dl olaj 15 dkg áfonya A tetejére: 40 dkg szilva 1,5 evőkanál nyírfacukor 1 teáskanál fahéj 1 teáskanál rumaroma 4 dl habtejszín 1 evőkanál zselatin 1 csomag […]
A magas vérnyomás és a cukorbetegség gyakran együttesen előforduló betegségek. A Georgia Egyetem munkatársai kimutatták, hogy ez a kombináció miként rontja a látást. A kutatók állatkísérletes modellben vizsgálódva cukorbeteg egyedekben leírták, hogy a vérnyomás-emelkedés első hat hetében a szemben megjelennek a sejtpusztulás első jelei. Később a látóideg körüli erek is károsodnak, így egyértelműen romlik a […]
Almás palacsinta
Hozzávalók 4 főre: tej, 1,5%-os 2,5 dl tej alma 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 12 dkg tojás 1 db édesítőszer, energiamentes fahéj Elkészítés: A felvert tojást a tejjel, liszttel, reszelt almával kikeverjük. (Ha túl sűrű a massza szóda vízzel lazíthatjuk.) Kisütjük a szokott módon. Négybehajtva tálaljuk, megszórjuk fahéjjal. Szénhidráttartalom: 30,2 g
Hozzávalók: Paradicsomos párolt zöldbabhoz: 1 kg zöldbab sárga hüvelyű, 20 dkg mozzarella, 2-3 gerezd fokhagyma, 1/2 dl repceolaj, 2 csapott teáskanál só, 1 csapott teáskanál kakukkfű, 15 dkg paradicsompüré (cukormentes) Pulyka vagdalthoz: barna kenyér 8 dkg, zsemlemorzsa 2 dkg, darált pulykahús 24 dkg, tojás egész, apróra vágott vöröshagyma, fokhagyma, só, fűszerpaprika, olaj. Elkészítés: Az olajon a fokhagymát […]
Hozzávalók: személyenként 1 db alma (10 dkg tisztítva), 1 szem aszalt szilva. Elkészítés: Az almát megmossuk, magházát eltávolítjuk, az így keletkezett üregbe egy szem aszalt szilvát töltünk. Sütőlapra helyezzük, közepes hőmérsékletű sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Szénhidráttartalom: 12 g
Metabolikus szindróma
Napjainkban szinte járványszerűen szaporodik a cukorbetegek száma, gyakori az elhízás, sok a magas vérnyomásos beteg, egyre több az érelmeszesedés – és nem ritkán ezek halmozottan, együttesen jelentkeznek. Sokféle névvel illették, míg kialakult a metabolikus szindróma név, ennek lényege, hogy komplex anyagcserebetegség – fokozott szív-érrendszeri kockázatokkal. Ha a fent felsoroltak közül valakinél csak az egyik van […]
Hozzávalók: 40 dkg eper néhány levél friss sztívia fél citrom leve 1 lime leve 1 liter ásványvíz Elkészítés: 30 dkg epret (málnát, ribizlit, és meggyet) megtisztítunk, néhány levél friss sztíviával (vagy mézzel), a citrom-és a lime-lével leturmixoljuk, kicsit állni hagyjuk. Leszűrjük, hideg ásványvízzel felöntjük. Szénsavmentes és szénsavas vizet is használhatunk. A maradék epret felkarikázzuk, a limonádéba tesszük. […]
Diabéteszes idegfájdalom: visszafordítható?
“A fájdalom normális esetben hasznos információ, mert arra hívja fel a figyelmünket, hogy károsító hatás ér, például valami történik a szöveteinkkel. Ez a fájdalom azonban jellemzően bármiféle nyilvánvaló ok nélkül jelentkezik” – magyarázta Dr. Slobodan M. Todorovic. “Ez annak köszönhető, hogy az idegeket befolyásolja a magas vércukorszint.” Todorovicnak és munkatársának, Dr. Vesna Jevtovic-Todorovicnak, egerekben sikerült […]
Bár néhány korábbi tanulmány arra utalt, hogy a fahéj segíthet a vércukor- és a koleszterinszint csökkentésében, a kutatók szerint felelőtlenség a cukorbeteg embereknek ezt a fűszert ajánlani. 43 kettes típusú cukorbetegségben szenvedő felnőtt tanulmányozása során a kutatók azt találták, hogy a fahéjat tartalmazó étrend-kiegészítők nem változtatták meg sem a vércukor-, sem az inzulin- sem a koleszterinszintet […]
A legújabb divat: a kókuszolaj-diéta
A kemény héjú és édes húsú kókuszról elsőre szinte mindenkinek egy nagy adag, finom kókuszos sütemény vagy kókuszos csoki jut az eszébe, semmiképpen sem egy diéta. Nehéz elhinni, hogy a kókuszolajjal gyorsan és látványosan fogyhatunk – pedig így van! Az ázsiai országokban a kókuszolajnak már régóta fontos szerepe van a konyhában, ez nálunk annyira még […]
A világszerte elterjedt meggyőződés ellenére az édesítőszert tartalmazó light italok nem veszélytelenek. A legújabb kutatások szerint növelik a nőknél a diabétesz kialakulásának kockázatát – jobban, mint a hagyományos cukrot tartalmazók. Kutatás az édes ízek kockázatáról Francoise Clavel-Chapelon és Guy Fagherazzi 1993 óta 66 188, 1925 és 1950 között született nő adatait elemezte. A résztvevőket két-három […]
A tea hatásai az orvos szemével
A tea és az antioxidánsok A tea legfőbb, az egészség szempontjából pozitív hatásokat kiváltó összetevője számos antioxidáns tulajdonságú vegyület, melyek közül kiemelkedő a polifenol szerkezetű, flavonoid vegyületek koncentrációja. Egy liter hagyományosan elkészített tea közel 1 gramm polifenolt tartalmaz. A közvélekedéssel ellentétben, a fekete teában csak kevéssel található kisebb mennyiség ezen értékes anyagokból, mint a zöld teában. Az […]
Citrom – déligyümölcs és egyben fűszer is
Citrus Medica L., Citrus limonum, népies nevén citrony vagy citronyád. A legismertebb déligyümölcs, amelyet kivétel nélkül minden korosztály fogyaszthat különböző mennyiségben és formában. Nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem. Ételeink, italaink ízesítésére mindennap használjuk. Magas C-vitamin tartalma miatt elsődleges vitaminforrás, különösen járványos időszakban. Az emberi szervet ugyanis nem képes sem előállítani, sem raktározni C-vitamint, pedig az a […]
A gyermekes cukorbetegek tovább élnek
Eddig is ismert volt a családban élés áldásos hatása az egyén életkilátásaira, pl. a házas férfiak tovább éltek, mint az agglegények. Egy új svéd kutatás szerint, melyet L. Sjoberg és munkatársai végeztek, az 1-es típusú cukorbeteg nők és férfiak életkilátásait pozitívan befolyásolja a gyermekeik száma. A szerzők a Finnish Diabetes Epidemiology Research International beteganyagából 5.162 […]
A zöldséglevek segítik a fogyásodat Egy tanulmányból kiderült, hogy azok a felnőttek, akik az ellenőrzött kalóriatartalmú és szívbarát diétájuk részeként legalább 2,5 deci zöldséglevet is ittak, kb. 2 kg-ot fogytak 12 hét alatt, míg azok, akik hasonló étrenden éltek, de a zöldséglé nélkül, ugyanennyi idő alatt csak fél kg-tól szabadultak meg. Ezen felül a zöldséglé segít […]
A túlsúly a májzsugorral is összefüggésben áll. Hazánkban a születéskor várható átlagos élettartam – 2013-as adatok alapján – 75 év. Ez a viszonylag alacsony szám több okra vezethető vissza. Az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód és a fokozott alkoholfogyasztás mellett a túlsúly is jelentősen lerövidíti a magyarok élettartamát. Svéd kutatók szerint ez utóbbi […]
Antibiotikumok az ételben és az orvostudomány A New York Times nemrég cikket írt arról, hogy a vágóállatokat mennyi antibiotikummal tömik. Bár ezzel az állatokat szeretnék megóvni a fertőzésektől, az antibiotikumnak hizlaló hatása van. Nemcsak az állatokra, hanem azokra is, akik megeszik az állatok húsát vagy tejét. Zsírszövet mennyiség A kutatók szerint az antibiotikum azért növeli […]
Óriási siker: ez segíthet a cukorbetegeken
Normális életvitelhez segítheti hozzá a cukorbetegeket egy szerkezet, a mesterséges hasnyálmirigy, amely az állandó inzulinszükségletet fedezi, illetve pótolja szükség esetén a szervezetben. A mesterséges hasnyálmirigy cukorbetegek ezreinek életét teheti könnyebbé. Normálisan élhetik napjaikat, anélkül, hogy állandóan inzulinnal kellene injekciózni magukat – állítják a tudósok. A viszonylag kicsi, körülbelül tízcentis berendezés a ruhára erősíthető, méri a […]
Mennyire káros a munkahelyi stressz?
A munkából adódó stressz komoly probléma, ami hosszú távon rengeteg kellemetlenséggel jár. Kezdve a kellemetlen tünetektől, egészen a komoly betegségek kialakulásáig, a munkahelyi stressz nem kíméli sem a testet, sem a lelket. Egy tanulmány azt vizsgálta, hogy a munkahelyi stressz mennyire növeli meg a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét. Olvasd el te is a megdöbbentő […]
Miért jó mozgás a túrázás? A túra és hosszabb ideig tartó kirándulás, egyenletes és nem olyan hirtelen leterhelő mozgást biztosít, mint a legtöbb sport. A futás is nagyon hasznos tud lenni, de azt nem lehet olyan egyenletes tempóban végezni, mint a túrázás közben lévő gyaloglást. Az izmoknak és a testnek is sokkal jobb, ha olyan mozgást végez, […]
5 nyomós ok, hogy fogyassz egy kis diót
Inzulintermelés A cukorbetegnek nagyon megéri a dió fogyasztása, mert olyan tápanyagok találhatók a dióban, amelyek jótékony hatással vannak a szervezet inzulin termelésére. Többek között a nagy mennyiségű omega 3 zsírsav tartalom miatt jelentkezik ez a pozitív hatás. Így aki sok diót fogyaszt, az javítani tudja a szervezet inzulin termelését. Ez akár 1-es típusú cukorbetegeknél is […]
A cukorbetegek számára az inzulin az egyik legfontosabb dolog, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy sokan alig tudnak róla valamit.. Most megmutatjuk, hogy tulajdonképpen miért is annyira fontos a szervezet számára az inzulin. Minden a sejtekben dől el A szervezetben rengeteg sejt szintű folyamat zajlik, amelyek nélkülözhetetlenek. A test bármely sejtjét nézzük is, a különböző […]
Együnk kivit a trombózis megelőzéséért!
Rune Blomhoff és munkatársai évek óta foglalkoznak a kivi hatásainak kutatásával. Korábban bebizonyították, hogy az eredetileg Kínából származó gyümölcs gátolja a véralvadás alapjául szolgáló vérlemezkék összecsapódását. A kivi szinte minden fontos vitamint tartalmaz, gazdag antioxidáns vegyületekben. Európában a gyümölcs főként akkor terjedt el, amikor a kivi termesztésének vezető országa a II. világháború után Olaszország lett. […]
Vércukorcsökkentés fokhagymás turmixszal
Olcsó, természetes és elképesztően hatékony! A fokhagymát már akkor is gyógyszernek tartották, amikor az orvostudomány még gyerekcipőbe járt. Baktériumölő és értisztító hatása közismert. Rengeteg sorstársam számolt már be arról, hogy ez az olcsó és egyszerű natúr koktél elképesztő hatásfokkal rendelkezik a vércukorcsökkentést illetően. Egyébként magát a receptet meszesedés elleni gyógymódként is számon tartják. Szóval a […]
Az év végi ünnepi időszak közeledtével talán még nehezebb eligazodniuk a cukorbetegségben érintetteknek a kalóriák és szénhidrátértékek útvesztőjében, nem is beszélve a bőséges karácsonyi fogásokról és az egymást követő rokonlátogatásokról. Senkinek sem kell azonban idegesen várnia a januári orvosi ellenőrzést, ha odafigyel a megfelelő ételek fogyasztására, a kiadós vacsorák után egy kellemes sétát is beiktat, […]
Diabetikus mézeskalács
Hozzávalók: Tésztához: ½ üveg, azaz 125 gr „mézpótló” 5 dkg margarin, 2 tojás, 2 csapott evőkanál édesítőpor, 1 teáskanál őrölt fahéj, 1 csapott kávéskanál őrölt szegfűszeg, 1 púpos teáskanál sütőpor (vagy szódabikarbóna), 40 dkg liszt. A díszítéshez: darabolt dióbél (vagy mogyoró, mandula), 1 tojásfehérje a bekenéshez. Egy tálban a mézpótlót és a margarint meglangyosítjuk. Egy […]
Hozzávalók: 8 személyre 1 adag: 3/4 csésze tészta, 1 csésze szószos húsgyolyóval (kb. 2-3 húsgolyó) Elkészítési idő: 1 óra 15 perc 1 teáskanál olívaolaj 4 gerezd fokhagyma, áttörve 25 dkg marinara tésztaszósz 75 dkg sovány daráltpulyka 1 tojás 1/3 csésze reszelt parmezán sajt 1/4 csésze petrezselyem, összevágva 1/3 csésze zsemlemorzsa 1,5 teáskanál szárított vágott […]
Őszintén a szexről cukorbetegeknek
Az ingadozó vércukorszint hatásai már egész korán megmutatkozhatnak. A szexuális együttlét komoly fizikai megterheléssel járhat, ami hipoglikémiát, vagyis alacsony vércukorszintet okozhat. Ennek tünetei az együttlét során érzett remegés, izzadás, émelygés, szédülés és bizonytalanságérzet. Ilyen esetekben érdemes egy kis édességet fogyasztani, illetve mihamarabb orvoshoz kell fordulni. Az alacsony vagy magas vércukorértékek nemcsak az aktuális teljesítő képességet befolyásolják, […]
Kelkáposzta főzelék
Hozzávalók: 60 dkg kelkáposzta, 20 dkg csicsóka tisztítva, 6 dkg liszt, 3 dkg repceolaj, Ízesítők: só, majoránna, köménymag, fokhagyma, vöröshagyma. Elkészítés: A megtisztított, felvágott kelkáposztát, és a tisztított kockára vágott csicsókát, sóval, majoránnával, köménymaggal ízesített vízben elkezdjük főzni. Rántást készítünk az olajjal, liszttel, fokhagymával. Ha félig megpuhult a zöldség, hozzáadjuk a rántást és készre főzzük. A […]
Hozzávalók (4 személyre): 15 dkg tisztított sárgarépa, 15 dkg alma, 10 dkg cékla, citromlé, 5 dkg napraforgómag. Elkészítés: A sárgarépát, almát, céklát, megtisztítjuk, lereszeljük apró lyukú reszelőn, összekeverjük, citromlével meglocsoljuk. A napraforgómagot szárazon serpenyőben megpirítjuk, tálaláskor a saláta tetejére szórjuk. Szénhidráttartalom: 9 g
Pár év múlva cukor hajthatja a kütyüket
A bioakkumulátor az amerikai Virginia Tech egyetem kutatóinak fejlesztése, amelyet a Nature című tudományos szaklapban mutattak be először. Azonos méret mellett a cukoralapú energiacella tízszer több energiát tud raktározni a jelenleg elterjedt lítiumion-akkumulátoroknál, így jelentősen kibővítheti azok üzemidejét is. Ráadásul elhasználódása után sem maradnak meg mérgező anyagok, alkotóelemei teljes egészében lebomlanak – nyilatkozta a lapnak […]
A Washingtoni Egyetem munkatársai mintegy 2000, 65 éves kor feletti egyén elemzése alapján jutottak arra a következtetésre, hogy az ötéves periódusban mért, átlagosan túl magasnak bizonyuló vércukorszint a szellemi hanyatlás fokozott kockázatával társul. Például 6,4 mmol/l átlagérték mellett az 5,6-oshoz képest 18 százalékkal magasabb a demencia kockázata. Mindazonáltal a cukorbetegeknek még ennél is magasabb kockázattal […]
Rakott karfiol zabpehellyel
Hozzávalók 4 főre: 600 g karfiol 10 g olivaolaj 50 g vöröshagyma 10 g fokhagyma 120 g zabpehely 400 g darált sovány sertéshús 2 tojás 200ml 12%-os tejföl 1 mokkáskanál pirospaprika fekete bors,majoránna Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, és sós vízben puhára főzzük. A zabpelyhet leforrázuk fél liter vízzel, és duzzadni hagyjuk. A hagymákat apróra […]
